Mi a baj az Egyesült Államokkal? Simára koptatott kérdés ez, amelyet folyamatosan hallani, de 2016-tól, Donald Trump elnökké választásától kezdve a liberális amerikai médiában kis túlzással másról sem volt szó. Rengeteg válaszkísérlet született: ki a posztmodern kapitalizmus természetével, más a félelmetes politikai megosztottság vagy a napjainkig gyűrűző rasszizmus hatásaival magyarázta, hogy miért érzi válságosnak a hatalmas ország helyzetét.
A Városaink: Utazás Amerika szívébe első pillantásra azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy megfordítja az unásig ismételt kérdést. Mi az, ami még mindig jó az Egyesült Államokban? Érdekessé az teszi James és Deborah Fallows újságírók, a dokumentumfilm ötletgazdáinak és az Államok-közi utazás kalauzainak felvetését, hogy nem a metropoliszokra, a kulturális és gazdasági központokra koncentrálnak, hanem kisebb és egészen kicsi városokra, amikről ritkán olvasni az újságban. Amennyire rokonszenves, annyira kockázatos is ez a vállalkozás.
A Fallows házaspár hozott néhány egyszerű szabályt, hogy elkerüljék a tervükkel szembeni jogos ellenvetéseket. A nyolc városban, ahova a dokumentumfilm forgatása közben ellátogattak, legalább két hetet töltöttek, és igyekeztek elkerülni a konfliktusokat. Ennek az első számú feltétele szerintük az, hogy országos politikáról ne vitatkozzanak interjúalanyaikkal. Így aztán a Városaink: Utazás Amerika szívébe vállaltan a pozitív folyamatokra koncentrál, azokra a hatósági és civil kezdeményezésekre, amelyeknek köszönhetően a más-más okokból, de egyöntetűen bajba jutott kisvárosok kikecmeregtek a válságokból.
Na, nem mintha a készítők ne ismernék alaposan az amerikai közéletet. James Fallows Jimmy Carter elnök beszédírójából lett az Atlantic szerkesztője, ahol 1979 és 1996 között főállásban dolgozott, azóta külsős szerzőként ír oda és más nagy amerikai lapokba. Tudósított Japánból és az iraki háborúból, feleségével pedig a 2010-es évek elején, Kínából hazatérve nekiláttak egy könyv megírásának, amelyben azt akarták megvizsgálni, hogyan birkóztak meg amerikai kisvárosok a 2008 után kialakuló gazdasági válsággal. Kutatásuk kezdetén felhívást tettek közzé az Atlanticben: tippeket vártak az Egyesült Államok minden szegletéből arra, hova érdemes ellátogatni, melyek azok a városok, amelyeknek a történetét fontos lenne elmesélni. Több mint ezer levelet kaptak. Munkájuk végül 2018-ban jelent meg, ezután tértek vissza néhány, a könyvben is szereplő városba. Akkor már Steven Ascher és Jeanne Jordan filmesek is elkísérték őket, de még éppen nem tört ki a koronavírus-járvány.
Fallowsék a kaliforniai San Bernardinóban, James szülővárosában kezdik az utazást. Ez pont nem kisváros, nagyobb annál, az alkotók mégis érdemesnek látták bevenni a filmbe. Egyrészt azért, hogy saját személyes kötődésüket magyarázzák a vállalkozáshoz, másrészt pedig, mert állításuk szerint San Bernardino tipikusan olyan hely, ami a rövidebbet húzta a közeli hatalmas városok, Los Angeles, délebbre San Diego árnyékában. Az átalakuló közlekedési hálózatok miatt az autópályát elvezették a város mellől, majd a kilencvenes években bezárt a számos helyi lakosnak munkát adó katonai légi támaszpont.
Mindennek eredményeként San Bernardino 2012-ben csődöt jelentett. Ma az országosnál jóval nagyobb arányú hajléktalanság és a kiskorúak drogfogyasztása okoz mindennapos problémát. A film bemutatja, milyen civil szerveződések – egy problémás fiatalokkal foglalkozó edzőterem, illetve diák önkéntesek hajléktalansegítő programja – próbálják összetartani a helyi közösségeket, és azt is, hogy a környéken hogyan változnak a munkalehetőségek. A San Bernardinótól nem messze, Redlandsben található, óriási narancsfarmon szinte csak bevándorlók dolgoznak, a raktárakban, logisztikai központokban koncentrálódó munkaerőt pedig azelőtt kell átképezni, hogy a gépesítés feleslegessé tenné az emberek által végzett csomagoló és szállítmányozási feladatokat.
A kérdés, hogy mit, hol és hogyan dolgozunk ma, Fallowsék kisvárosi túrájának későbbi állomásain is előtérbe kerül. Az oregoni Bend például a munkaszervezési változások miatt jött ki a gödörből, ahova az amerikai fakitermelés válsága miatt jutott – a nyolcvanas években ebben a városban volt a legnagyobb arányú a munkanélküliség az egész Egyesült Államokban. A 2010-es évektől kezdve viszont egyre többen költöznek a gyönyörű fenyvesekkel, tavakkal és havas hegycsúcsokkal körülvett vidékre, köztük olyanok, akiknek a vállalkozása, mondjuk, a texasi Austinban üzemel, de teljesen mindegy, honnan végzik a munkájukat. A távoli munkavégzés és a home office terjedő lehetősége valósággal dzsentrifikálta Bendet, ahol most már némi túlzással minden háztömbre jut egy apró sörfőzde, annyira sok fiatal középosztálybeli család lakik itt (James Fallows megállapítása szerint egy kisváros dinamikus fejlődési potenciálját az mutatja, hány sörfőzde működik ott, de ennek a bölcsességnek az igazságtartalmára azért ne vegyünk mérget). A városiasodás ugyanakkor óhatatlanul a természet kárára megy, és a Bend határában álló tehénfarm tulajdonosa okkal beszél arról, hogy a tradicionális cowboy-életmód, amelybe beleszületett, talán nemsokára ellehetetlenül.
Egy másik helyszínen, a maine-i Eastportban a klímaváltozás kihívásairól beszél egy halászatnál dolgozó férfi, aki számot vet azzal, évtizedes távlatban nem biztos, hogy az Eastport környéki vizekben marad elég homár a vállalkozás életben tartásához. Máskor viszont, már csak a másfél órás film sűrű helyszínváltásai miatt is, elmarad a helyi problémák több szempontú bemutatása. Persze, igaz, hogy Sioux Falls gazdaságát a Dél-Dakotába települő bankok lökték be, de mindössze egy odavetett mondatban említik azt a tényt, hogy a bankok azért költöztek oda, mert az állam eltörölte a hitelkártyakamatok felső határát. Sioux Falls újraélesztését így végső soron a hitelszámlájukat finanszírozni képtelen kisemberek gátlástalan kizsákmányolása tette lehetővé.
Az amerikai nézők bizonyára sokkal több, ehhez hasonló ellentmondást érzékelnek a filmben. Fallowsék megközelítése inkább működik a kisvárosi életmódoknak, városszervezési stratégiáknak reklámot csináló imázskampányként, mint a választott témát minden oldalról bemutató, kritikus szellemű dokumentumfilmként. Ez legkésőbb onnantól kezdve mindenki számára nyilvánvaló, hogy elhangzik, politikáról nem fognak beszélgetni senkivel, mert nem akarnak parttalan trumpozásba fulladni (Fallowsék deklaráltan demokraták, míg számos kisvárosi vezető és hagyományőrző sejthetően republikánus szavazó). Az is kérdéses, hogy mennyire hitelesek a film megszólalói, mert a polgármesterek és más városvezetők nyilvánvalóan inkább a helyi sikerekre koncentrálnak, mintsem a megoldatlan problémákra.
Ezek mind jogos kritikák a Fallows házaspár és az Ascher–Jordan rendezőpáros munkájával kapcsolatban. Ugyanakkor magyar nézőként egészen könnyű belefeledkezni a gyönyörű, változatos tájak látványába és az enyhén szentimentális, de nagyon hatásos portréfelvételekbe. Felvillanyozó látni, hogy a helyi lakosok, köztük több indián közösség, milyen ünnepségekkel, rítusokkal igyekeznek életben tartani saját lokális identitásukat, még egy olyan társadalmi és kulturális közegben is, amely a hagyományőrzést rendkívüli mértékben megnehezíti és nevetségessé teszi, olykor el is lehetetleníti.
Persze, a Városaink: Utazás Amerika szívébe meglehetősen felszínes és instagramosan csillogóra polírozott film. Mégis kísért a gondolat, hogy legalább egy ilyen, pozitívan elfogult filmet a magyar kisvárosok is megérdemelnének. Azok is nagy bajban vannak, és illene árnyaltan bemutatni a problémáikat. De már annyi sem volna rossz, ha lakóik az örömeikről mesélhetnének a kamera előtt.
Városaink: Utazás Amerika szívébe (Our Towns), 2021, 97 perc. Elérhető az HBO Gón.
The post Ez az a film, amit a magyar kisvárosok is megérdemelnének first appeared on 24.hu.