Három dolog kell az előválasztás sikeréhez, a pénz csak az egyik

A hat ellenzéki párt és önkéntesek ezreinek összehangolt munkája, valamint sok tízmillió forint kell a szeptember–októberi kétfordulós ellenzéki előválasztás lebonyolításához. A politikai sikeresség már a mozgósításon és a választói hajlandóságon múlik, de még nem látni, hogy 200 vagy 800 ezer előválasztóra lehet-e számítani.
Forrás >>


További hasonló találatok:

Három dolog kell az előválasztás sikeréhez, a pénz csak az egyik

A hat ellenzéki párt és önkéntesek ezreinek összehangolt munkája, valamint sok tízmillió forint kell a szeptember–októberi kétfordulós ellenzéki előválasztás lebonyolításához. A politikai sikeresség már a mozgósításon és a választói hajlandóságon múlik, de még nem látni, hogy 200 vagy 800 ezer előválasztóra lehet-e számítani.
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Molnár Áron: Hamarosan sokfejű lesz a sárkány

Itt van a forradalom? Igen. Szóval nemcsak művészi szövegként szerepel a legutóbbi noÁr-klipben az a sor, hogy „az ország egy Pilvax, itt a változást akarják”? Persze, hogy nem. Dörömböl az ajtónkon a változás. Egy tök egyszerű kérdést tegyünk föl magunknak: jó így, ahogy és amiben élünk? Ha a válaszom az, hogy nem, akkor közszereplőként kötelességem tenni valamit a közéletért, a változásért. Ha nem teszem meg, akkor Petőfiék, Batthyányék, Leöveyék, Takáts Éváék örökségét köpöm szembe. Ebből még csak az következik, hogy ön forradalmár. De hol van ön körül a tömeg? Megvan a tömeg is, csak a pandémia most a négy fal között tart minket. Azt állítja, ha vége lesz a járványnak, forradalmi tömegek lepik majd el az utcákat? Ön talán naivitásnak tartja, szerintem viszont reális az a vízióm, hogyha vége ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig

Boldog István a múlt év végén lett vádlott hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint a fideszes országgyűlési képviselő a társaival együtt rendszert épített ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeinek megcsapolására: befolyásolták a pályázat eredményeit, amivel elérték, hogy az általuk kiválasztott vállalkozók kapják a munkákat. Boldog tagadja az ügyészség vádjait. Ez a cikk nem ezt az ügyet boncolgatja tovább. Arra voltunk kíváncsiak: kicsoda Boldog István? Hogyan lett egy apró Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu, Kétpó melósából a térség legbefolyásosabb embere, aki milliárdok felett diszponálhatott? Mit gondolnak róla a Fideszben? És mit Kétpón? Ahhoz, hogy megrajzoljuk Boldog karriertörténetét, közel két tucat ismerőjével beszéltünk. ...
További részletek >>


Százmilliárdokkal hizlalták megkerülhetetlenné a kormányközeli elitképzőt

Két hónappal a 2010-es országgyűlési választás után a kormányra kerülő Fidesz majdnem a legmagasabb szinten képviseltette magát egy kis oktatási intézmény diplomaosztóján. Az ellenzéki frakcióvezetőből miniszterelnök-helyettessé előrelépő, hosszú ideje az ELTE jogi karának Politkatudományi Intézetében oktató Navracsics Tibor beszédéből a résztvevők arra emlékeznek a legjobban, hogy úgy fogalmazott, „eddig ellenszélben kellett működnötök, de most jön a hátszél”. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András maga is arról beszélt a diákoknak, hogy a szűk után jönnek a bő esztendők. De azt akkor még senki sem tudhatta, hogy az onnantól évenként menetrend szerint érkező több százmilliós kormányzati dotációk csak a kezdetet jelentik, és tíz év múlva az oktatási szférában korábban nem látott ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Megszületett a NER-t idéző balos propaganda, de van más is – milyen tömegsajtót csinál az ellenzék közpénzből?

Ellenzéki ígéretek visszatérő eleme, hogy 2022-es kormányra kerülése esetén a DK-tól a Jobbikig ívelő koalíció hogyan tenné függetlenné, átláthatóbbá és plurálisabbá a közmédiát, amelynek ellenőrzésébe elképzelésük szerint minden parlamenti pártnak, azaz a mindenkori ellenzéknek is érdemi beleszólása lenne. Ez még a jövő zenéje, de kételyeink máris lehetnek, azt ugyanis már látni, mit kezd a közpénzből fenntartott sajtóval a baloldal, és a látvány nem feltétlenül mutat ebbe az irányba. Elég belelapozni a 2019-ben balra szavazó budapesti kerületek önkormányzati kiadványaiba, amelyekben a lakókat a városrész ügyes-bajos dolgain túl a helyi politikai ügyekről is tájékoztatni kellene – az ellenzéki érzelmű állampolgárokat éppúgy, mint a kormánypártiakat. Ezek a lapok tulajdonképpen a közmédia kicsiben: ...
További részletek >>


A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Látta az Élősködők című filmet? Nem. Koreai film, tavaly nyert Oscar-díjat. Egy szegény családról szól, amelynek a tagjai egymás után elkezdenek dolgozni egy gazdag család házában, és átveszik a helyüket. Mintha ennek a filmnek is lenne némi köze ahhoz, amiről az új könyve szól. Ahogy fogalmaz, „a kívül lévők lázadása elkerülhetetlennek látszik”. Egy ellentmondást szerettem volna megragadni a könyvben. Egyrészről olyan szakadások jönnek létre a világban „belül lévők” és „kívül lévők” között, amelyek folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy a privilegizált terekből kirekesztett emberek fellázadnak. Ne csak arra gondoljunk, hogy a kerítések előtt rekedt menekülteknek előbb-utóbb elege lesz, vagy hogy folyamatosan milliók indulnak útnak a Föld elviselhetetlen helyeiről az élhető vidékek felé. Valójában már a ...
További részletek >>


Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


A járvány gyengülni fog, a választási kampány felerősödik. Mit várhatunk 2021-től?

A kormány Bár a koronavírus-járvány második hullámában a Fidesz kicsit veszített népszerűségéből, egyelőre még mindig vezető szereppel bír a magyar politikában – olvasható a Bíró-Nagy András, Győri Gábor és  Scheiring Gábor által írt évkönyvben. Azonban mivel 2022-ben a Fidesznek az egységes ellenzékkel kell majd szembenéznie, amelyről a 2019-es önkormányzati és a 2020. októberi borsodi időközi választáson kiderült, hogy működőképes koncepció is lehet, várható, hogy a kormánypárt a választási törvény ismételt módosításával tovább fogja szűkíteni az ellenzéki pártok mozgásterét. Az Orbán-kormány a kampányt is nagyobb fokozatra fogja kapcsolni azzal, hogy a klasszikus döntéshozás helyett a választók támogatásának elnyerése lesz a cél – jósolják az elemzők. Ennek a jelei már látszanak, például a ...
További részletek >>


Hová jutott harminc év alatt Szlovénia és Horvátország?

Szlovéniában 1991. június 25. nagyobb ünnepnek számít manapság, mint Horvátországban, pedig harminc évvel ezelőtt mindkét jugoszláv tagköztársaság e napon nyilvánította ki a függetlenségét. Mindazonáltal a nemzetközi diplomáciai elismerést – a véresebb körülmények között függetlenné vált – Horvátországgal együtt Szlovénia is csak 1992 elejétől kapta meg. A szlovénok számára alighanem azért „szebb” ez a június végi függetlenségi nap, mert közvetlenül ezután a Jugoszláv Néphadsereggel (JNA) vívott tíznapos háború és egy három hónapos moratórium után októberben gyakorlatilag függetlenné váltak Jugoszláviától. A JNA utolsó egységei 1991. október 26-án hagyták el a mai Szlovénia területét. A horvátokra viszont június 25. után még véres harcok vártak, és a mai, teljes területi integritásukat csak ...
További részletek >>


Minikoalíciók formálódnak az ellenzéki összefogáson belül

Egy ellenzéki politikus úgy jellemezte az összefogásban részt vevő pártok előválasztási tárgyalásait, hogy azok kezdenek egy középiskolai permutációs matematikafeladatra emlékeztetni, ugyanis minden elképzelhető kombinációban tárgyalnak egymással a felek. A hat párt közösen, egy asztalnál is egyeztet, de ettől függetlenül mindenki igyekszik magát jobb helyzetbe hozni különalkukkal. Ez nem meglepő, mert hiába az összefogás, mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető legtöbb képviselőt küldje a parlamentbe, a választás végkimenetelétől függetlenül. Az alkudozás jelenleg főleg arról szól, hogy melyik párt hol indítson, illetve ne indítson jelöltet az őszi előválasztáson. Ugyanis csak a hivatalos kommunikáció szerint dől el előválasztáson az ellenzéki jelölt személye mind a 106 egyéni választókerületben: ha lesz is 106 ...
További részletek >>


Gulyás Gergely: A pedagógusok szakszervezete egy ellenzéki politikai szervezet

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint Magyarországon legkésőbb májusban minden 18 évesnél idősebb ember megkaphatja a koronavírus elleni első oltást, és május végére, június elejére „vissza tudunk térni a megszokott életünkhöz”. Gulyás Gergely a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjújában arról is beszélt, hogy az egészségügy, az egyetemek és az infrastruktúra fejlesztése lesz a három nagy nyertese a Magyarországra érkező 15 ezer milliárd forintnyi európai uniós forrásnak. A Gulyás Gergellyel készült interjút az MTI szemlézte, e szerint azt mondta, az úgynevezett társadalmi immunitás alapja, hogy a magyar lakosság 60-75 százaléka oltáshoz jusson, ehhez pedig két feltétel teljesülése szükséges: elegendő vakcina és hajlandóság. Szerinte az előbbi cél eléréséért a kormány mindent megtett, ...
További részletek >>


Két Magyarország találkozása: végleg leszámol ellenzékével Orbán Viktor, vagy leváltják a Fideszt?

Győztünk – mondta a mikrofonba Orbán Viktor 2018. április 8-án a Bálnánál felállított színpadon, és ezzel valójában keveset mondott el a Fidesz brutális sikeréről. A kormánypárt sorozatban harmadszor is megszerezte a mandátumok kétharmadát, az ellenzék pedig totális vereséget szenvedett. A kiütés másnapján megjelent elemzésünkben azt írtuk: „Az ellenzék minden értelemben megbukott, a Jobbik gyökeresen más politikával centire ott tart, mint négy éve, a baloldal pedig atomjaira hullott. (…) Ez Orbán Viktor és a Fidesz országa.” És most, három évvel később, éppen úgy elképzelhető, hogy szóról szóra közölhető lesz ugyanez az összegzés egy esztendő múlva a választások utáni reggelen, minthogy végül leváltják a miniszterelnököt, és felszámolják rendszerét. Miért ennyire megjósolhatatlan ma az eredmény? Azt ...
További részletek >>


„Ma a Dunába vetem magam” – egyre kínosabb ügyekbe keveredik Kurz kancellár

Hónapok óta keringtek pletykák azokról a chatüzenetekről, amelyeket a gazdasági és korrupciós bűncselekmények ügyében eljáró ügyészség (WKStA) talált az osztrák állami holding (ÖBAG) vezetőjének, Thomas Schmidnek 2019 végén legfoglalt magántelefonján. Az ÖBAG (Österreichische Beteiligungs AG) felel a vállalatokban lévő osztrák állami tulajdonért, mind a 100 százalékos, mind a résztulajdonában levő cégekért, így például az OMV-ben, az osztrák Telekomban, a Casinos Austriában, vagy az egyik nyugdíjpénztárban levő 30 százalék körüli tulajdonáért ugyanúgy, ahogy a posta több mint feléért is. Schmid az ÖVP/FPÖ-koalíció alatt került ebbe a pozícióba, vagyis Sebastain Kurz kancellár első, a populista jobboldali FPÖ-vel közös kormányzása idején. Arról is régebb óta beszéltek már Ausztriában, hogy az újonnan ...
További részletek >>


Nagy Dénes: Káros a történelmünket leegyszerűsíteni arra, hogy a magyarok ellen összefogott a világ

A legjobb rendezésért járó Ezüst Medvével illusztris társaságba került, korábban Godard-tól kezdve Kieślowskin és Szabó Istvánon át Wes Andersonig legendás rendezők kapták meg ugyanezt a díjat. Leülepedett már ez? Én is csak pár nappal ezelőtt szembesültem ezzel, meg is döbbentem. Például Angela Schanelec, a tavalyelőtti díjazott konkrétan az egyik kedvenc rendezőm, de igazából a teljes névsor inkább ijesztően hangzott, hiszen nem gondolnám, hogy ebbe a társaságba tartoznék. Persze nyilván megtisztelő és jó érzés, de én valaminek az elején vagyok még. Egy utat és egy vágyat kijelölhet számomra, hogy milyen jó lenne ennél még jobb filmeket készíteni a jövőben. Mit gondol, a további pályájára milyen hatással lesz ez a díj? Erre nehéz válaszolni, de az mindenképpen jó érzés, hogy egy ilyen hosszú folyamat (a film ...
További részletek >>


Három miniszterelnök-jelölt juthat tovább az előválasztás második körébe

Azt már lehetett tudni, hogy két fordulós előválasztáson döntene az ellenzék a hat párt közös miniszterelnök-jelöltjéről, arról azonban eddig nem beszéltek a pártok, hogy milyen feltételekkel lehet majd bejutni a második körbe. Információnk szerint – amit több különböző pártból is megerősítettek – három jelölt juthat be a második fordulóba, a bejutási küszöböt pedig 15 százalékban állapították meg. Erről még január végén állapodtak meg a pártok, akkor, amikor arról is elvi megállapodást kötöttek, hogy 106 körzetben tartanak előválasztást, ezt azonban azért nem kommunikálták, mert először minden részletszabályról meg akarnak állapodni, illetve várják az előválasztást lebonyolító Országos Előválasztási Bizottság megalakítását is. Az erről való hallgatás másik indoka pedig az, hogy nem mindenki ...
További részletek >>


„Elképesztő bátorság, hogy valaki önhatalmúlag feltölti a Balatont”

Balassa Balázs 2020-ban mondott le a szigligeti polgármesteri posztról, korábban pedig a Balatoni Szövetség elnöki pozícióját is elengedte, amit ön vett át. Tartja vele a kapcsolatot, kialakult barátság a közös munka során? Nagyra tartom a munkásságát, de – sajnos – a saját döntése miatt lemondott a tisztségéről. Szigligeten megvolt a választás, a fia lett a polgármester. Balázzsal igazándiból nincs kapcsolatom, előtte természetesen mint a szövetség elnökével, sokat beszéltünk. Amikor a helyére megválasztottak 2019 decemberében, én kértem, hogy a továbbiakban segítse a munkánkat, akár társelnökként. Ez úgy szokott lenni, hogy egy megye rotációban ellátja az elnöki tisztséget, a másik kettő társelnököt ad. Azt gondolom, a Balatoni Szövetség jó példa arra, hogy nem foglalkozunk azzal, kinek milyen elkötelezettsége, ...
További részletek >>


Megbízhatatlan, aki sokszor vált pályát?

Valószínűleg sokak fejében megfordult már, hogy mennyit változott a nagyszüleink és a szüleink pályaválasztásához képest a mostani fiatalok hivatáskeresése. Sokszor rossz érzések gyötörnek minket, amikor a pálya- és munkahelyváltáson törjük a fejünket. Számos gondolat kavarog bennünk: örökösen a jobbat, az izgalmasabbat kutatjuk, és természetesen a megfelelő fizetés is fontos számunkra, ugyanakkor hibáztatjuk is magunkat, és azt érezzük, hogy alkalmatlanok vagyunk az elköteleződésre a munka világában. Két lány hasonló problémákról és motivációkról számolt be: Magdaléna és Alexa huszonéves koruk ellenére számos pályán kipróbálták már magukat. Több képzésre is beiratkoztak, majd szinte mindegyiket otthagyták a szakmai gyakorlat alatt. Dolgoztak vendéglátásban, kereskedelemben, egészségügyben és ...
További részletek >>


Megpuccsolta a kormányt a mianmari hadsereg, de egyelőre nem látni, mit akart elérni

Hétfőn a mianmari hadsereg bejelentette, hogy az elcsalt választás, valamint a koronavírus-krízis miatt átvette a hatalmat az ország felett, és egy évre rendkívüli állapotot hirdetett. Mindez pár órával azután történt, hogy letartóztatták Aun Szan Szu Kji miniszterelnököt és az ország több más vezetőjét – U Wint Mjint államelnököt, minisztereket, több régió vezetőjét, ellenzéki politikusokat, írókat, aktivistákat – is. A parlament mintegy négyszáz tagját arra kényszerítették, hogy otthonukban maradjanak. Vagyis megpuccsolták a választott kormányt, az ország vezetését pedig a katonai főparancsnok Min Aung Hlaing vette át. Az átmeneti államelnök a korábbi tábornok, eddigi alelnök, Mjint Sve lett. Arra kérem az embereket, ne fogadják el, reagáljanak és teljes szívből tiltakozzanak a hadsereg puccsa ellen – áll egy ...
További részletek >>


G. Fodor Gábor: A Mészáros Lőrinc-sztori lényegtelen

G. Fodor Gábor, bár az Orbán-csapat tagja, állítása szerint Habony Árpáddal ellentétben nem tanácsadója a kormányfőnek. Önkritikusan beszél arról, hogy évekkel ezelőtt politikai terméknek nevezte a polgári Magyarországot, szerinte „ez hülyeség volt”. A politológussal Az Orbán-szabály című új könyve apropóján beszélgettünk, mely vállaltan elfogult kiadvány, de ígérete szerint segít megérteni, hogy mit miért csinált a kormányfő az elmúlt években. Szerint az orbáni politikát a hitből indulva lehet megérteni, aki kétellyel közelít, az kudarcra van ítélve. Nem tudja, hogy ha lenne egy baloldali Mészáros Lőrinc, akkor Orbán tematizálná-e ezt az ügyet. Egyébként is úgy látja: a Mészáros-sztori lényegtelen. Karácsony Gergelytől sok mindent meg kellene kérdezni, de nem kérdezik meg. Úgy látja, a Fidesz sose hergelte ...
További részletek >>


Egyre hízik Orbán Viktor választási puttonya

Bár számos bejelentett intézkedésre a gazdaságvédelmi akcióterv címkéjét ragasztották, az egyes csoportoknak (nyugdíjasoknak, fiataloknak, gyereket nevelőknek, lakásfelújítóknak) beígért tíz- és százmilliárdok időzítése alapján elmondhatjuk: a kormány – főleg a kommunikáció szintjén – már belekezdett a választás előtti pénzosztásba. A már ismertetett ígéreteket összegezve az idei évre még „csak” bő 550 milliárd forint az intézkedések hatása, 2024-re azonban elérheti vagy meghaladhatja a 2700 milliárdot. És akkor nem említettük a mezőgazdaságnak szóló, kilenc év alatt 7,5 ezer milliárd forintosra tervezett csomagot, ami részben uniós támogatásokat, másrészt az őstermelőknek szóló gáláns adókedvezményeket tartalmaz. A választás előtt a legtöbb kormány alkalmaz költségvetési élénkítést – mondta ...
További részletek >>


Nagy Zsolt: Nem fogok Orbánra vagy Gyurcsányra szavazni

A napokban ötszörös apuka lett, négy fiú után egy kislánya született. Érzi már, hogy tovább nőtt az eddig sem csekély felelőssége? Még fel kell fognom az új helyzetet, egyelőre csak állok, és totál bénán nézek ki a fejemből, meg kell emésztenem, hogy öt gyerekem van – három az első, kettő a második házasságomból. Kata (Oltai Kata művészettörténész, kurátor, Nagy Zsolt második felesége – a szerk.) is szeretett volna egy második babát, én pedig négy fiú után egy kislányt. Az öt gyerek persze nagyon komoly felelősség. Pláne, ha valaki azt állítja, hogy az összes döntését az életben az igazságkeresés motiválja. Nem luxus ez ötgyerekes apukaként? Régebben nagyon egyszerűnek gondoltam az igazságot, ma már árnyaltabban ítélem meg. Föltettem ugyanis magamnak azt a kérdést, hogy létezik-e egyáltalán objektív ...
További részletek >>


Simonka György: Kétkedve fogadom, hogy a miniszterelnök kevesebb tud az ügyemről, mint én

Nem fél? Mitől? Az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta ön ellen a többi között korrupciós bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken zajló büntetőperben. A legtöbbeknek ilyen helyzetben azért megremegne a keze. Bizonyos mértékben nekem is, nehéz elviselni, hogy három év vegzálás után olyan eljárás alá vontak bennünket, mint a legkomolyabb gyilkosokat. Heti szinten voltak házkutatások, édesanyámat reggel hatkor motozták meg, levetkőztették, az autista kisfiam perselyét elvitték, a gyerekeimet nem vihettem iskolába, rendőrautóval vitték őket. Az ilyesmi megborítja az ember elméjét, és mentálisan meggyengíti. Ha ezt nevezzük félelemnek, akkor igen, ez egy félelem attól, hogy esetleg ez megint elölről kezdődik. Ugyanakkor próbálunk ellenállni a nyomásnak, szerencsére van két jó ...
További részletek >>


Pecsenyesütőre is kapott pénzt a járvány közepén zanzibári útjával elhíresült polgármester családja

A Pest megyei Mende független polgármestere az idén rossz ütemben vitte üdülni a családját. Kaszanyi József éppen akkor tett közzé óceánparti képeket Afrikából, amikor Orbán Viktor önmérsékletre intette a tehetős magyarokat, azt kérve, halasszák el luxusutazásaikat, mert olyan vírusvariánsokat hozhatnak haza, melyekkel bajba sodorhatnak másokat. A miniszterelnöki figyelmeztetés megszegését bizonyító, a Tanzániához tartozó Zanzibáron készített képeket Hadházy Ákos ellenzéki képviselő tette közzé március végén, amivel egy csapásra országos hírnevet szerzett a polgármesternek. A kőműves végzettségű Kaszanyi József 2010-ben váltott politikára, azóta vezeti a négyezer lakosú községet. Legutóbb, 2019-ben ellenfél nélkül indult a posztért, és természetesen újraválasztották. A polgármester az elmúlt időszakban ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Holdutazással licitál a kecskékre szakosodott ellenfeleire egy képviselőjelölt Indiában

Április elején választások kezdődnek Indiában: öt államában is a végéhez érkezett a kampányidőszak, amelyben az egyik jelölt olyan ígéretcsomaggal állt elő, amihez fogható a világpolitikában nem sűrűn akad. Március végén a politikai szerepvállalása előtt újságíróként dolgozó, Tamilnádu államban induló, harminchárom éves Thulan Saravanan Facebookon is közzétette az ígéreteiről szóló listáját, amiben többi között olyanok szerepelnek, mint a háztartásokat robotokkal ajándékozza meg, melyek elvégzik az emberek helyett a házimunkát, minden család kap iPhone-t, helikoptert és rakétaindítót, a házasságra készülők pedig gyémántgyűrűt és arany ékszereket, háromszintes házakat, az igazán kalandvágyók pedig egy száznapos holdutazással is számolhatnak. Az abszurd választási ígéretek elérték, hogy egy ...
További részletek >>


Az EU-nak szinte semmilyen fegyvere nincs a média védelmére, de lehet, hogy most készül valami új

Vitát tartott az Európai Parlament a szerdai plenáris ülésen arról, hogy alakul a médiaszabadság helyzete Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában. A vita nem újdonság, hasonló ügyekről korábban is rendszeresen tartottak ülést, de a mostani ismét megmutatta, mennyire tehetetlen az Európai Unió akkor, amikor a média függetlenségét és szabadságát kellene megvédeni. Sok újdonság el sem hangzott. A képviselők nagy része elítélte a média leépítését Közép-Európában, de volt néhány képviselő, jellemzően a szélsőjobboldali ID és a valamivel kevésbé szélsőjobboldali ECR frakciókból, akik megvédték. Nem meglepő módon ez a két frakció az, amelyek rendszeresen megjelennek a pletykákban a Fidesz leendő otthonaként. Ami újdonság, hogy Magyarország és Lengyelország, az EU két fekete báránya mellé a médiahelyzetben ...
További részletek >>


Felcsúti perrel és jachtadóval is készül a Momentum a kormányváltás utánra

Egy pénteki háttérbeszélgetésen Fekete-Győr András és a Momentum két szakpolitikusa arról beszélt, mihez kezdenének egy esetleges kormányváltás után. A pártelnök egy Kövér Lászlónak tulajdonított szállóigével magyarázta, hogy miért fontos ez: Kormányon voltunk, nem hatalmon – mondta a jelenlegi házelnök, miután 2002-ben leváltották az első Orbán-kormányt. A Momentum-elnök szerint már teljesen más a helyzet, mint 2010 előtt volt: a NER nem csak az államba betonozta be magát, hanem a gazdaság leuralásán keresztül egy hatékony mélyállamot is kiépített. „A magyar államot és a magyar gazdasági életet is újra kell szervezni a kormányváltás után, mindkét fronton előre kell nyomulni, hogyha a jelenlegi ellenzék nem csak kormányon akar lenni, hanem hatalmon is” – magyarázta Fekete-Győr András. Ezért dolgozta ki a párt ...
További részletek >>


Szólj hozzá!