Győr környékén még nincs minden rendben a vasúton a vihar után

Forrás >>


További hasonló találatok:

Győr környékén még nincs minden rendben a vasúton a vihar után


További részletek >>


Lesújtott a vihar, még nincs minden rendben a vasúton Győr környékén

Délig és kora délutánig akár 15-30 perccel is hosszabb menetidőre lehet számítani.
További részletek >>


Lesújtott a vihar, még nincs minden rendben a vasúton Győr környékén

Délig és kora délutánig akár 15-30 perccel is hosszabb menetidőre lehet számítani.
További részletek >>


Ez a tévé remek választás egy újgenerációs konzol mellé

Nem lehet könnyű minden évben új, izgalmas és praktikus tévé dizájnnal előrukkolni, és a dél-koreai LG ezúttal nem is próbálkozott ezzel, hiszen az idén tavasszal piacra dobott C-széria modelljei alig különböztethetők meg a tavalyi (CX) és a tavaly előtti (C9) készülékektől. Persze nincs ezzel semmi baj, hiszen a meglévő kialakítás abszolút rendben van, és az LG C1 a külsejét leszámítva azért számos ponton fejlődött a 2020-as elődjéhez képest. A panel ezúttal is felfoghatatlanul vékony (éppen ezért érdemes ésszel hozzányúlni az összeszereléskor), a közel 15 kilós képernyőt pedig egy olyan masszív talp tartja biztonságosan, aminek a jelentős része a tévé háta mögött foglalja a helyet. Az egyetlen probléma, hogy maga a kijelző nagyon közel van ahhoz a felülethez, amire elhelyezzük, úgyhogy egy nagyobb soundbart már ...
További részletek >>


A pedofília relativizálása szembeköpi az áldozatokat

Napok óta a „pedofiltörvény” oda nem illő, homofób, transzfób és – szokás szerint – társadalmi vitára nem bocsátott módosításától hangos a sajtó. Arra, hogy az LMBTQ-emberek nem pedofilok, már sokan rámutattak. Sok szó esett arról is, hogy az azonos neműekhez való vonzódás, vagy a biológiai nemtől eltérő nemi identitás nem a (senki által nem művelt) „népszerűsítés”, és nem is a tényszerű edukáció hatására alakul ki. Amiről meglátásom szerint eddig keveset beszéltünk, az az, hogy hogyan érintik a történtek a gyermekkori szexuális abúzus áldozatait. Azokat, akiket gyerekként egyszer, vagy rendszeresen megerőszakolt egy tipikusan magát kifelé „tisztességes heterónak” mutató felnőtt. Rájuk nézve különösen káros az LMBTQ-identitások és a pedofília összemosása. A „genderideológia” elleni küzdelemben ...
További részletek >>


Több embert is megölt a világhírű művész

Aranyműves, szobrász, költő, zenész, gyilkos, halottidéző, pap, számos nő és férfi szeretője. Benvenuto Cellini, az itáliai reneszánsz egyik legkiemelkedőbb, de mára szinte elfelejtett alakjának hihetetlen élettörténete ritka bepillantást nyújt a korszak viszonyaiba. Ránk maradt művei és írásai azonban nem a harmónia és szépség idilli aranykoráról árulkodnak, hanem egy olyan időszakról, amelyben a politikai zűrzavar, a kíméletlen művészi rivalizálás és az egyházi intrikák uralták a mindennapokat. A törvény felett állt Bár Cellini manapság háttérbe szorul közvetlen elődei, Leonardo da Vinci (akinek megörökölte pozícióját Franciaországban) és Michelangelo (akit mélyen tisztelt) mögött, ő hagyta hátra az egyik első és minden bizonnyal az egyik legdrámaibb, legközvetlenebb művészi önéletrajzot. Az Életem (olaszul ...
További részletek >>


Laptop korábban még nem nyújtott ilyen képminőséget

A tajvani Asus-féle ZenBook laptopok nem véletlenül lettek népszerűek az elmúlt években: kicsik, könnyűek, jól néznek ki, és a gyártó rendre a kategóriában elfogadhatónak számító hardverrel szállította őket. A hagyományos modellek után idővel megjelentek a 360 fokban elforgatható kijelzővel felvértezett Flip és Flip S variánsok is, amikből 2021-ben is érkezett új sorozat – nálunk az UX371 kódnév alatt futó S változat járt, és összességében nem is okozott csalódást. Mohos Márton / 24.hu Kicsi, de jóval sokoldalúbb, mint amilyennek elsőre tűnik.Asus ZenBook Flip 13 S Dizájn szempontjából az Asus megint nem hibázott, hiszen a fekete és bronz színekben játszó gép jól néz ki, túlzás nélkül nevezhető elegánsnak, ami nagyban köszönhető a fémkivitelnek. Mindezt persze némileg árnyalja, hogy a nemrég tesztelt MSI Modern ...
További részletek >>


Álomszerűen indult, keserédes lett a győri kézisek szezonja

Hat éve fordult elő legutóbb a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatával, hogy mindössze egy Magyar Kupa-elsőséggel zárta a bajnokságot. Sorozatban hét bajnoki cím és két Bajnokok Ligája-elsőség után mondhatni, bele is fért egy kis lazítás. Akkor Ambros Martin még összekapta a társaságot, a 2015-16-os idényben már bajnok, a következő két idényben ismét BL-győztes lett a csapat. Kapcsolódó Drámai meccsen, hetesekkel bukta a BL-elődöntőt a Győr A gyenge első félidő után feltámadt a Győr, le is zárhatta volna a meccset, de nem sikerült. Végül hetespárbaj döntött, ahol a franciák voltak a higgadtabbak és pontosabbak. A megfáradó kapcsolatból 2018-ban búcsú lett, a spanyol szakember helyét addigi segítője, Danyi Gábor vette át, aki folytatva a megkezdett munkát 2018-19-ben triplázott. Tavaly ugyancsak ...
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Realme 8 Pro: ennél többre lesz szükség a sikerhez

A Realme 8 Pro középkategóriás telefon: viszonylag elfogadható áron, 120 ezer forint környékén szerezhető be, nagyjából ehhez passzoló képességekkel. Viszont a bevezetőben is említett, itthon már bejáratott névvel rendelkező szereplők miatt elég nagy a tülekedés ebben a szegmensben, és akkor azt még nem is említettük, hogy a Galaxy A52 képében valamivel többért már a Samsungnak is van kifejezetten vonzó versenyzője ebben a kategóriában. De ne szaladjunk ennyire előre. Realme 8 Pro A mobilt kézbe véve nem az előlap okán fogunk szerelembe esni, lévén ez a telefon nagyjából ugyanúgy néz ki, mint a kategória összes többi modellje. 6,4 hüvelykes Super AMOLED kijelző maximum 1080 x 2400 pixel felbontással és 60 Hz-es képfrissítéssel. Az összkép rendben van, mind a kontraszt, mind a fényerő, mind a színeket illetően, de a ...
További részletek >>


Dézsi Csaba András: Tudom, hogy Orbán milyen ember

Hogy vannak a papagájai? Remekül. Most éppen kilenc papagájunk van, a feleségemnek nemrég sikerült kikeltetnie egyet tojásból. Tenyésztők lettek? Dehogyis, a győri állatkert számára keltettük ki, mi csak felneveljük. Feltettem róla egy videót a Facebook-oldalamra, ahogy AC/DC-re rázza magát. Korábban egy kakast is adományoztunk az állatkertnek: Pihét is a feleségem keltette ki, aztán a győri vaskakas legendájára utalva ő lett a város kakasa. Pihének fontos szerepe lesz az állatkert új gazdasági épületének avatásakor: ő bontja majd ki a csőrével a masnit, ami után lehull majd a lepel. Produkciót fog előadni a város kakasa? Igen, az állatkert munkatársai már be is tanították. Fontos a show-műsor? Az fontos, hogy egy avatás emlékezetes legyen. Például soha nem vágok át ollóval szalagot, mindig csak az ujjaimmal imitálom a ...
További részletek >>


Mindenki zokogott a kemerovói tűzvész után – valaki az örömtől, más a gyász miatt

2018. március 25-én tűz ütött ki a nyugat-szibériai Kemerovo Zimnyaja Visnya (Téli meggy) nevű bevásárlóközpontjában. Az 1600 négyzetméteres területen a tűzoltók tizennégy órán át küzdöttek az égő tűzzel, amelynek során beomlott az épület harmadik emeletének teteje. A legfiatalabb áldozat kétéves volt. Az épületben a tragédiát megelőzően már két alkalommal is történt tűzeset: 2003-ban a tetőszerkezet beomlott a lángoktól, 2013-ban egy halálos áldozata is volt a tűznek. Ekkor még a Kemerovói Édesipari Kombinát működött az épületben. Olvadással kezdődött Néhány héttel a tragédia előtt elkezdett melegedni az idő, a hó elolvadt. A plázába is beszivárgott a víz a tetőn keresztül, a vezetékek benedvesedtek, de ez különösebben nem zavarta a fenntartókat, legalábbis annyira biztosan nem, hogy megkezdjék a ...
További részletek >>


8 perc 46 másodpercig térdelt George Floyd családja a tárgyalás kezdete előtt

Helyi idő szerint hétfőn reggel megkezdődött Minneapolisban a fekete bőrű George Floyd hatalmas tüntetéshullámot kiváltó megölésével vádolt amerikai rendőr, Derek Chauvin perének érdemi része. A Mirror cikke szerint Floyd családja tüntetők egy részével a tárgyalás kezdetét megelőzően 8 perc 46 másodpercig térdelt a bíróság előtt. Pontosan annyi ideig, mint ameddig a 46 éves férfi nyakán térdelt a rendőr a felvételek tanúsága szerint, írja a Mirror. Brandon Bell / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP A per nehezen indult, már az esküdtszék összeállítása is hetekbe telt, mert sokan nem vállalták a felelősséget. Philonise Floyd, az áldozat egyik fiútestvére a tárgyalás előtt arról beszélt, hisz benne, hogy Chauvint el fogják ítélni. A videó a bizonyíték – mondta. A bíróság épületét ...
További részletek >>


„Hé, haver, vak vagyok, nem drogos”

Eléggé meglepett, hogy a Facebookon vette fel velem a kapcsolatot. Miért? Mert egy vak embertől a legkevésbé azt vártam, hogy hosszas Messenger-üzenetváltásokat követően egyeztetem le vele az interjú helyét és időpontját. Ugyanúgy facebookozom vakon, mint a látók. Csak annyi a különbség, hogy nem én olvasom el az üzeneteimet, hanem a telefonomon lévő program. Különböző kézmozdulatokkal tudom a saját üzenetemet szerkeszteni, vagy akár más bejegyzéseit lájkolni, megosztani. Az a legszebb az egészben, hogy mindebből más csak annyit lát, hogy babrálom a sötét képernyőjű telefonomat, ugyanis a fényerő teljesen le van kapcsolva. Úgyse látom, ami megjelenik rajta, így meg energiatakarékosabb. Ezért előfordult már, hogy miközben másik irányba nézve böködtem a tök sötét telómat, odajött hozzám egy ember és megkérdezte: ...
További részletek >>


Még ma is el kell magyarázni, hogy a prostituált nem hobbiból szexel, és valójában nem élvezi

Előző regénye is kemény témát választott, és a nemrég megjelent Városi rókák sem lett éppenséggel könnyed nyári limonádé: a kisgyerekes mindennapokba minden jólét mellett is beletört Klára, a gyerekét otthon hagyva külföldön dolgozó Andi és a prostitúcióra kényszerített Timi sorsa fonódott össze benne. De jó a vége! Kerülni akartam az olyan befejezést, ami nyitott, vagy a szereplőnek nem a lehető legjobban alakul a sorsa. Valahogy úgy voltam vele, itt vannak ezek a nők, akikkel borzasztó dolgok történnek, de túlélők lesznek, és nem áldozatok. De közben azért ez a happy end nem olyan egyértelmű: a külföldön dolgozó anya hazakerül ugyan, de mi garantálja, hogy hamarosan ne kényszerülne rá megint, hogy otthon hagyja kisfiát a megélhetésért? Vagy hogy a traumái után a testvére összeszedi-e magát valaha? Semmi sem ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


„Frászban van mindenki” – rejtélyes tűzesetek miatt aggódnak Albertirsán

Amióta voltak ezek a tüzek itt nyáron, frászban van mindenki. Én biztos. Ha bármilyen villanymizéria van, márpedig van nálunk rendesen, egyből arra gondolok, hogy mindjárt baj lesz. Így élünk már bő fél éve – mondja Tóthné Németh Rita, aki két tűzeset helyszíne között félúton lakik Albertirsán, a Pálinkafőző utcában. Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu Tóthné Németh RitaA kettő közül az egyiket részletesen bemutattuk december végén. Történetünk fókuszában az állt, hogy Ellenbach Ildikó családja úgy kap továbbra is több tízezres villanyszámlákat, hogy fogyasztásuk nincsen – nem is lehet, hiszen leégett a házuk. (A szolgáltató a cikkünk megjelenése után törölte a család több százezres tartozását.) A család elmondása szerint az emeleten keletkezett a tűz, ami gyorsan terjedésnek indult, mígnem elérte a főzéshez ...
További részletek >>


Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni

Egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el, hogy Békés Márton a „kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus”, írtuk előző könyvéről szóló cikkünkben. Ez a megállapítás és más, főleg baloldali véleményformálóktól származó, hasonló állítást megfogalmazó idézetek teszik ki a Kulturális hadviselés fülszövegét. Provokáció? Poén? Pimaszkodás, persze. Ha az ember könyvet ír, örül, ha észreveszik. Nem azért írok, hogy másokat provokáljak vagy kellemetlen helyzetbe hozzak, de ezeket a megjegyzéseket viccesnek találtam. Az elmúlt években kialakult egy olyan vélemény, hogy én lennék „a magyar etnonacionalista rezsim legtehetségesebb propagandistája”, ahogy Béndek Péter fogalmazott. Ez egyáltalán nem bánt, örülök a hasonló véleményeknek, de eltéveszti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, aki ...
További részletek >>


Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

Dávid hirtelen felült. Öklendezni kezdett, majd az ölébe hányt, ami a -35 fokos hidegben szinte azonnal ráfagyott a hálózsákjára. Ápolgattam, simogattam, próbáltam tenni valami hasznosat ebben a szerencsétlen helyzetben. Az éjszaka lényegében alvás nélkül, a társamat folyton itatva, a ruháját tisztogatva, a remény pislákoló lángját égve tartva telt el. Reggel dönteni kellett a hogyan továbbról. 7400 méteren, a K2 3-as táborában nincs helye a köntörfalazásnak. Itt nem létezik olyan, mint a filmekben. Nem kapod fel a sérült társad, és nem viszed le a hátadon a hegyről. De olyan sincs, hogy a hóna alá nyúlsz, és úgy támogatod tovább felfelé. Ebben a magasságban az ember örül, ha létezni tud. A társmentés a legtöbb esetben lehetetlen küldetés. Nem bármi áron, bizonyos módon A K2 az extrém magasság okozta terhelés, az ...
További részletek >>


Éreztük, hogy jó, amit csinálunk, mert nem tetszik a baromarcú hatalomnak

Haska Béla három évig volt hajléktalan, két telet egy fűtetlen fáskamrában töltött. Amikor azonban beköszöntött a decemberi hideg, megjelent a Facebookon egy poszt arról, hogy segíteni kéne a CPg egykori énekesén. Aztán alakult e célra egy Facebook-csoport, és ami azután történt, amiatt Béla most is hitetlenkedve rázza a fejét, ahogy mászkálunk a szélben az újszegedi Tisza-parton. Rohadt nagy sár van, foltokban áll a hó, Béla nem engedi el a kutyát. Mudi, okos bogárszemekkel; vigyázni kell vele, mondja Béla, mert tud hamis lenni. „Volt egy katonai hálózsákom, abban mínusz harminc fokig nem fagysz meg. Az újszegedi állomáson állt egy toi-toi vécé, oda sétáltam föl rendszeresen a kutyával. Feketemunkákból nagyjából fent tudtam tartani magam, nem éheztem túlzottan, és ettem a vitamintablettákat, így hálistennek elkerült a ...
További részletek >>


Ezek miatt azért egy kicsit hiányozni fog Donald Trump

Mekis vacsi a Fehér Házban 2019 januárjában Donald Trump vendégül látta az egyetemi amerikai focibajnokság győztesét, a Clemson Tigerst, ám a menü nem a Fehér Házhoz és az alkalomhoz illő elegáns fogásokból, hanem gyorséttermi ételekből állt: hamburgerből, sült krumpliból, pizzából és salátákból, amelyeket a McDonald’s-ból, a Wendy’s-ből, Burger Kingből és a Domino’s-tól vittek. A Fehér Ház azzal indokolta a döntést, hogy az akkor zajló kormányzati leállás miatt a konyha sem üzemelt, de ez a magyarázat azért nem mindenkit győzött meg. Már csak azért sem, mert a leköszönő elnök köztudottan nagy rajongója a gyorskajáknak. Covfefe Ha van olyan szó, amely leginkább össze tudja foglalni Trump négy éves elnökségét, az a covfefe. 2017. május 30-án az elnök azt írta a Twitterre, hogy „Az állandó negatív sajtó ...
További részletek >>


Véletlenül lőtte fejbe kutyáját a fiú, a kegyelemdöfést a báty adta meg az állatnak

Aznap halt meg Dog. Én tizenhat éves voltam, Carl tizenöt. Mi az a Matiné? Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. A Matiné eddigi termését itt találni. Apa pár nappal azelőtt mutatta meg a vadászkést, amivel aztán megöltem. A széles pengéjén megcsillant a napfény, az oldalán barázdák futottak végig. Apa elmagyarázta, hogy a barázdák vezetik el a vért, amikor az ember feldarabolja a zsákmányát. Carl arcából kifutott a szín, és apa megkérdezte, hogy hányni fog-e, mint a kocsiban szokott. Azt hiszem, Carl ezért döntött úgy, hogy lelő valamit – mindegy, mit –, és feldarabolja, apró darabokra, hogy jól megmutassa apának. – Aztán megsütöm, ...
További részletek >>


Rendben, hogy fuldoklik a pénzben a magyar kézilabda, de nem kellene végre egy jó koncepció?

A magyar női kézilabda-válogatott konkrét célkitűzés nélkül utazott ki ugyan a dániai Európa-bajnokságra, ám az, hogy a csapat mindössze két győzelmet aratva a 10. helyen végzett, egyértelműen csalódás. A 2018-as vébén (14. hely), valamint a 2017-es Eb-n (7. hely) sem teljesített jobban a csapat, miközben a tao révén ömlik a pénz a sportágba, az NB I tele van minőségi légiósokkal, a szintén külföldiekkel felturbózott Győr pedig évek óta egyeduralkodó a BL-ben. Kapcsolódó Kézi-Eb: nagyobb gondjaink vannak, mint egy olimpia Legyőzhető akadálynak tűnik az olimpiai selejtező, de nem szabadna elfednie a magyar női kézilabda szemet kiszúró gondjait. A Sport TV az Európa-bajnokságra reflektálva megszólaltatta a magyar szövetség női szakágért felelős két alelnökét, Kirsner Erikát és Pálinger Katalint. A ...
További részletek >>


Négyszer rúgták ki azért, mert meg akarta védeni az állam pénzét

Önt 2006-ban kirúgták a VITUKI Kht. igazgatói székéből, mert azt kérte, hogy a vízügyi kutató állami tulajdonosa ne kótyavetyélje el a cég 7,5 hektáros, értékes Duna-parti ingatlanát, amelyen egyébként most a 204 milliárd forintos atlétikai stadion épül. Mi történt pontosan? Kaptam egy utasítást. Az akkori környezetvédelmi helyettes államtitkár, Tátrai Miklós közölte, hogy a területet értékesíteni kell, és megnevezte a céget is, amelyik jelentkezik majd érte. Sebtében csináltattam egy vagyonértékelést, egy kipróbált, korrekt céggel, ők 3,8 milliárd forintra értékelték az akkori VITUKI összes ingatlanát. Az értékelést suttyomban csináltattam, és amikor megvolt, beküldtem a minisztériumba azzal, hogy versenytárgyalást javaslok kiírni, mert a jelentkező Wallis által megajánlott ár lényegesen kevesebb a becsült ...
További részletek >>


Ha évente már tízszer sincs szex

Senki nem tervezi, hogy szexmentesen él egy kapcsolatban A legtöbb párkapcsolatban, házasságban magától kialakuló folyamat, hogy el-elmaradnak a szexuális együttlétek. Eleinte előfordulhat, hogy maga az aktus marad el és orális szexből lesz több, aztán az is apránként megszűnik. Ilyenkor az történik, hogy a szex mint rendszeres szokás eltűnik az életünkből, ez az a tevékenység ami nagyon könnyen kerül a napi tennivalók listájának legaljára. A probléma csak az, hogy minél több időt töltünk el szex nélkül, annál könnyebben megy az élet szex nélkül – hozzászokunk. A mindennapokban pedig csak azt vesszük észre, hogy idejét se tudjuk, mikor volt szex, csók vagy randi –bármi, ami a két ember kapcsolatában a legelején megvolt. Kapcsolódó Ha csak ünnepnapokon van szex, az már probléma – de van megoldás A ...
További részletek >>


„Nem megnyugtató érzés, hogy hivatalosan tabuvá válik a létezésem egy része”

Tisztában vagyok vele, hogy milyen nagy szerepe van az elfogadó légkör megteremtésében a tanáraimnak, akikkel többször is beszélgettünk ilyen témákról, így az osztályom évről évre egyre nyitottabb, elfogadóbb lett – mondta az ADOM Diákmozgalom egyik tagja, akivel a melegellenes pedofiltörvény elfogadása után beszélgettünk. Az Országgyűlés június közepén szavazta meg azt a törvénymódosító javaslatot, amely betiltja a 18 éven aluliak számára az összes olyan terméket, reklám- és médiatartalmat, amely homoszexuális vagy transznemű embereket jelenít meg, tiltja a társadalmi célú reklámokban az LMBTQI emberek megjelenését, illetve betilt minden olyan LMBTQI témájú oktatási programot, amely említést tesz a homoszexuális, illetve transznemű emberekről. A nagymértékű hazai és nemzetközi felháborodást kiváltó törvény a ...
További részletek >>


„Azzal kerestem meg az életben maradt túszejtőt, hogy nálam vannak a testvérének hamvai”

Különös figyelem irányult az izraeli sportolókra a nácik 1936-os propagandaolimpiája után harminchat, a második világháború, illetve a holokauszt évei után pedig huszonhét évvel Münchenben megrendezett ötkarikás játékokon. Tíz nappal a megnyitóünnepséget követően, 1972. szeptember 5-én, hajnali 4 óra 10 perckor kezdetét vette a történelem egyik legkegyetlenebb, legvéresebb túszdrámája. A Fekete szeptember nevű palesztin terrorszervezet nyolc gépfegyveres tagja hatolt be az olimpiai faluba, és túszul ejtett tizenegy izraeli sportolót. Két túsz rögtön a támadás során meghalt, a többiek egy német rendőrrel és öt terroristával együtt a német hatóságok dilettáns mentőakciója során kitört lövöldözésben veszítették életüket. A tragikus véget érő, huszonegy órán át tartó túszdrámát gyakorlatilag az elejétől a ...
További részletek >>


Volt olyan hét az idén, hogy tíz halottból négy koronavírus miatt vesztette életét

A harmincezer elhunyt között ezerrel több férfi van, mint nő, előbbiek átlagéletkora öt évvel alacsonyabb (átlagosan 71,4 év). A legfiatalabb halott egy párhónapos kisfiú volt, a legidősebb pedig egy tavaly decemberben elhunyt 104 éves nő. A legtöbben 78 éves korukban haltak meg, a halottak kétharmada hetvenéves vagy annál idősebb volt. Alábbi grafikánkon nemenkénti bontásban nézheti meg, hogy milyen életkorban hány áldozatot szedett a koronavírus. Bár a koronavirus.gov.hu-n található, az elhunytak adatait gondozó táblázat többször frissül utólag, elmondható, hogy átlagosan 2,5 alapbetegsége volt egy halottnak. Azt, hogy mennyire megnövelte a halálozások számát a koronavírus, jól mutatja alábbi ábránk, amelyen 2015-től minden évet egy-egy vonal jelöl, ebből négy kapott külön színt: az influenzajárvánnyal erősen ...
További részletek >>


Csattanást hallott az anya, a bébimonitoron látta, hogy nagy a baj

Egy lousianai család valószínűleg soha nem felejti el a legutóbbi péntek estéjüket. Courtney Buchholtz július 2-án este a szokott módon lefürdette majd lefektette öthónapos babáját, Cannont, majd háromnegyed 8 körül leültek kicsit a kanapéra férjével, Kale-lel. A Prairieville-i ház környékén hatalmas vihar tombolt, de a szülők különösebben nem foglalkoztak vele, mindössze annyit állapítottak meg, hogy kicsit talán zajosabb a szokásosnál. Két perccel később azonban óriási csattanást hallottak. Courtney először azt hitte, villám csapott a házba, de amikor ránézett a telefonján a bébiőr-alkalmazásra, a szívéhez kapott: a kamerán látta, hogy törmelékek hullanak a kisbabára. Azonnal rohantak a gyerekszobába, ahol szembesültek a történtekkel: hatalmas tölgyfa dőlt a házra, romba döntve a szobát. Örültek, hogy sírás ...
További részletek >>


Idén a világ legjobb filmjei menthetnek meg egy egész várost

Július 6-án, Leos Carax Annette című musicaljének vetítésével kezdetét veszi a 74. cannes-i filmfesztivál. Ennyi biztosnak tűnik, de sok minden más még most is bizonytalan a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja körül. Nem tudni, hogyan vizsgáznak majd a koronavírus miatt életbe léptetett biztonsági és egészségügyi intézkedések. Senkinek fogalma sincs arról, felülírja-e az előzetes elképzeléseket a számos helyen, például a Cannes-ba hagyományosan sok filmszakmai látogatót delegáló Egyesült Királyságban rohamosan terjedő delta vírusvariáns. Kétséges, hogy a fesztivál újraéleszti-e a tengerparti városban bezuhant turizmust, és vele együtt a helyi gazdaságot. Az, hogy mindezek mellett melyik film nyeri a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát, jóformán részletkérdés. Pedig erre is érdemes odafigyelnünk, mert A feleségem ...
További részletek >>


Szólj hozzá!