Jamie Lee Curtis már vissza is utazott Amerikába

A napokban ért véget a Borderlands című film forgatása itthon, melyben olyan sztárok szerepelnek Curtis mellett, mint Cate Blanchett vagy Kevin Hart. Míg utóbbi kettő inkább feltűnés nélkül próbálta kihasználni az itt töltött idejét, addig Jamie Lee Curtis rengeteg helyen megfordult a városban, melyekről Instagram-oldalára is posztolgatott. Még Mátészalkára is ellátogatott, ahol szemügyre vette az apja, Tony Curtis emlékének tiszteletére készült kiállítást. A 24 órán át látható Story-funkcióval pedig elárulta, hogy már megy is haza, vagyis akinek eddig nem sikerült összefutnia vele egy autogram vagy fotó erejéig, sajnos már nem is fog.

Kapcsolódó
Jamie Lee Curtis rácsodálkozott egy budapesti tócsában pocskoló galambra

Jó látni, hogy egyesek mindenben megtalálják az örömöt.

The post Jamie Lee Curtis már vissza is utazott Amerikába first appeared on 24.hu.

Forrás >>


További hasonló találatok:

A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó ...
További részletek >>


Tudta, hogy ki Lily Allen öccse? És ki Josh Brolin mostohaanyja?

A minap azon gondolkodtunk, mennyire jó lehet, ha valakinek olyan keresztanyja van, mint mondjuk Jennifer Aniston. Igen, van, aki ennyire szerencsés, méghozzá a Jóbarátok másik szereplőjének, Courteney Coxnak a lánya. A 17. születésnapján Aniston Instagram-oldalán köszöntötte fel egy gyerekkori képpel, amin közösen szerepelnek. Arra gondoltunk, összegyűjtünk vér szerinti (vagy egyéb) rokonságban álló sztárokat, akiknek ez a családi viszonya talán nem mindenki számára ismert. Lily Allen és Alfie Allen Claire Greenway / Getty Images A kétezres évek elején a slágereket magából ontó Lily Allenről mostanában inkább akkor hallunk, amikor valaki lefotózza őt újdonsült férjével, a Stranger Things sorozatból is ismert David Harbourral. Allen nem az egyedüli sztár a családban, mivel a testvére színészként tevékenykedik. Ha hirtelen ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Komoly feszültséget okozhat, ha a családtagok eltérően gondolkodnak az oltásról

Napjaink leggyakoribb közéleti kifejezése alighanem az oltás, ami érthető is annak fényében, hogy nagyon úgy néz ki, csak azzal sikerülhet végre túljutni a járványon, és úgy-ahogy visszadöccenni életünk régi, lassan már el is feledett kerékvágásába. Nem véletlen, hogy mind a politika, mind az egészségügy meghatározó képviselői egyöntetűen arra buzdítanak mindenkit, ha végre lehetőségük nyílik rá, oltassák be magukat (még ha a különféle vakcinák alkalmazásáról meg is oszlanak a vélemények mindkét csoportban). Bár Magyarországon az oltási hajlandóság folyamatosan növekszik, a KSH legfrissebb mérése szerint még mindig csak a megkérdezettek 38 százaléka biztos benne, hogy beoltatná magát, ami korántsem elégséges arány a nyájimmunitás eléréséhez. Mivel húsba vágó, a társdalom egészét érintő és – mint a ...
További részletek >>


Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


Világsztárrá tette őket a Jóbarátok, de azóta sem tudnak szabadulni tőle

Az eredetileg kitűzött premierhez képest ugyan egyéves csúszással, de a múlt héten végre bemutatták a Jóbarátok: Újra együttet, amelyben tizenhét évvel a kultikus sitcom lezárása után ismét összeült a hat sztár, hogy közösen emlékezzenek a legszebb pillanatokra – és a daliás időkre, amikor még botox nélkül is fiatalnak lehetett tűnni. A nagy találkozástól nyilván senki nem várt mást, mint másfél órányi tömény nosztalgiát, és ezt alapvetően meg is kaptuk, még ha a bugyuta talkshow-formátum és a házigazda, James Corden ezt igyekezett is megnehezíteni az agresszív vidámságával. Kapcsolódó Majdnem sikerült bugyuta talk show-ba fojtani a Jóbarátok-nosztalgiát A Jóbarátok: Újra együtt legjobb pillanatai, amikor nem történik semmi különös, csak hagyják közösen emlékezni a megilletődött szereplőket ...
További részletek >>


Libazsíros spiritisztából lett betörő László László, a filmvászonra való kalandor

A két világháború közti Magyarország tele volt érdekes emberekkel, akik saját korukban egy-egy magyar város mindenki által ismert alakjai voltak, mostanra azonban szinte mindenki megfeledkezett róluk. Ilyen volt a harmincas évek első felében Magyarország, illetve Erdély legnagyobb városaiban ünnepelt sztárrá vált kötéltáncos, Strohschneider Artúr, vagy épp az Ismeretlen magyarok sorozatunk mai epizódjában bemutatkozó, leginkább betörőként ismertté vált László László is, akinek élettörténete szinte könyörög azért, hogy valaki filmre vigye. Kapcsolódó Az adakozó kötéltáncos, aki pillanatok alatt bevette a Kárpát-medencét Strohschneider Artúr a harmincas évek első felében számos magyar és erdélyi város lakóinak mutatta be elképesztő tehetségét, majd nyom nélkül eltűnt. A rejtélyes életút nyomában. ...
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Szállodává válhat a Király utca legijesztőbb állapotú épülete

Pest egyik forgalmas utcája, a Király utca a rendszerváltás óta jókora átalakuláson ment át: a 2010-es évek elejére pedig a bulinegyedként emlegetett terület egyik ütőerévé változott, aminek házaiban kocsmák és hostelek váltották egymást, egyre kellemetlenebbé téve az itt élők mindennapjait. A koronavírus-járvány miatt hónapokra kiürült utca és környéke mostanra újra megtelt élettel, a tömeg a jövőbeli enyhítésekkel pedig csak még nagyobbá válhat, hiszen sorra nyitnak majd ki a terézvárosi, illetve erzsébetvárosi oldalhoz tartozó üzlethelyiségek. A lényegen mindez nem változtat: a Király utca ma a belváros mételye, hiszen annak Nagykörúton belüli részét befektetők sora próbálja számtalan projekttel élhetővé, sokszínűvé vagy az alkoholfogyasztáson kívül bármi másra nyitott turisták számára is vonzóvá ...
További részletek >>


A szegény bakter, akinek Orbán lett az istene – Boldog István tündöklése és útja a vádlottak padjáig

Boldog István a múlt év végén lett vádlott hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. A vádirat szerint a fideszes országgyűlési képviselő a társaival együtt rendszert épített ki a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pénzeinek megcsapolására: befolyásolták a pályázat eredményeit, amivel elérték, hogy az általuk kiválasztott vállalkozók kapják a munkákat. Boldog tagadja az ügyészség vádjait. Ez a cikk nem ezt az ügyet boncolgatja tovább. Arra voltunk kíváncsiak: kicsoda Boldog István? Hogyan lett egy apró Jász-Nagykun-Szolnok megyei falu, Kétpó melósából a térség legbefolyásosabb embere, aki milliárdok felett diszponálhatott? Mit gondolnak róla a Fideszben? És mit Kétpón? Ahhoz, hogy megrajzoljuk Boldog karriertörténetét, közel két tucat ismerőjével beszéltünk. ...
További részletek >>


„Fiam, nem szeretlek, mert apádra emlékeztetsz”

Aki 35 évesen, felnőtt fejjel, a nulláról fordul a sport, hovatovább az ultra- és a terepfutás felé, annak általában kell legyen valami fejlövése. Nekem egy tizenhárom éves párkapcsolatom ért véget 2010-ben. Magamat okoltam. Azt éreztem, kevés vagyok neki. Megviselt. Morfondíroztam magamban, mit tegyek? Sírjak, álljak neki inni vagy kössem föl magam? Megoldásnak tűnt az is, ha kifutom a hatalmas lelki bánatomat. Így hát felhúztam a széttaposott deszkás cipőmet, amiben az utcán is jártam, majd kikocogtam a lakásunktól egy kilométerre fekvő régi Hungarocamion pálya 400-as körére. Húsz karika után végül hazáig nyomtam. Ez egy tízes. Azóta folyamatosan futok. Tíz év távlatából nézve, több stáció megélését követően végső soron a terepfutásba menekültem. A magányosan eltöltött óráktól, gyakran napoktól végül jóval ...
További részletek >>


Kihantolt macska, válás Zoomon, szexuális zaklatás – ezt mutatták fel a celebek az év első pár hetében

Alexander Wanget szexuális zaklatással vádolják Alexander Wang bő egy évtizede ismert név a divatszakmában. Saját nevén futó márkáját 2005-ben alapította, azóta ruháit Dua Lipától kezdve Rihannán át tényleg mindenki viselte már. December végén viszont nem a kollekciói miatt írt róla a sajtó: többen szexuális ragadozónak kiáltották ki. Owen Mooney amerikai modell Tik-Tok oldalán emlegetett fel egy esetet, ami még 2017-ben egy koncerten történt. Valaki megragadta a lába között és percekig fogdosta, kihasználva, hogy a tömegben mindenki egymás hegyén-hátán volt. Az elkövetőről csak annyit mondott, hogy egy „nagyon híres divattervező”. Egy későbbi videójában már elárulta, hogy Wangról van szó, mégpedig azért, mert a beszámolója után rengeteg üzenetet kapott hasonló történetekkel, és mindegyik esetben ugyanaz ...
További részletek >>


Ezeket a filmeket várjuk nagyon 2021-ben

Nomádok földje Frances McDormand már visszatérő Coen-szereplőként beírta magát a filmtörténetbe, de első Oscar-díját csak 2018-ban kapta meg a Három óriásplakát Ebbing határában című filmért, amelyben a gyászát dühbe, a dühét pedig lejárató kampányba fordító, mocskos szájú családanyát játszott. Könnyen megeshet, hogy idén duplázni fog, A nomádok földjét ugyanis az idei díjszezon legnagyobb esélyesei között tartják számon (persze már tavaly is tarolt, többek között a velencei filmfesztiválon). McDormand ezúttal is egy társadalom perifériájára sodródott outsidert alakít, egy olyan újkori nomádot, aki teljes vagyona elvesztése után lakókocsijával szeli át Amerikát. A Chloé Zhao rendezte dráma ereje már az előzetesből megcsapja az embert, és a beszámolók szerint a teljes film sem okoz csalódást. (Premier: ...
További részletek >>


Világszerte terjed a bosszúvásárlás: túlköltekezéssel veszünk revansot a járványon

Egyre több cikkben kerül elő a „revenge shopping” kifejezés, ami tökéletesen visszaadja, milyen gondolataim voltak a karantén idején. A bő egy év alatt, amit az otthonunkban töltöttünk ingerek és a szocializáció teljes hiányában, valószínűleg mindenki fejében megfordult a gondolat, hogyan fogja tölteni az enyhítések utáni első szabad napjait. Összeszámolni sem tudom, hányszor vágyódtam ki a szabadba, emberek közé és különböző eseményekre, sőt, már azt is pontosan elképzeltem, hogyan fogok ezeken kinézni, mit fogok felvenni, melyik új ruhámat avatom fel az alkalomból. Az optimizmusom azzal párosult, hogy elég gyakran vásároltam új ruhákat és kiegészítőket (szigorúan kerülve a fast fashion márkákat, leginkább second hand, valamint a magyar kisvállalkozásokat támogatva), amikre semmi szükségem nincs, mivel mennyiségben ...
További részletek >>


Diszkós világslágertől a magyar hiphop úttörőiig: rejtett kincsek a vajdasági zenei színtérről

Az előző részben tárgyalt mulatós zenei forradalom, a muskátlizene sokszínűsége mellett akadt más stílusú zene is, amit annak ellenére, hogy magyar nyelvű volt, jugoszláviai lemezcégek adtak ki. Jugoszlávia hat tagköztársaságból állt (Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró), a Szerbián belüli Vajdaság magyar kisebbsége a nyolcvanas évek közepén nagyjából 350 ezer főt számlált. A 3+2 együttes sikere és a nyomában berobbant muskátlizene-színtér azonban hozott annyi vásárlót, hogy a lemezcégeknek bőven megérte a magyar előadók kiadása. Helyben is jól fogytak a lemezek, magyarországi exportként pedig pláne. A mából visszatekintve inkább az a kérdés, hogy a jugó kiadványok mellett a magyar lemezcégeknek – 1987-ig a Hungarotonnak, utána a gombamód szaporodó független kiadóknak – ...
További részletek >>


A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Látta az Élősködők című filmet? Nem. Koreai film, tavaly nyert Oscar-díjat. Egy szegény családról szól, amelynek a tagjai egymás után elkezdenek dolgozni egy gazdag család házában, és átveszik a helyüket. Mintha ennek a filmnek is lenne némi köze ahhoz, amiről az új könyve szól. Ahogy fogalmaz, „a kívül lévők lázadása elkerülhetetlennek látszik”. Egy ellentmondást szerettem volna megragadni a könyvben. Egyrészről olyan szakadások jönnek létre a világban „belül lévők” és „kívül lévők” között, amelyek folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy a privilegizált terekből kirekesztett emberek fellázadnak. Ne csak arra gondoljunk, hogy a kerítések előtt rekedt menekülteknek előbb-utóbb elege lesz, vagy hogy folyamatosan milliók indulnak útnak a Föld elviselhetetlen helyeiről az élhető vidékek felé. Valójában már a ...
További részletek >>


Első menstruáció, pánikrohamok és alulfizetett munka – 15 éve mutatták be a Hannah Montanát

Szereplőválogatások Miley Cyrus tizenegy volt, amikor jelentkezett a műsorba, de nem a főszereplő, hanem az egyik mellékszereplő, Lily Truscott szerepére. A castingosoknak tetszett a játéka, viszont inkább a főszerepben képzelték el Cyrust, ezért megkérték, játsszon el egy másik jelenetet is. Bár rá esett a választásuk, végül elutasították, mondván: nem néz ki elég idősnek. Tizenhárom évesen ismét megpróbálkozott a castinggal, ahol magassarkúban és erősebb sminkben jelent meg, hogy érettebbnek tűnjön. Ennek és az ének-, illetve tánctudásának köszönhetően megkapta a szerepet. Egy interjúban elmesélte, hogy a meghallgatás előtt öt perccel öntötte magára az üdítőjét, és kakilta le egy madár, úgyhogy nem gondolta, hogy szerencséje lesz. Cyrus mellett Taylor Momsen is versenyben volt Hannah Montana szerepéért, akit akkor ...
További részletek >>


Hollywood új királyának indult, de traumái a szakma bizarr különcévé tették

Amikor felbukkan Hollywoodban egy tehetséges, vagány és előnyös külsejű – értsd: elég jóképű, hogy vonzó legyen, de nem annyira jóképű, hogy a szereposztók a szépfiú skatulyába dugják – férfi színész, aki ráadásul elég fiatal, amikor komoly esélyt kap valamely blockbusterben, egyből arról kezd beszélni a szaksajtó, hogy ő lehet a következő Nagy Valaki. A következő Tom Cruise, a következő DiCaprio, és így tovább. Éppen így történt ez akkor is, amikor Shia LaBeouf felbukkant a Transformersben – benne megvolt minden, ami egy szótári férfi filmsztárhoz kell, még a fura neve is jól jött, hisz külön cikket, mini riportot ér az a megrendítő kérdés, hogy emberünk nevét hogyan kell kiejteni. Azonban Shia LaBeouf neve már jó ideje inkább a pletykarovatokban, mint filmszakmai értekezésekben bukkan fel. De hogyan jutott ide? ...
További részletek >>


Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

Dávid hirtelen felült. Öklendezni kezdett, majd az ölébe hányt, ami a -35 fokos hidegben szinte azonnal ráfagyott a hálózsákjára. Ápolgattam, simogattam, próbáltam tenni valami hasznosat ebben a szerencsétlen helyzetben. Az éjszaka lényegében alvás nélkül, a társamat folyton itatva, a ruháját tisztogatva, a remény pislákoló lángját égve tartva telt el. Reggel dönteni kellett a hogyan továbbról. 7400 méteren, a K2 3-as táborában nincs helye a köntörfalazásnak. Itt nem létezik olyan, mint a filmekben. Nem kapod fel a sérült társad, és nem viszed le a hátadon a hegyről. De olyan sincs, hogy a hóna alá nyúlsz, és úgy támogatod tovább felfelé. Ebben a magasságban az ember örül, ha létezni tud. A társmentés a legtöbb esetben lehetetlen küldetés. Nem bármi áron, bizonyos módon A K2 az extrém magasság okozta terhelés, az ...
További részletek >>


Kevin Hart kiment futni a Gellért-hegyre

Nincs jobb, mint futni egy kicsit ebben a gyönyörű időben, hogy kiszellőztesd a fejed! – posztolta nemrég Kevin Hart az Instagram-oldalán a Gellért-hegyről. A színész itt forgatja új filmjét, a Borderlandset, mely egyébként egy videójáték adaptációja lesz. Mellette Jamie Lee Curtis is bevette Magyarországot, aki az elmúlt napokban apja szülőfalujába, Mátészalkára is ellátogatott. Kapcsolódó Jamie Lee Curtis elmondta, mi a kedvenc helye Magyarországon Egy budapesti nevezetességről van szó.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Kevin Hart (@kevinhart4real) által megosztott bejegyzés The post Kevin Hart kiment futni a Gellért-hegyre first appeared on 24.hu.
További részletek >>


Orvosok is kuruzslókká váltak a járvány során

Álorvosok, valódi orvosokból kuruzslókká vált „szabadságharcosok” persze már a koronavírus-járvány előtt is léteztek, de a pandémia alatt megszaporodott a számuk. Közülük páran tisztán pénzhajhászatból mondják, amit mondanak, van, aki tényleg azt hiszi, hogy átlátott az összeesküvés-elméletek szövevényes hálóján, és akad, aki egyszerűen másképp gondolkozik, csak éppen ezt tudományos tényekkel nem tudja alátámasztani. A leghíresebb konteósok közül válogattunk, akiket a magyar vírusszkeptikusok és oltásellenesek is szívesen emlegetnek. Dr. Sucharit Bhakdi Dr. Sucharit Bhakdi mikrobiológus először tavaly nyáron kapott nagyobb nyilvánosságot a videói miatt. A kutató konzekvensen azt állítja, hogy a koronavírus-járvány nem olyan súlyos, mint ahogyan azt állítják, a maszkok hatástalanok, a vakcinák pedig egyenesen ...
További részletek >>


Visszaadott díjak, lemondott tévéközvetítés: dagad a botrány a Golden Globe körül

Nem tudok sem büszke, sem boldog lenni e díj birtokosaként. Elszomorító látni, hogy a HFPA, mely a filmkészítőkkel és színészekkel való együttműködései által nyert fontosságot és szépen profitált belőle, ellenáll annak a változásnak, amit azok a csoportok kérnek tőle, akik a HFPA titkolózó és kirekesztő szervezeti kultúrájának leginkább jogfosztottjai. Ezek a sorok Mark Ruffalótól származnak, aki számos jelölés után épp idén, az Ez minden, amit tudok című remek HBO-sorozatban nyújtott dupla alakítása nyomán lett friss Golden Globe-díjas. A Golden Globe, mint az sokszor elhangzott, az Oscar előszobája, a három legfontosabb mozgóképes szakmai díj egyike (az Emmy a harmadik), ám a díjátadó presztízsét idén komoly botrány rázta meg. Egy botrány, amely messze nem az első ugyan, de a jelenlegi állás szerint abban mégis ...
További részletek >>


Részeges író vagy munkanélküli nő nyeri az Oscar-díjat?

A nomádok földje Muszáj azzal a filmmel kezdenünk a felsorolást, amelyiknek a legnagyobb esélye van a tarolásra. A kínai–amerikai Chloé Zhao melankolikus-bukolikus road movie-ja már megnyerte a legjobb filmdrámának és a rendezőnek járó Golden Globe-ot, az Oscaron pedig további díjakat is könnyen begyűjthet: Frances McDormand a női főszereplők, Joshua James Richards az operatőrök között diadalmaskodhat, sőt egy forgatókönyvírói Oscar is összejöhet. Talán ez utóbbi lenne a legkülönösebb, mert A nomádok földje voltaképpen egy-két profi színész – elsősorban McDormand – és csupa amatőr szereplő találkozását kerekíti filmmé, életszagú, improvizatív párbeszédekkel. Az állását vesztett hősnő munka reményében, lakóautón szeli át az Államokat, közben le- és még lejjebb csúszott kisemberekkel találkozik, ismerkedik, ...
További részletek >>


Nem kell kovácsnak lenned, hogy beleszeress ebbe a műhelybe

A LEGO sokunk számára volt meghatározó élmény gyerekként, és manapság egyre több az olyan felnőtt, aki visszatalál a dán játékgyártó készleteihez, amit jó pár éve már a cég is felismert, és mostanra vannak olyan termékeik, amik kifejezetten az idősebb korosztályt szólítják meg. Az építés és a játék a felnőttek számára is üdvös tevékenység, csak más okból, mint a kicsiknek: míg a gyerekeknél a szórakozás mellett a képességfejlesztés a cél, addig az idősebbeknél a kikapcsolódás a lényeg, hogy az elemek összerakására koncentrálva kiszakadhassanak a mindennapokból. Direkt a felnőtteknek szól a kockákból megépíthető hatalmas Colosseum, az Old Trafford stadion szinte élethű mása, vagy éppen a Ford Mustang, amit mi is összeraktunk. De szintén ide sorolhatók a LEGO Ideas termékcsalád tagjai, amiknek az a ...
További részletek >>


Hogyan állította maga mögé Orbán a magyar rock nagy öregjeit?

Az elmúlt hónapokban a hazai kulturális életet az SZFE ügye uralta, és ez irányította rá a figyelmet a magyar színházi szakma politikai megosztottságára is. Ennek apropóján néztük meg tavaly ősszel, hogyan alakított ki a Fidesz egy alternatív színházi centrumot Vidnyánszky Attila körül, és hogy hogyan lettek az Orbán Viktorral focizó és barátkozó színészek később a kormánypárt kultúrpolitikájának fontos káderei. Annak a cikknek talán a legfőbb tanulsága az volt, hogy ezeknek a színészeknek a többsége még az ellenzékben lévő Fideszhez csapódott oda, a miniszterelnök pedig a hozzá régóta lojális embereket rendszerint színházigazgatói pozíciókkal jutalmazta. Nem csupán bizonyos színészek esetében megkerülhetetlen azonban a politikai irányultság kérdése itthon, hiszen a könnyűzenében is ugyanúgy megtapasztalható ez ...
További részletek >>


Újra élhető közparkká alakítaná a Városligetet a főváros

Az elmúlt években Budapest képét számos nagy építkezés változtatta meg, a folyamat pedig ma is folytatódik: védelemre érdemes, vagy védett épületek tűnnek el, vagy épp fenyegeti őket a lebontás veszélye, a zöldterület mennyisége pedig az új építkezéseknek köszönhetően csökken. Az indokolatlan fakivágások nemcsak a foghíjtelkeken, de a különböző parkokban is jelentkeznek: kitűnő példa erre a Liget-projekt, aminek részeként a magyar kormány a világ egyik első közparkjába, a Christian Heinrich Nebbien által kétszáz évvel ezelőtt megtervezett Városligetbe helyezné a múzeumi negyedet, felújítás és helyreállítás helyett ezzel még távolabbra lökve azt az ideális állapottól – hiszen az emberek így nem pihenni, sétálni, vagy épp futni járnának a minden társadalmi osztálynak kikapcsolódást nyújtó kertként ...
További részletek >>


Újra élhető közparkká alakítaná a Városligetet a főváros

Az elmúlt években Budapest képét számos nagy építkezés változtatta meg, a folyamat pedig ma is folytatódik: védelemre érdemes, vagy védett épületek tűnnek el, vagy épp fenyegeti őket a lebontás veszélye, a zöldterület mennyisége pedig az új építkezéseknek köszönhetően csökken. Az indokolatlan fakivágások nemcsak a foghíjtelkeken, de a különböző parkokban is jelentkeznek: kitűnő példa erre a Liget-projekt, aminek részeként a magyar kormány a világ egyik első közparkjába, a Christian Heinrich Nebbien által kétszáz évvel ezelőtt megtervezett Városligetbe helyezné a múzeumi negyedet, felújítás és helyreállítás helyett ezzel még távolabbra lökve azt az ideális állapottól – hiszen az emberek így nem pihenni, sétálni, vagy épp futni járnának a minden társadalmi osztálynak kikapcsolódást nyújtó kertként ...
További részletek >>


Majka: Álszentség elvárni egy ismert embertől, hogy puritán legyen, főleg, ha az egészségéről van szó

How are you? Most már jól, köszi. Azt hittem, angolul válaszolsz. Ja, akkor thanks, I’m fine. Csak azért kérdeztem így, mert épp az angolórádról jössz. Külső kényszerből vagy belső indíttatásból tanulsz angolul? Dehogy külső kényszer, senki nem írta elő nekem. Régóta beszélek angolul, de a saját szintemen. A filmekből meg a klipekből szedtem fel, amit tudok, simán elbeszélgetek bárkivel, de a nyelvtanhoz semmit nem értek, és ez egy ideje már nagyon zavart. Amióta egy tanárral tanulok, rájöttem, hogy egy csomó dolog rosszul rögzült a fejemben. Meg azért is jó ez a heti kétszer másfél óra, mert egy ideje kurvára unatkozom. Nyelvvizsgázni is fogsz? Dehogy fogok. Csak jobban akarok beszélni angolul, ennyi. Általában is jellemző rád, hogy leginkább saját magadnak akarsz megfelelni? Ez jól hangzik, sokan szokták ezt mondogatni ...
További részletek >>


80 éves lett Faye Dunaway, aki revolverrel a kezében lett divatikon

Faye Dunaway karrierjének ívéről sokat elmond, hogy legemlékezetesebb alakítása az utóbbi évekből nem egy filmszerep, hanem az Oscar-gálák történetének legnagyobb bakija volt. A 2017-es ceremónián egykori legendás partnerével, Warren Beattyvel adhatták át a legjobb filmnek járó díjat. Egy hiba folytán azonban rossz borítékot kaptak, ami Beattyt láthatóan meg is akasztotta az „And the Oscar goes to…” mondat befejezésében, ám a mindig határozott Dunaway ezúttal is kézbe vette az irányítást, és – miután kissé megdorgálta a tétovázó Beattyt – hangosan és artikuláltan beolvasta a mikrofonba: La La Land. A tévedésre csak percekkel később derült fény, dermesztően kínos jeleneteket okozva azzal, hogy a színpadon hálálkodó La La Land alkotóinak vissza kellett adniuk az Oscart, hogy megkaphassák az igazi győztesek. Belülről ...
További részletek >>


Szólj hozzá!