Ingyen kapja meg a bedőlt hitelesek lakásait egy nonprofit cég

Múlt héten fogadták el az erről szóló törvényt.
Forrás >>


További hasonló találatok:

Az állam az egyházi szeretetszolgálatoknak ajándékozza a kimentett devizahitelesek lakásait

Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek. Az erről szóló törvényt múlt héten fogadta el az országgyűlés – írta meg a 444.hu. Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. Az Eszközkezelő bizonyos feltételek mellett megvásárolta a legnehezebb helyzetben levők lakásait, és rendezte a bankkal a hitelszerződésüket. Így sokan megmenekültek a kilakoltatástól, és bérlőkként élhettek tovább otthonaikban, ráadásul az állammal együttműködő máltaiak és reformátusok szociális segítséget, adósságkezelési szolgáltatást is nyújtottak nekik. A kormány aztán 2018-ban úgy döntött, befejezi a programot, és lehetővé teszi, hogy a ...
További részletek >>


Hiába kérnek oltást a Magyarországon élő amerikaiak

„A férjem elmúlt 60 éves, állandó tartózkodási kártyával és magyarországi lakcímmel rendelkezik. Tizennégy éve tanít vendégtanárként egy budapesti egyetemen, a fizetését Amerikából kapja egy nonprofit alapítványon keresztül. Az egyetemnek így semmibe nem kerül, hogy a Cambridge-ben szerzett PhD-jével órákat ad. De mivel fizetés híján munkaviszonya sincs, az egyetem sem tudta hozzásegíteni, hogy tajszáma legyen és regisztrálni tudjon az oltásra” – avat be a helyzetükbe Pálhegyi Krisztina, aki hónapokig küzdött azért, hogy a koronavírus elleni védőoltást segítsen beszerezni a férjének. Regisztrációs kísérlet, nullákkal A kormány márciusi bejelentése szerint a védőoltást azok is megkaphatják, akiknek nincs érvényes tajszámuk. Ám arra nem tért ki a közlemény, hogy mi történik azokkal, akik egyáltalán nem ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Izraelben alábbhagyott az oltási kedv, úgyhogy élesítik az védettségi igazolást

Izraelben a tömeges oltások és a korlátozások együttes hatására sikerült megfékezni a koronavírus-járvány harmadik hullámának terjedését, de most azzal problémával szembesültek, hogy vannak, akik nem akarják beadatni maguknak a vakcinát. A világ leggyorsabban oltó országában eddig 4,2 millióan kapták meg legalább az első dózist és 2,9 millióan már teljes védettséget szereztek. Rendkívül jó számok ezek a járvány ezen szakaszában egy alig több mint 9 milliós lakosú államtól, de a nyájimmunitás eléréséhez még 3 millió állampolgárt kellene beoltani. Ez viszont most távolinak tűnik. Az interneten terjedő álhírek miatt sok az oltásellenes, valamint a fiatalok körében is rengeteg vannak olyanok, akik nem érzik magukat veszélyben, ezért inkább kivárnak és egyelőre nem élnek a vakcina lehetőségével. Az izraeli kormány ...
További részletek >>


Saját fogait építette házába a balatonboglári gazda

A Bugaszegi Köztársaságot 2011. április tizenegyedikén kiáltottam ki a Balatonboglár határában található tanyámon. A jogi aktusról levélben értesítettem az ENSZ-et, belefogalmazva, hogy ez immár nem Magyarország része, hanem olyan önálló entitás, mint a Vatikán az olasz államban. Egyúttal kinyilvánítottam, hogy természetesen elfogadom az engem körülvevő ország jogrendjét, használom a pénznemét és az infrastruktúráját, viszont a szellemi leválásom végleges. Hogy mindezt miért csináltam? Mert berágtam, hogy a magyar parlament eltörölte az Alkotmányt, és csinált helyette Alaptörvényt. Az ENSZ-től válasz mind a mai napig nem érkezett, aminek örülök, mert így legalább nincs elutasítva a kérelmem; tekintsük úgy, hogy földolgozás alatt áll. A magyar hatóságokkal nem foglalkoztam, csak kitettem egy táblát a határra, hogy ...
További részletek >>


7 magyar cég felel a hazai kibocsátások több mint feléért

Az ETS lényege, hogy széndioxid-kvóták vásárlására kötelezi a kibocsátókat (Magyarországon jelenleg több, mint 170 ipari létesítményt), ezzel ösztönözve az alacsonyabb kibocsátásra való átállást vagy akár a bezárást. A megújítandó rendszer várhatóan több céget érintene és nagyobb költséget jelentene a kibocsátóknak, így könnyen előfordulhat, hogy egyes termékek áremelkedését hozza, de Magyarország jól is járhat a szabályozással. Bart István és Muth Dániel elemzése a Másfél fokon. Az elmúlt években az EU a korábbinál ambiciózusabb klímavédelmi célokat fogalmazott meg. Először 2019 decemberében az EU elhatározta, hogy 2050-re eléri a nulla üvegházgáz-kibocsátást, 2020 decemberében pedig arról is döntés született, hogy a 2030-as 40%-os kibocsátás-csökkentési célt 55%-ra emelik (az 1990-es szinthez ...
További részletek >>


„Nem asszisztálunk a gyűlöletkeltő színjátékhoz” – Hadházyék nem szavaznak a pedofil- és melegellenes törvényről

Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs nem szavaznak ma a parlamentben az úgynevezett pedofiltörvényről, melynek tervezetébe a kormánypárti előterjesztők múlt héten azt is beleírták, hogy tizennyolc éven aluliaknak szóló tartalmakban tilos lenne megjeleníteni a homoszexualitást vagy bármilyen, a heteroszexualitástól eltérő orientációt vagy identitást. Kapcsolódó Orbán visszatért a gonoszsághoz A bátor emberek az erősebb ellen harcolnak. A gyávák és gonoszak a náluk gyengébbe kötnek bele. A hazugok pedig még azt is mondják utána, hogy a gyenge erős volt, ezért becsüljük meg, hogy le tudta győzni. „Nem asszisztálunk a gyűlöletkeltő színjátékhoz. Orbán mindenben Putyint utánozza, most éppen a homofób törvénnyel. A cél kettős: egyrészt mindig kell egy újabb ellenség, legyen kitől félni és ...
További részletek >>


Meghalt Jankovics Marcell

Életének 80. évében meghalt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke – közölte szombaton a Magyar Művészeti Akadémia a Facebookon. Az MTI azt írja, hogy a Kossuth- és Balázs Béla-díjas alkotót szombat reggel érte a halál. Népszerűségét –a mindenki által ismert animációs filmjei mellett – közösségépítő, pozitív lelkiségének is köszönheti. Oldott előadói stílusa és magabiztos szakmai tudása miatt méltán lett közkedvelt, a magyar kultúra meghatározó személyisége – olvasható az MMA méltatásában. Jankovics Marcell vizuális művész, közéleti ember, népmesekutató, reneszánsz műveltségű gondolkodó volt, akinek munkássága páratlanul sokszínű és szerteágazó. Életműve meghatározó része marad ...
További részletek >>


Szlovákiában eltörlik a vészhelyzetet és a kijárási tilalmat szombattól

Véget ér szombaton a koronavírus járvánnyal összefüggésben tavaly októberben bevezetett vészhelyzet Szlovákiában – az erről szóló döntést pénteki ülése után jelentette be a pozsonyi kormány. Szlovákiában tavaly októbertől léptetett érvénybe vészhelyzetet a pozsonyi kormány, az eredetileg 45 napra kihirdetett vészhelyzetet később még 5 alkalommal meghosszabbították, legutóbb április végén 30 nappal. A legutóbbi hosszabbítást még a parlamentnek is jóvá kellett volna hagynia legfeljebb 20 nappal a vonatkozó kormánydöntés után. Erre viszont már nem került sor, mivel a kabinet pénteki ülésén szombati hatállyal megszüntette a vészhelyzetet. A vészhelyzet megszüntetésével egyidőben véget ér a kijárási tilalom, és a megszűnnek a gyülekezési szabadságra vonatkozó – a vészhelyzethez kötődő – korlátozások is. A ...
További részletek >>


Kiárusítás a Várban: Rogán egykori birodalmában találtak ki hasonló kedvezményeket

A Fidesz rendkívül jutányos vételárat szabna a budai Várban található önkormányzati lakások bérlői számára. A műemlékvédelem alatt álló ingatlanok eladását előkészítő törvényjavaslat Böröcz László tájékoztatása alapján hasonló kedvezményt adna a bérlőknek, mint amit azok kaptak, akik a rendszerváltás után megvásárolhatták bérleményüket. Vagyis – mint a Fidesz politikusa elmondta – várhatóan a becsült piaci ár 15-20 százalékáért vehetik meg a lakásukat azok a lakók, akiknek a családja már 1994-ben ott lakott, de nem engedélyezték számukra a lakás megvásárlását. Az I. kerületben a nem műemlékvédelem alatt álló ingatlanok megvételére a helyi lakásrendelet szerint van lehetősége a lakóknak, ám szigorúbb feltételekkel, mint amiket az Országgyűlés várhatóan hamarosan törvénybe iktat. A jelenlegi ...
További részletek >>


Hova utazhatunk nyáron, és mire lesz jó a magyar védettségi igazolvány?

Biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen korlátozás nem lesz. Az uniós igazolvány meg vagy lesz vagy nem lesz. Ha lesz is, csak hetek, de inkább hónapok múlva, és mi arra nem akarunk várni. Ha majd lesz uniós igazolvány, akkor majd azt is használjuk, addig azonban használjuk a nemzeti igazolványunkat és kölcsönösségi alapon megállapodásokat kötünk a szomszédokkal. Tehát akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában. Szijjártó Péter bejelentései szerint eddig négy országgal született meg a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, ami lehetővé teszi az állampolgárok karantén- és tesztmentes utazását. Ide tartozik Szerbia, Montenegró, Bahrein és Szlovénia, de más államokkal, ...
További részletek >>


Nagyratörő vágyak és kisszerű jellemek a magyar politikában

Valki László: A hidegháború végén egy forró háború A két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1985-ben kezdődött csúcstalálkozói néhány év alatt véget vetettek a hidegháborúnak. A felek megállapodást kötöttek a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták megsemmisítéséről, és előreléptek a hagyományos fegyverek korlátozásáról folytatott tárgyalásokban. A Szovjetunió kivonta csapatait Afganisztánból, jelentős haderőcsökkentésbe kezdett Közép-Európában, és szakított a Brezsnyev-doktrínával. Megállapodtak Németország újraegyesítésében és NATO-tagságában is. Mielőtt azonban aláírták volna az erről szóló szerződést, váratlan esemény történt. Irak 1990. augusztus 2-án megtámadta és még aznap elfoglalta Kuvaitot. Mi ez? Hetente egy-egy részletet mutatunk az Élet és ...
További részletek >>


Rengeteg farkast lőhetnek ki Amerikában

Idaho törvényhozói elfogadták azt jogszabály-tervezetet, amely engedélyezi a farkasok akár 90 százalékának kilövését az államban – írja az MTI. Az idahói képviselőház 58:11 arányban fogadta el a szenátusban a múlt héten átment tervezetet. A farmerek és állattenyészők által támogatott javaslat a napokban törvényerőre emelkedhet. Brad Little kormányzónak hat napja van, hogy aláírja, vagy megvétózza. A gazdálkodók szerint a farkasok megölik, illetve elijesztik a juhokat, szarvasmarhákat és más haszonállatokat. „Tönkreteszik a farmereket és a vadvilágot is” – idézte a The New York Times Mark Harris szenátor beszédét. Az Idahói Hal- és Vadvédelmi Hivatal 2002-ben készítette el a farkasvédelmi tervét, amelyben azt írták, legalább 150 egyedből álló farkaspopulációt kell fenntartani az államban. Harris szerint az ...
További részletek >>


Újabb Álmok Álmodói-kiállítást szervez a kormány, átépítik miatta a Millenáris egy részét

A Millenáris az elmúlt húsz évben a magyar kultúra fontos részévé vált: könyvfesztiválok, művészeti események, koncertek, változó minőségű kiállítások, illetve színházi és táncelőadások kaptak helyet a Ganz egykori csarnokaiban, illetve annak parkjában. Az 1844-ben életre hívott vállalat 1897-ben nyitotta meg a Lövőház utcai elektrotechnikai gyárát, ami körül a következő évtizedekben számos újabb csarnok, illetve kiszolgáló épület született. A két világháború közt a hazai villamosítás egyik legfontosabb tényezőjeként – előbb Ganz-féle Villamossági Rt. (1906-1929) néven, majd az anyacégbe visszaolvadva – sorra jelentette be az újdonságait, amelyek a világ legtöbb országába eljutottak. A felfelé ívelő pályát a második világháború pusztítása törte meg: az újjáépítés után Ganz Villamossági Gyár ...
További részletek >>


Egy fekete főszerkesztő bukása az ázsiaiak elleni rasszizmus árnyékában

A most 27 éves Alexi McCammondnak lenyűgöző az eddigi karrierje: 2019-ben a Fekete Újságírók Országos Szövetsége neki adta az év feltörekvő újságírójának járó díjat, 2020-ban fehér házi tudósítóként szerepelt a Forbes harminc alatti sikeres amerikaiakat bemutató listáján, 2021-ben pedig megkapta a Teen Vogue főszerkesztői székét (amit végül el sem foglalt). Eredetileg azért nevezték ki a 27 éves riportert a magazin élére, mert a Teen Vogue-ot is megjelentető kiadóóriást, a Condé Nastot (aminek portfoliójába olyan lapok tartoznak mint a GQ, a New Yorker, a Vogue és a Vanity Fair) több egykori alkalmazott is rasszista és mérgező munkakörülmények kialakításával vádolta meg a George Floyd halála óta eltelt időben. A Business Insider cikke alapján voltak, akik személyesen a Vogue főszerkesztőjéről, Anna ...
További részletek >>


Brazíliát letarolta a vírusmutáns, és ennek világméretű kockázata van

Az Egyesült Államok után Brazíliában követelte a második legtöbb áldozatot a koronavírus-járvány világszerte, máig több mint 365 ezret, és még mindig nem látni a fényt az alagút végén. Az új fertőzöttek száma továbbra is emelkedő tendenciát mutat, a harmadik hullám csúcsa pedig hetekre lehet még az előrejelzések szerint, miközben az átoltottság csak 15 százalékos az országban. A brazil kormány járványkezelésre vitathatatlanul hagy kivetni valót maga után, és ebben jelentős szerepe van Jair Bolsonaro elnöknek, aki a kezdetek kezdetétől szkeptikusan állt a betegséghez. Most az oltási programmal próbálja korrigálni ezt, de kritikusai szerint túl későn. Ráadásul a dél-amerikai állam egyébként sincs könnyű helyzetben, a P1 néven ismert mutáns ugyanis jóval fertőzőbb, mint az eredeti vuhani változat. Az új variánssal ...
További részletek >>


Hétfőtől újraindulnak a közlekedési vizsgák

A KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont a járványügyi védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásához, az erről szóló jogszabályokhoz igazodva április 19-én újraindítja vizsgáztatási, vizsgálati és utánképzési tevékenységeit – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel. A múlt hónapban bevezetett korlátozásokkal összhangban a KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont Nonprofit Kft. március 8-án függesztette fel a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit. A beoltottak száma már meghaladta a 3 milliót, így tovább folytatódik a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldása. Április 19-étől kinyitnak az óvodák, az általános iskolák alsó tagozatai visszatérnek a tantermi oktatáshoz. A vizsgaközpont a ...
További részletek >>


A tömeges oltás kiértesítési rendszerének tesztje volt a lefújt oltási akció

Az Országos Kórházi Főigazgatóságról érkezett az a 74 ezer reménybeli oltakozó nevét tartalmazó oltási lista, amely a múlt hétvégén óriási kavarodást okozott az oltási programban és a kormányzati kommunikációban egyaránt – tudta meg a 24.hu. Az AstraZeneca-akció részleteit tartalmazó dokumentumot a főigazgató-helyettes küldte szét a kórházaknak. A kormány 2020 végén alakította át az egészségi rendszer csúcsszerveit. Megszűntették az Állami Egészségügyi Ellátó Központot, amely a közel 90 egészségügyi intézmény fenntartója volt, helyébe létrehozták Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKFŐ), amely viszont több jogkört kapott elődjénél. Orbán Viktor miniszterelnök novemberben nevezte ki OKFŐ vezetőit, ekkor lett főigazgató-helyettes Takács Péter az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és ...
További részletek >>


Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó ...
További részletek >>


Hajdú Eszter: Azt remélem, új információk derülnek ki Barta Tamás haláláról

Barta Tamás halálának évfordulójához időzítve februárban egy hétre elérhetővé tették a Siess haza, vár a mamát a YouTube-on, ahol több mint 116 ezren nézték meg. Ha nincsenek a film körüli bírósági ügyek, valószínűleg nem jut el ennyi emberhez a film. Ezt sikernek élik meg? Barta Tamás szerintem rengeteg embert érdekel. Annak, hogy bepereltek, én semmilyen pozitív hozadékát nem látom, és engem rendkívül megvisel a pereskedés a film körül. Igazságtalannak és inkorrektnek tartom, Barta Tamás emlékével kapcsolatban pedig végképp megbocsájthatatlannak. Nem akarok emiatt sajnálkozni, mert nagyon örültünk annak, hogy ilyen sokan megnézték a filmet az egy hét alatt, amíg ingyenesen elérhetővé tettük. Viszont azt gondolom, ha nincs a koronavírus-járvány, és ez a film rendesen tud futni a mozikban, ott is nagyon sokan megnézték ...
További részletek >>


Nincs elég vakcina, mégis hegyekben áll a raktárakban Európában

Pár hete még azon folyt a vita, hogy az AstraZeneca ne vigye az Egyesült Királyságba a vakcináját, ne részesítse őket előnyben, hanem szállítsa le azt a mennyiséget, amit megígért az Európai Uniónak. Az EU azért is volt ilyen harcos, mert számtalan kritika érte – és éri a mai napig –, hogy lemaradt az oltások beszerzésében és felhasználásában. Bőven előtte jár Izrael, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok is, hogy csak a nagyobb, gazdagabb országokat említsük. Mára viszont látszólag megváltozott a helyzet, legalábbis annyiban, hogy az országok még azt a vakcinamennyiséget sem tudják felhasználni, ami eljut hozzájuk. Pedig a tömeges szállítmányok csak a következő hetekben, de még inkább a második negyedévtől várhatók. Németország esetében ez azt jelenti, hogy az első negyedév 18 millió dózis vakcinája ...
További részletek >>


Újabb országokban teríti vakcináját a Sinopharm

Magyarország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdték használni a Sinopharm – EU-s engedéllyel és transzparens dokumentációval nem rendelkező – vakcináját, ám a kínai gyógyszergyártó közben a világ több pontján is terjeszti a koronavírus elleni oltóanyagát. Hétfőn újabb ország, Libanon engedélyezte a vakcina sürgősségi felhasználását, miután a február 14-én kezdődött oltási program egyelőre nehézkesen és jogsértésekkel szegélyezve halad a közel-keleti államban. A Sinopharm ugyancsak benyújtotta kérelmét a Fülöp-szigeteki gyógyszerügyi hatóságnak az oltóanyag sürgősségi engedélyezésére. Bár a készítmény vizsgálata várhatóan 21 napot vesz igénybe, a hétvégén már érkezett is Manilába 600 ezer adag, amelyet Kína ajándékba ad a járvány által erősen sújtott délkelet-ázsiai országnak. Noha az ...
További részletek >>


„Megvásárolt” díjak, luxuskényeztetés: korrupciós botrány söpörheti el a Golden Globe-ot

A történet úgy indult, mint egy kellemetlen „savanyú a szőlő”-ügy: a kispályás a nagy presztízsű szervezet ellen harcol, amiért a nagyok nem engedik maguk közé. Mostanra viszont fejek hullhatnak a botrány nyomán, mely a legrosszabbkor, az idei évi Golden Globe-gála előtt egy héttel robbant ki. Történt ugyanis, hogy 2020 augusztusában egy norvég újságíró, bizonyos Kjersti Flaa trösztellenes pert indított a HFPA ellen, amiért az többszöri jelentkezése és minden szempontból kvalifikált volta ellenére sem vette fel a soraiba. Ez önmagában nevetségesen kevés lett volna, ám Flaa keresete nem csupán arról szólt, hogy őt nem vették fel a szervezetbe, hanem egy sokkal általánosabb és nagyobb léptékű problémára, a HFPA-ban jelen lévő korrupcióra irányította rá a figyelmet. Gyakorlatilag azzal vádolta meg a szervezetet, hogy ...
További részletek >>


Mit tanulhatunk Barack Obamától Orbán Viktorról és a politikáról?

Imponálni tilos! – ez a felirat kapott helyet az emblematikus hatvani kocsmák egyikében, ami azért fontos, mert Barack Obama komplett karrierje, fiatalkora másként alakulhatott volna, ha ilyen normák uralta helyen nő fel. Legalábbis ez derül ki a korábbi amerikai elnök monumentális emlékiratából. A 760 oldalas, Egy ígéret földje című könyv csupán a részletgazdag dolgozat első része, de  legalább megtudjuk belőle, hogy a politikus korai olvasmányélményeit jelentősen meghatározta, kinek udvarol éppen, milyen érdeklődésű lánynak szeretne megtetszeni, így került alkalmilag érdeklődése fókuszába Herbert Marcuse vagy éppen Karl Marx. E gondolkodókat tehát elkerülhette volna, ha imponálásmentes övezetben múlatja szabadidejét, ám meglehet, akkor meg nem vált volna nyolc évre a világ legnagyobb hatalmú emberévé. És nem írhatta ...
További részletek >>


Matiné: Cserbenhagyta harmincéves páciensét a sztárpszichológus

Péntek négy óra A kolléganőm, Maxine szobájában vagyunk: szoknyás székek, kopott fafelületek, antik anyagok, kellemes krém árnyalatok. A mai konzultációs csoportban nekem kell felvázolnom egy esetet, és olyan kliensről szeretnék beszélni, akin minden jel szerint nem tudok segíteni. Miatta? Miattam? Ezt szeretném kideríteni. Mi az a Matiné? Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. A Matiné eddigi termését itt találni. Becca harmincéves, egy éve keresett fel, mert nehezen boldogult az emberi kapcsolatok terén. A munkahelyén jól tejesített, de bántotta, hogy a társai kiközösítik, őt sosem hívják ebédelni vagy kocsmába. Eközben több párkapcsolata ...
További részletek >>


Voltak háziorvosok, akik nemet mondtak az idősek beoltására

Múlt pénteken kapták meg a háziorvosok a tájékoztatót, csütörtökön egy részük már oltja is a legidősebb betegeit. Milyen visszajelzések érkeztek a háziorvosoktól? A rövidre szabott határidő ellenére bámulatos a háziorvosi rendszer reagálása. Szabolcs-Szatmár Bereg megye kollegiális vezetője is vagyok, több videóértekezleten egyeztettünk a kollégákkal, de országosan is látom, mindenhonnan az a visszajelzés, hogy nagyon aktívak a háziorvosok. Kilencven százalékuk jelzett vissza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) megkeresésére. 75-80 százalékuk jelzett vissza úgy, hogy élni szeretne a rendelői oltás lehetőséggel, és várják, hogy bekapcsolódjanak az oltási programba. A Moderna-szállítmány elégtelen mennyisége miatt az első körben csak kevesen tehetik ezt meg, de ígéretünk van arra, hogy minden ...
További részletek >>


A kormány mától az OGYÉI nélkül is engedélyezhet vakcinát

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón több érdekes kijelentést is tett, a vakcinaengedélyeztetésre vonatkozó új kormányrendeletek csak most jelentek meg a Magyar Közlönyben. A 19/2021. kormányrendelet gyakorlatilag kimondja, hogy gyógyszert és vakcinát is úgy engedélyezzen a kormány itthon, hogy az OGYÉI-nek (Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek) arra nem kell rábólintania. A „biztonságos veszélyhelyzeti gyógyszerellátáshoz szükséges egyes intézkedésekről” szóló rendelet legújabb változata tulajdonképpen a 488/2020. rendelet továbbfejlesztése – a Telex szerint ennek a 6/A bekezdése tette lehetővé, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) bármiféle vizsgálat nélkül engedélyt adjon az AstraZeneca ...
További részletek >>


Titkos találkozó után lett botrány a turizmuspénzek fű alatti kiosztásából

Csaknem 1,5 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg a Magyar Turisztikai Ügynökség a Balatoni Kör és a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) negyven tagjának – tudta meg a 24.hu. Ahogy azt is, hogy előbbi, a balatoni gasztronómia és vendéglátás érdekvédelmét célul tűző egyesületben az állami pénzek kiosztásának módja és átláthatatlansága akkora feszültséget okozott, hogy a napokban az elnök, Laposa Bence – akinek érdekeltségei nem mellesleg a legnagyobb összegű támogatásokat zsebelték be – és a teljes elnökség felajánlotta a lemondását. Információnk szerint a tagok egy részénél – érthetően leginkább azoknál, akik kimaradtak a pénzosztásból – az ütötte ki a biztosítékot, hogy Laposa egy listát adott le az MTÜ-nek, amelyen a támogatandó vállalkozások neve szerepelt. Laposa pedig két érdekeltségével ...
További részletek >>


Az ingatlan.com-on árulták a néhány éve uniós pénzből felépített balatoni környezetvédelmi szellemközpontot

Nem nagyon volt mozgás a ház körül, irodaként használhatták. Biztos volt ott néhány osztály papíron, de mindig üresnek tűnt az épület – mondta egyik forrásunk arról a 2015-ben 48 millió forint európai uniós támogatással felépített balatonakarattyai Balaton Kapuja Környezetvédelmi Központról, amelyet a napokban még 91 millió forintért árultak az ingatlan.com-on, mígnem eltűnt a hirdetés. Egy másik helyi lakos arról számolt be lapunknak, hogy évek óta csak egy gyerekes családot látott a ház körül, de ők sem fordultak meg ott túl gyakran. Miután az uniós pályázat futamideje öt év volt, a fenntartási idő letelt, így a központot létesítő egyesület a jogszabályok szerint értékesítheti az ingatlant. Az viszont kérdéses, hogy valójában milyen programok valósultak meg az egyesület által igénybe vett, összességében ...
További részletek >>


Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2021. június 23., szerda Friss hírek: A pandémia után megroppanni látszik az idősgondozás Elbukik Joe Biden oltási terve Amerikában. A függetlenség napjára nem lehet a felnőttek 70 százalékát legalább egyszer beoltani a koronavírus ellen. Az állam az egyházi szeretetszolgálatoknak ajándékozza a kimentett devizahitelesek lakásait. Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek. Újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány, így mostantól Kazahsztánba is szabadon lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal. Szigorítanak a járványügyi előírásokon szerdán Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban azt követően, hogy koronavírusos lett egy ausztrál látogató. Babos ...
További részletek >>


Szólj hozzá!