Elesett a vasúti közlekedés: késésekkel kell számolni ezen a vonalon

A Budapest-Győr vasútvonal Győr és Győrszentiván közötti szakaszán várhatóan délig dolgoznak a vasárnap több helyen is leszakadt felsővezeték helyreállításán, Nagyszentjános és Győrszentiván között pedig még tart a biztosítóberendezés javítása – tájékoztatta hétfő reggel a Mávinform az MTI-t.
Forrás >>


További hasonló találatok:

Még nem sikerült helyreállítani a felsővezetéket Győr és Győrszentiván között

A Budapest-Győr vasútvonal Győr és Győrszentiván közötti szakaszán várhatóan délig dolgoznak a vasárnap több helyen is leszakadt felsővezeték helyreállításán, Nagyszentjános és Győrszentiván között pedig még tart a biztosítóberendezés javítása – tájékoztatta hétfő reggel a Mávinform az MTI-t. Ács és Győr között az S10-es személyvonatok helyett az InterCity, az EuroCity és egyes railjet vonatokkal lehet utazni mindkét irányban, a szerelvények minden állomáson és megállóhelyen megállnak. Ez alól kivétel a Budapestről 7.40-kor és 9.40-kor induló, Győrbe 9.02-kor és 11.02-kor érkező RJ60-as és RJ62-es számú railjet, mert az nem áll meg Ács és Győr között – írták. A késések érintik a Győrön át Sopron és Szombathely felé, illetve felől közlekedő InterCity-ket, valamint a Győr-Celldömölk és a ...
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Leszakadt egy vezeték, vonatok is kimaradhatnak a hegyeshalmi fővonalon

Szárliget és Tatabánya között felsővezeték-szakadás miatt a hegyeshalmi fővonalon a vonatok jelentős, 60-100 perces késéssel járnak, vonatkimaradásokra is számítani kell – közölte a Mávinform hétfő reggel az MTI-vel. Azt írták, hogy Tatabánya és Szárliget között az S10-es és S12-es személyvonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. A Volánbusz párhuzamos helyközi járatain a vasúti jegyeket és bérleteket elfogadják Szárliget és Tatabánya között. Ezen a szakaszon jelentősen megnő a távolsági vonatok menetideje. Az oroszlányi vonalon is késésekre kell számítani – tették hozzá. A helyreállítás tart, a vonatközlekedés várhatóan délelőtt újraindulhat – tudatta a Mávinform. The post Leszakadt egy vezeték, vonatok is kimaradhatnak a hegyeshalmi fővonalon first appeared on 24.hu. ...
További részletek >>


Felsővezeték-szakadás miatt késésekre kell számítani a győri vonalon

Nagyszentjános és Győrszentiván között pedig még tart a biztosítóberendezés javítása.
További részletek >>


Késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon

Győrszentiván és Nagyszentjános között felsővezetéki vizsgálat miatt nem közlekedhetnek a vonatok, Győr és Győr-Gyárváros között feksővezetéki zárlat nehezíti a vonatforgalmat, ezért a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon jelentősen megnő a menetidő, ami 30-70 perccel is hosszabb lehet – közölte a Mávinform az MTI-vel vasárnap. A korlátozás érinti a nemzetközi vonatokat és a Sopron, illetve Szombathely-Budapest közötti IC vonatokat is. Az utasokat Nagyszentjános és Győr között pótlóbuszok szállítják. A Győrből Budapestre közlekedő 4915-ös számú S10-es vonat nem közlekedik. A Győrből a Déli pályaudvarra 10:40-kor induló 4925-ös számú S10-es vonat Nagyszentjánostól közlekedik – írták. The post Késnek a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon first appeared on 24.hu. ...
További részletek >>


„A venezuelai vasúthoz képest a MÁV lenyűgöző” – megnéztük a villamosított füredi vonalat

Vannak azok a klasszikus fekete-fehér filmek, amiknek egy jelenete egy pályaudvaron játszódik: áll a hideg téli estén a vonat, a gőzmozdony füstje-gőze beborítja a peront, majd egyszer csak szétrebben a fátyolfelhő és a hős öles léptekkel az operatőr felé sétál. Nagyjából ezt éltük át Székesfehérváron kedden, a déli órákban, néhány különbséggel. Az egyik, hogy perzselő napsütés, Fejér megyére kiadott másodfokú hőségfigyelmeztetés fogadta a főhőst, aki momentán fotósunk volt, és a köd, amiből előtűnt a sziluettje, nem a gőzmozdony párája, hanem egy elfékezett vasúti kocsi füstölgő fékrendszere volt. Azért gyűltünk össze a Dunántúl egyik vasúti csomópontjában, hogy leteszteljük, mi pluszt nyújt a NIF Zrt. által levezényelt felújítás a Székesfehérvár–Tapolca vonal Szabadbattyán és Balatonfüred ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Részlegesen újraindulhat a vonatforgalom Újfehértónál

Folyamatosan dolgoznak a vasúttársaság szakemberei az Újfehértó közelében kedden történt vonatbaleset helyszínén – közölte a MÁV.  Szerda estére a kisiklott személyvonat kocsijait egy 150 tonna teherbírású vasúti daruval visszaemelték a sínekre. A vágányoktól 16 méterre a földbe fúródott 80 tonnás villanymozdony mentése a csütörtök délutáni órákban zajlik: a jármű felépítményét elválasztották a forgóvázaitól. A sérült kerekeket egy vasúti teherkocsira téve fogják elszállítani, a járműszekrényt pedig a sínekre odakészített forgóvázakra emelik rá, hogy a helyszínről vasúton tudják elvontatni a mozdonyt. A balesetben érintett valamennyi járművet Újfehértó állomásról néhány nap múlva fogják műszaki kísérettel a nyíregyházi járműkarbantartási bázisra szállítani. Csütörtökön már az egyik ...
További részletek >>


Éjszakai vonatkálvária – Negyven perc helyett három és fél óra alatt ért haza az esti műszakból

Bohózatba hajló történet kering a Facebookon egy kalandos éjszakai vonatozásról, aminek során a budapesti Keleti pályaudvarról még rendben elindultak az utazók, csak arra kellett ügyelniük, hogy a vonat elejére szálljanak. Pécel elé 23 óra körül értek el. Onnan azonban nem ment tovább a vonat. Fél 12 tájban közölte a mozdonyvezető, hogy bizonytalan ideig várakoznak. Éjfélkor pedig azt, hogy visszamennek Rákosra, Öt perc múlva a kalauz viszont azt közölte, hogy mégsem Rákosra, hanem Pécelre mennek vissza. Odaértek nagyjából éjjel fél 1-re. Figyelmezették őket, maradjanak a vonaton, hogy meg ne fagyjanak. Háromnegyed 1 körül ismét szóltak, hogy jött egy busz, ami elviszi őket. Keresztülbukdácsoltak az építési törmelékeken a januári éjszakában és felszálltak rá. Mikor mindenki fent volt a buszon (nagyjából épp egy ...
További részletek >>


Indul az egyeztetés az új Duna-híd építéséről

A fővárosi önkormányzat társadalmi egyeztetést indított az észak-budapesti térség közlekedési hálózatának, ezen belül az Aquincumi hídnak a jövőjéről – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-t. A kérdőív célja, hogy a tervezők megismerhessék az érintett lakók mindennapos közlekedési igényeit, problémáit, a várható „konfliktuspontokat”, amelyeket a tervezés során kezelni kell ahhoz, hogy a könnyebb közlekedés és a nyugodt, élhető városi környezet igényei egyszerre érvényesüljenek – írták. Emlékeztettek, évtizedek óta szerepel Budapest fejlesztési és szabályozási terveiben egy új északi híd építése Aquincumnál, a Pók utca és a Váci út között. Ezen a vonalon az újpesti vasúti hídon (északi összekötő vasúti híd) jelenleg is van vasúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolat ...
További részletek >>


„Egészségileg és emberileg is össze vagyunk törve mindahányan”

A lányom egyszer volt bent nálam a Dél-Pestiben, amikor levágták a lábam, aztán eltűnt a látókörömből. Hogy mi ennek az oka, azt nem tudom. Nem tudom, hogy tettem-e olyat, amiért ezt érdemlem, vagy egyszerűen csak nincs már szüksége rám – mesélte könnyek között Tóth Andrea a Szabolcs utcai Hajléktalan Egészségügyi Centrum udvarán. Az 50 éves Andrea – saját szavaival – „nagyon magasról csúszott nagyon mélyre”, miután cukorbetegsége következtében amputálni kellett a bal lábát. A fiatalon elhunyt édesapjától örökölt szerszámkereskedő vállalkozást pár év alatt csődbe vitte, mert egyáltalán nem értett a cégvezetéshez: a felszámolás után eltűntek a barátok, akiknek kölcsönöket adott, amikor jól ment neki, majd elúszott a kőbányai lakása is, és három éve az utcára került a párjával, akivel 33 éve vannak ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Ezeket az autókat lopták a leginkább 2020-ban

A korábbi évekhez hasonlóan a Vezess most is kikérte a rendőrségtől a 2020-as autólopási statisztikákat. Rögtön az elején le is lőjük a lényeget, hiszen jó hírről van szó: tavaly tovább csökkentek a számok. 2007-ben 7584, majd néhány éves csökkenést követően 2012-ben újra elég sok, 6920 gépjárművet loptak el hazánkban, ám mióta a rendőrség 2014-ben létrehozta speciális, az autólopáshoz kapcsolódó bűnözők felderítésével foglalkozó egységeit, folyamatos a csökkenés, és a trend tavaly is folytatódott. Az elmúlt évben a 2019-esnél is jelentősen kevesebb gépjármű – és azon belül személygépkocsi – lopása miatt indított nyomozást az ORFK, de kicsit másképp nézve még pozitívabb a kép: 2018-hoz viszonyítva gyakorlatilag megfeleződtek a számok.   2018 2019 2020 Körözött személygépkocsik száma 771 503 ...
További részletek >>


Felcsúti perrel és jachtadóval is készül a Momentum a kormányváltás utánra

Egy pénteki háttérbeszélgetésen Fekete-Győr András és a Momentum két szakpolitikusa arról beszélt, mihez kezdenének egy esetleges kormányváltás után. A pártelnök egy Kövér Lászlónak tulajdonított szállóigével magyarázta, hogy miért fontos ez: Kormányon voltunk, nem hatalmon – mondta a jelenlegi házelnök, miután 2002-ben leváltották az első Orbán-kormányt. A Momentum-elnök szerint már teljesen más a helyzet, mint 2010 előtt volt: a NER nem csak az államba betonozta be magát, hanem a gazdaság leuralásán keresztül egy hatékony mélyállamot is kiépített. „A magyar államot és a magyar gazdasági életet is újra kell szervezni a kormányváltás után, mindkét fronton előre kell nyomulni, hogyha a jelenlegi ellenzék nem csak kormányon akar lenni, hanem hatalmon is” – magyarázta Fekete-Győr András. Ezért dolgozta ki a párt ...
További részletek >>


Villamos-nagyhatalom volt Budapest

Sokszor és – jogosan – büszkén emlegetett tény, hogy Budapesten épült meg a kontinens első földalatti vasútja, azt már viszont talán kevesebben tudják, hogy a magyar főváros a villamosvonalak tekintetében is hasonlóan a világ élvonalába tartozott. Azt pedig biztosan még kevesebben, hogy mindkét eredményben oroszlánrésze volt egy Balázs Mór nevű vállalkozónak, aki rendületlenül ostromolta a város vezetését az ötleteivel, majd ezek megvalósítása során is legyőzött minden akadályt. Gőzvillamosra tett javaslatot Bár Balázs Mór pontos születési helyét és idejét övezi némi bizonytalanság, valószínűleg 1849. április 5-én jött a világra Kohn Mózes néven Óbudán. A fiút már egyéves kora óta anyja második férje, egy Blasz Zsigmond nevű vagyonos kereskedő, magánzó nevelte. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki ...
További részletek >>


Szaporodnak a balesetek, több vonat nem jár a havazás miatt

Egyelőre nem okoz nagy problémát a havazás az országban, az átlagosnál kicsit több műszaki mentéshez kell vonulniuk a tűzoltóknak – mondta Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek. A helyettes szóvivő elmondta, a Komárom-Esztergom megyei Környén három autó ütközött össze, Császáron pedig egy kisteherautó csúszott árokba. A 10-es úton Leányvár és Dorog között felborult egy autó. Tatabányán pedig három autó ütközött össze – tette hozzá. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó és Nagykálló közötti úton felborult egy személyautó. A Pest megyei Tökölön, a Pesti úton lesodródott az úttestről és az út menti árokba borult egy gépkocsi. Szintén Pest megyében, Pomázon összeütközött két gépkocsi. Dóka Imre arra figyelmeztetett, hogy ...
További részletek >>


Egy hónap után leltek rá a nejlongubóba zárt holttestre

Még csak hajnali háromnegyed hat volt, amikor Fabian belépett a helsingborgi rendőrőrs legfelső emeletén levő tárgyalóba. Pár órán belül itt lesz az egész csapat, hogy meghallgassák Szikla előadását arról, mit talált az ICA Maxi térfigyelő kamerái által készített felvételeken a Lennart Andersson meggyilkolását megelőző hét anyagából. Az utóbbi napokat ugyanis ennek vizsgálatával töltötte, és valamennyien abban reménykedtek, hogy végre sikerül áttörést elérni a nyomozásban, amely – gyanúsított és valami erősebb nyom híján – mindeddig egy helyben állt. Mi az a Matiné? Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. A Matiné eddigi ...
További részletek >>


Elesett a közlekedés az országban: egy vonat kisiklott Eplénynél, a Balatonnál órákat késtek a járatok

A dél-balatoni vonalon a felsővezeték javítása után újraindulhatott a forgalom, szombat hajnalra állhat helyre a menetrend; a Győr-Veszprém vonalon egy mozdony kisiklása miatt Zirc és Veszprém között várhatóan szombat délelőttig pótlóbuszok közlekednek.
További részletek >>


Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2021. június 25., péntek Friss hírek: Mészáros Lőrinc, vagy egy Mészáros Lőrincre nagyon hasonlító férfi egy ICON feliratú pólóban és papucsban nyaral Dél-Olaszországban. Egy bajorországi kisvárosban fogták el az egyik TOP 50-es magyar bűnözőt. P. Ildikót 5 éve keresték. Minszkbe repült egy felfegyverezhető magyar kisgép, miközben az EU bojkottálja Fehéroroszországot. A Magnus Aircraft Zrt. szerint az általános repülési tilalom rájuk nem vonatkozik, a katonai célokra is felhasználható gép és a személyzet „kiküldetésen” vett részt. Jégeső és tornádó a szomszédos országokban: Sok helyen teniszlabda nagyságú jégeső esett Ausztriában, több milliósra becsülik a károkat. Itthon hőségrekord volt csütörtökön, Csehországban viszont kifejezetten rossz idő, brutális tornádó csapott le, 150 ember sérülhetett meg. ...
További részletek >>


Törökországban teljes lezárás lépett életbe, hogy felkészüljenek a turistaszezonra

Törökországban csütörtök este minden korábbinál szigorúbb, úgynevezett teljes lezárás lépett életbe május 17-ig annak érdekében, hogy az ország a SARS-CoV-2 koronavírus okozta járvány mutatóit jelentősen mérsékelve indulhasson neki a nyári turisztikai szezonnak. Az intézkedéscsomag egész pontosan április 29-én este 19 órától május 17-én reggel 5 óráig van érvényben, tehát az iszlám böjti hónap, a ramadán végét követő első hétfő reggelig. A lépésről Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn tájékoztatta a nyilvánosságot. Mint mondta, a kormányzat célja az, hogy az újonnan igazolt fertőzöttek napi számát legalább 5000 alá visszaszorítsa. A napi esetszám múlt szerdán még 62 ezer közelében járt, és bár azóta nagymértékben csökkent, továbbra is magasabb, mint a járvány második hullámának csúcsán. ...
További részletek >>


Ősfás paradicsomkertért feszült egymásnak egy városnegyed és Újbuda

Ki gépen vagy a Google Mapsen száll fölébe, annak térkép e táj, jól látszik a magasból, a Bartók Béla, a Nagyszőlős utca és a Bocskai út által határolt terület, ha nem is szellősen beépített, de megkapóan zöld része a XI. kerületnek. A zsúfolt, forgalmas főközlekedési utak szorításában 3-4 emeletes társasházak bújnak egymáshoz, ezzel kizárják a forgalmat és szmogot, port. Ezt fokozza, hogy az utcákat fasorok szegélyezik, és a házak udvarai is nagyrészt zöldek. Egy átlagosnál zöldebb folt is szembeötlő lehet, ez az Ulászló, Vincellér, Kökörcsin, Zsombolyai utcák által határolt terület, annak is a Zsombolyai utca felé eső fele (a cím: Ulászló utca 58., mostantól a cikkben saroktelekként hivatkozunk rá). A fák még a telken lévő két alacsony épületet is leuralják. Hogy ez meddig marad így, az már olyan kérdés, ...
További részletek >>


Újfehértói vonatbaleset: több tízmilliós a kár, péntekig dolgoznak a vágányokon

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra az Újfehértónál kedden történt balesetben, az egyik vágány helyreállításával péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei – közölte Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője a helyszínen szerdán az MTI-vel. Elmondta, a vasúti pálya, a felsővezeték és annak tartóoszlopai, az útátjáró és az érintett vasúti járművek komolyan megrongálódtak, a kár az első becslések szerint több tízmillió forint lehet. Kapcsolódó Kisiklott egy vonat Újfehértónál, miután traktorral ütközött A traktor vezetője meghalt, de nem történt tömeges baleset. Biber Anett elmondta, a vizsgálatok szerint az érintett kétvágányú pályaszakaszon 120 kilométer/órás sebességgel közlekedhetnek a vonatok, de a balesetben érintett szerelvények egyike sem haladt ennyivel, a mozdonyvezetők ...
További részletek >>


A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Látta az Élősködők című filmet? Nem. Koreai film, tavaly nyert Oscar-díjat. Egy szegény családról szól, amelynek a tagjai egymás után elkezdenek dolgozni egy gazdag család házában, és átveszik a helyüket. Mintha ennek a filmnek is lenne némi köze ahhoz, amiről az új könyve szól. Ahogy fogalmaz, „a kívül lévők lázadása elkerülhetetlennek látszik”. Egy ellentmondást szerettem volna megragadni a könyvben. Egyrészről olyan szakadások jönnek létre a világban „belül lévők” és „kívül lévők” között, amelyek folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy a privilegizált terekből kirekesztett emberek fellázadnak. Ne csak arra gondoljunk, hogy a kerítések előtt rekedt menekülteknek előbb-utóbb elege lesz, vagy hogy folyamatosan milliók indulnak útnak a Föld elviselhetetlen helyeiről az élhető vidékek felé. Valójában már a ...
További részletek >>


Így élünk mától: eddig nem látott lezárásokkal küzd az ország a harmadik járványhullám ellen

Én úgy látom, hogy nem szükséges további szigorításokat tennünk. Sőt, ezt kifejezetten ellenezném. Szerintem most már van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással legalább annyit tudunk javítani a helyzeten, mint amennyi a helyzet természetes romlása – mondta február 12-ei rádióinterjújában a miniszterelnök, miután újra emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzöttek száma. Aznap 1860 új esetet jelentettek. Kevesebb mint egy hónap múltán azonban a kormány nem egyszerűen szigorítani kényszerült, de a Magyarországon egy éve tartó járványban eddig példátlan lezárásokról döntött. Félő, hogy elkésve. Ugyanis a csütörtöki kormányülésen meghozott, mától érvényes intézkedések bevezetése előtt a vírusmutációk terjedése miatt olyan napi adatok érkeztek, mint még sosem. Szombaton 7269 új koronavírusos esetet ...
További részletek >>


Újra élhető közparkká alakítaná a Városligetet a főváros

Az elmúlt években Budapest képét számos nagy építkezés változtatta meg, a folyamat pedig ma is folytatódik: védelemre érdemes, vagy védett épületek tűnnek el, vagy épp fenyegeti őket a lebontás veszélye, a zöldterület mennyisége pedig az új építkezéseknek köszönhetően csökken. Az indokolatlan fakivágások nemcsak a foghíjtelkeken, de a különböző parkokban is jelentkeznek: kitűnő példa erre a Liget-projekt, aminek részeként a magyar kormány a világ egyik első közparkjába, a Christian Heinrich Nebbien által kétszáz évvel ezelőtt megtervezett Városligetbe helyezné a múzeumi negyedet, felújítás és helyreállítás helyett ezzel még távolabbra lökve azt az ideális állapottól – hiszen az emberek így nem pihenni, sétálni, vagy épp futni járnának a minden társadalmi osztálynak kikapcsolódást nyújtó kertként ...
További részletek >>


Újra élhető közparkká alakítaná a Városligetet a főváros

Az elmúlt években Budapest képét számos nagy építkezés változtatta meg, a folyamat pedig ma is folytatódik: védelemre érdemes, vagy védett épületek tűnnek el, vagy épp fenyegeti őket a lebontás veszélye, a zöldterület mennyisége pedig az új építkezéseknek köszönhetően csökken. Az indokolatlan fakivágások nemcsak a foghíjtelkeken, de a különböző parkokban is jelentkeznek: kitűnő példa erre a Liget-projekt, aminek részeként a magyar kormány a világ egyik első közparkjába, a Christian Heinrich Nebbien által kétszáz évvel ezelőtt megtervezett Városligetbe helyezné a múzeumi negyedet, felújítás és helyreállítás helyett ezzel még távolabbra lökve azt az ideális állapottól – hiszen az emberek így nem pihenni, sétálni, vagy épp futni járnának a minden társadalmi osztálynak kikapcsolódást nyújtó kertként ...
További részletek >>


Van, akinek saját dácsa jut az orosz büntetőtelepeken, másnak csak erőszak és halál

Február végén egy Moszkva környéki büntetőtelepre szállították át Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki várhatóan két és fél évet fog eltölteni itt azért, mert megszegte egy korábbi ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés feltételeit. Mégpedig azzal, hogy miután megmérgezték őt novicsokkal, akkor Berlinben kellett kezelni, így nem tudott rendszeresen jelentkezni a rendőrségen. Navalnij ezzel egyike lett annak több mint 487 ezer embernek, akiket jelenleg valamelyik orosz börtönben tartanak fogva. Oroszországban 100 ezer lakosra 334 fogvatartott jut, ezzel az első helyen áll Európában. (A magyarországi arányszám 169 fő.) Ez még úgy is nagyon magas, hogy az elmúlt 10–15 évben nagyjából a felére csökkent az orosz rabok létszáma. Dimitar DILKOFF / AFP A Moszkva környéki büntetőtelep, ahova Alekszej Navalnij ...
További részletek >>


Klopp nyolc hónapot vett el a feleségétől a Liverpoolért

Nyomot hagyni „Mi más értelme lenne, ha nem az, hogy létrehozol valamit, amire aztán egész életedben emlékezhetsz, és olyasmit adsz a klubodnak, amire még a távozásod után is tudnak majd építkezni?” Jürgen Klopp   „Ennél a klubnál még évtizedek múlva is Jürgenről és a művéről fognak beszélni.” Adam Lallana   „A személyiséged átjárja az egész klubod… Megbocsátom, hogy hajnali fél négykor felhívtál csak azért, hogy velem is közöld, megnyertétek a bajnokságot!” Sir Alex Ferguson szavai Kloppnak   Jürgen Klopp edzői szerepfelfogása meglehetősen egyszerű: építsd fel a klubot, építsd fel a játékosokat, és építsd fel az örökséged! A trófeák fontosak ugyan, de még fontosabb egy olyan fenntartható környezet megteremtése, amelyben garantálható, hogy a csapat folyamatosan versenyben legyen a címekért. A serleg ...
További részletek >>


Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni

Egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el, hogy Békés Márton a „kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus”, írtuk előző könyvéről szóló cikkünkben. Ez a megállapítás és más, főleg baloldali véleményformálóktól származó, hasonló állítást megfogalmazó idézetek teszik ki a Kulturális hadviselés fülszövegét. Provokáció? Poén? Pimaszkodás, persze. Ha az ember könyvet ír, örül, ha észreveszik. Nem azért írok, hogy másokat provokáljak vagy kellemetlen helyzetbe hozzak, de ezeket a megjegyzéseket viccesnek találtam. Az elmúlt években kialakult egy olyan vélemény, hogy én lennék „a magyar etnonacionalista rezsim legtehetségesebb propagandistája”, ahogy Béndek Péter fogalmazott. Ez egyáltalán nem bánt, örülök a hasonló véleményeknek, de eltéveszti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, aki ...
További részletek >>


Laposa Bence: Nincs sem palotám, sem Ferrarim

Szakadó esőben részletezi Laposa Bence a szálvesszős és a csapos metszés közötti különbséget, miközben autójával körbevezet minket Badacsony egy részén. 25 különböző területen van szőlőjük, ezek közül mutat meg néhányat. Pincészetük évente 500 ezer üveg bort ad el, ezzel a régióban az élmezőnybe tartozik. Ennél nagyobbra nem is szeretnének nőni, inkább a minőségre mennek rá. Laposáék négy vendéglátóhelyet is üzemeltetnek Badacsonyban, kettő közülük családi tulajdon. Ezekben is körbevezet, kettőben éppen felújítás van. „Nincs sem palotám, sem Ferrarim” – mondja a borász, miközben elkanyarodunk a 70 négyzetméteres házuk előtt. Azokra a kommentekre utal, amelyeket a turisztikai támogatásokról szóló cikkünk után kapott. Mint megírtuk, a balatoni vendéglátóhelyek közül Laposa érdekeltségei kapták a ...
További részletek >>


Szólj hozzá!