Kitette balra az indexet a Boráros téren, ami ezután jött, arra már nincsenek jelzők – videó

Elképesztő, mit nézett el.
Forrás >>


További hasonló találatok:

A suzukis kitette az indexet balra, elindult, ami ezután jött, az megfejthetetlen rejtély - videó

Nehéz megmagyarázni, mi történhetett.
További részletek >>


Sharon Stone-t már nem érdeklik azok, akik szerint túl kövér, túl vékony, túl szőke, túl barna, túl fiatal, túl öreg

Az ikonikus szerepeknek is megvannak a maguk veszélyei. Egyrészt beírhatják a színész nevét a filmtörténet nagykönyvébe, ugyanakkor túszul is ejthetik a karrierjét. Így járt annak idején Anthony Perkins a Psychóval, de erre példa Sharon Stone és az Elemi ösztön esete is. A modellként induló Stone már több mint tíz éve a színészi pályán volt, várva a nagy kitörési lehetőséget, amikor 1992-ben az erotikus thriller egy csapásra gigantikus filmsztárt és szexszimbólumot csinált belőle. Ebben persze hatalmas lehetőségek rejlettek, amiket az onnantól rekordgázsikat kérő Stone ki is aknázott, cserébe viszont úgy beskatulyázták, hogy alig tudott szabadulni az szexéhes, jéghideg és kíméletlen femme fatale-szerepektől, amit nemcsak a filmesek osztottak rá következetesen, de a média is. Akadtak olykor helyzetek és szerepek, amikben ...
További részletek >>


Spanglizás közben lepte meg a kertben tanárát a diák

Évekig ittam, aztán abbahagytam, és felfedeztem a szomorú igazságot a partikról. Egy józan ember a partin magányos, mint egy újságíró, kérlelhetetlen, mint egy halottkém, keserű, mint a mennyből letekintő angyal. Szimpla ostobaság úgy részt venni egy nagy összejövetelen férfiakkal és nőkkel, hogy valamiféle bájital vagy varázspor ne vakítson el, ne gyengítse a kritikai képességünket. Egyébként nem akarok nagy hűhót csapni a józanság körül. A modern fogyasztó rendelkezésére álló összes emberi tudatállapot közül ezt tartom a leginkább túlértékeltnek. Nem azért hagytam abba az ivást, mert gondot okozott, bár gyaníthatóan így volt, hanem mert az alkohol rejtélyes módon olyan méreg lett a testemnek, hogy egyik éjjel fél üveg George Dickel whiskytől a szívem majdnem húsz másodpercre megállt (kiderült, hogy allergiás ...
További részletek >>


Százával látják az ufókat a vadászpilóták, de hihetünk-e nekik?

A 2010-es években úgy nézett ki, hogy eltűnnek az ufók. Pedig az ufóhívők épp az ellenkezőjére számítottak: azt várták, hogy a HD-videók és a nagy felbontású fényképek készítésére kifejlesztett okostelefonok elterjedése elhozhatja az ufóészlelések aranykorát. Hogy végre nem teljesen életlen pacákat és homályos foltokat mutató felvételeket kell majd nézegetnünk, mint mindent elsöprő bizonyítékot arra, hogy földönkívüliek űrhajói repkednek a Föld légterében. Ám hiába van több milliárdnyi földlakó zsebében okostelefon, nem özönlötték el a közösségi oldalakat a nagyvárosok felett lebegő, majd gyorsan eltűnő csészealjakról készült videók és fényképek, sőt, a háromszög alakú űrhajókról sem készültek tömegével a felvételek. Ha mégis felbukkant egy-egy, azokról hamar kiderült, hogy az ufóvideókkal ...
További részletek >>


Mi jár a pásztor fejében? – az ősi tudást kutatják Magyarországon

Amikor a gyógyszergyárak a hagyományos, népi gyógyászatból ismert növényekhez nyúlnak, általában két dolgot vizsgálnak. Valóban alkalmas-e arra, amire hagyományosan alkalmazzák, és ha igen, milyen a hatásosságuk, illetve hogy egyes „széles spektrumú” gyógynövényeket milyen új területeken lehetne alkalmazni. Ilyenkor mondhatjuk azt, hogy a gyógyítás érdekében a high-tech tudást (vagyis az úgynevezett gyors, hosszú távon még nem tesztelt tudást) kapcsolják össze az évezredek alatt felhalmozott és régóta tesztelt lassú tudással. A kört bővítve érdemes a WHO, a FAO és a WOAH közös állásfoglalását idézni, miszerint egy egészségünk van, a természet, az ember és a gazdasági haszonállatok egészsége egyetlen komplex egység, így is kellene kezelni – itt írtunk erről bővebben. A természetet azonban ma már nemcsak ...
További részletek >>


„Anyázva fröcsögött az arcomba a csarnokban, az utcán meg barátilag köszönt”

Már gyerekként is a tornasor élén állt? Nemrég a gyermekkori barátom, a kétméteres Soós Gabi, akivel később a felnőtt válogatottban is együtt játszottam, előkeresett egy 1998-as kadett válogatott névsort, a szerint 13 éves koromban még 8–10 centivel magasabb volt nálam. A családi anekdota úgy szól: a következő nyáron a tizenhat hónappal idősebb, akkor még szintén kosárlabdázó András bátyám elment egy hónap nyelvkurzusra Németországba. Mire visszajött, a kisöcsi lenőtte. Egy családi fotón is megörökítettük ezt a jeles pillanatot, egymás mellé állítottak szüleink, és az arcára van írva, nem túl boldog. Végül 208 centire nőttem meg. A szülei is magasak? Átlagosak inkább. Apu 185. Akkor kitől örökölte a 208 centit? Többféle válasz létezik. Ha édesapámat kérdezik erről, elüti egy-egy viccel, amit anyukám ...
További részletek >>


„Amikor Tommynak rossz kedve volt, egy szál kalapban elé álltam, ő pedig szétszedett”

Elkerülhetetlen találkozás A pár története két szálról indul. Adott egyrészt a popkulturális szempontból is jelentős Baywatch egyik főszereplője, a piros fürdőruhás Pamela Anderson, akit akkor már Amerika-szerte évek óta ismertek a Playboy címlapjairól. Ő volt az akkori szexideál, aki nemcsak a férfiakban hagyott nyomot, de jó pár évig a nők külsejére is hatással volt. A hollywoodi zeneipar ekkoriban Tommy Lee-t termelte ki, a Mötley Crüe dobosát, akiről mindenki tudta, hogy a drogoknál jobban csak a gruppenszexet kedveli, estéi nagy részét pedig valamelyik szórakozóhelyen töltötte. Mivel Anderson is gyakran megfordult bárokban, így nem volt meglepő, amikor útjaik egyszer csak találkoztak. 1994-et írunk, amikor egy buliban egymásba gabalyodtak, a randi és az újbóli találkozás viszont csak hat héttel később jött. A ...
További részletek >>


Ha észrevesszük, hogy több Tóth Krisztina van, őket már nem lehet lekurvázni

„Te, rohadt kurva, na ezért nem olvasok én kortárs irodalmat” – írta egy nem-olvasó Tóth Krisztinának, miután bejárta a sajtót egy kritikus mondata Az arany ember nőképéről. Kapott-e volna Tóth hasonló stílusú visszajelzést, ha férfi lenne? Ezen nem kell sokat agyalni: nem kapott volna. A Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórumán, a SZÍN-ben középutas kommunikációt folytatunk, sok férfival dolgozunk együtt, tehát nem férfigyűlölő, bosszúálló amazonok klubja vagyunk. Ettől függetlenül az ilyen kijelentésekkel nem lehet mit kezdeni, muszáj nyíltan állást foglalni ellenük. Férfiakra nem is használna senki olyan szitokszavakat, amelyek a testük árusítására vonatkoznak. Mi a dolga a SZÍN-nek Tóth Krisztina nyilatkozatával és az őt ért támadásokkal? Kiadtunk egy szolidaritási nyilatkozatot, és a Szépírók ...
További részletek >>


Gyilkosságokat felderítő nyugdíjasok ostromolják Harry Potter rekordjait

Richard Osman arcát milliók ismerik az Egyesült Királyságban, hiszen csaknem minden nap találkozhatnak vele a tévében. Osman már régóta népszerű kvízműsorok kitalálója és producere volt, amikor 2009-ben a BBC-nél felvetették neki, hogy a kamerák előtt is kipróbálhatná a magát. A Pointless című vetélkedőben debütált társműsorvezetőként, ami akkora siker lett, hogy már több mint tíz éve fut rekordnézettséggel, számos országba megvették a formátumot, Osman pedig azóta több hasonló műsor házigazdája lett. Egyik alapelve, hogy akármilyen hülyeség hangzik el, sosem alázza meg a versenyzőket. A kedvesség erejét Zoom-interjúnk során is hangsúlyozta, szerinte A csütörtöki nyomozóklub átütő sikerének is ez az egyik titka. A könyvből több mint egymillió példányt adtak el Angliában, és több tucat országban jelent meg ...
További részletek >>


Így dolgoznak a „suzukisok” – bepillantás az esztergomi gyár kulisszái mögé

Mindenki felismer az utcán egy Suzukit, viszont kevesen tudják, hogy pontosan kik és hogyan állítják azt elő. 2.800-an vannak a „suzukisok” – ők azok, akik az esztergomi gyárban dolgoznak és gyártják az autókat. Akadnak köztük olyan kollégák – szám szerint 28-an –, akik már 30 éve erősítik a japán autógyártó cégcsoport magyar gyárát, de sokan vannak olyanok is, akik 20-25 éve dolgoznak Esztergomban. A megszokottól eltérő Vannak olyanok, akik az 1992-es indulás óta tagjai a magyar Suzuki-közösségnek. Ilyen Kocsis József, aki 2011 óta a Minőségbiztosítási osztály operatív igazgatója. „A Suzukinál az ember szakmai szabadságot tapasztalhat. Egy adott vázon, kereten belül szabadon mozoghatok, cselekedhetek” – érvel amellett, miért hűséges a céghez már 30 éve. Magyar Suzuki Zrt. Kocsis József„Nem kell 100 ...
További részletek >>


Dermesztő érzés, amikor közlik veled, hogy Novák Katalin dönt az életedről

Bálint és Oszkár (kérésükre a nevüket megváltoztattuk) közösen szeretnének gyerekeket vállalni, ezért az év elején belevágtak az örökbefogadásba. Tették ezt annak ellenére (és azzal szemben), hogy a kormány éppen a hozzájuk hasonló meleg párok esetében igyekszik ellehetetleníteni az örökbefogadást, hiszen még az Alaptörvénybe is beleírták, hogy hiába élnek együtt, sőt, akár gyereket is nevelhetnek közösen, a kormány szemében ők akkor sem lesznek család. Mivel Bálint és Oszkár a törvények szerint nem lehetnek házaspár, csak egyikük indíthat örökbefogadást, még akkor is, ha bejegyzett élettársi kapcsolatban élnek. Így Bálintéknak is el kellett dönteniük, hogy hivatalosan melyikőjük fogadja örökbe a gyermeket. Hosszú évek óta így megy ez, mindenki tud róla, de a kormány tavaly úgy kezdett beszélni a melegek ...
További részletek >>


„Az én gyerekkorom szebb volt, mint szép: gyönyörű volt”

Törőcsik Mari, a legtöbbet díjazott magyar színésznő 1935 novemberében született Pélyen, Törőcsik Marián néven. Négy testvére volt, ő volt a második legidősebb a sorban, szülei pedagógusok voltak, édesapja pedig iskolaigazgató. Az én gyerekkorom szebb volt, mint szép: gyönyörű volt – emlékezett vissza egy 2016-os interjúban. Nagyapja egy kis mozit üzemeltetett Pélyen, ahol Törőcsik sok filmet nézett, híres színésznő akart lenni. 1954-58 között a Színház- és Filmművészeti Akadémia növendéke volt, tanulmányait operettszakon kezdte. A Marián név helyett a Mariannt kezdte el használni, abból lett végül a Mari, hogy a nézők könnyebben megjegyezzék. Ezután 21 évig a budapesti Nemzeti Színházban játszott. Tehetségével kiemelkedett pályatársai közül, az 1955-ben készült Körhinta című filmje Arany Pálmát kapott a ...
További részletek >>


Megpróbált leparkolni egy autós Budapesten, amit ezután művelt, arra nincsenek szavak - videó

Elképesztő felvételt készítettek.
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Van baj, ha jóképű pasi kerül a szálloda recepciójára

A férfiak általában úgy érzik, hogy gondolkodnak, és úgy gondolják, hogy éreznek is. Bizonyos napokon ez a tétel többször is képes megdőlni. Azrael egy ilyen napon érkezett meg a Kővár Kastélyszállóba azzal a nővére által jó előre kitervelt szándékkal, hogy első szemesztere megkezdéséig szerez némi pénzt és tapasztalatot az élet egyetemén. Csalódottan vette tudomásul, hogy a nővére nincs szolgálatban. Nem várta őt, még csak ott sem volt. Mi az a Matiné? Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. A Matiné eddigi termését itt találni. Nincsenek bent, így mondta a pisze orrú, szemüveges recepcióslány, akinek homlokban magasra emelt, házilag ...
További részletek >>


Jár a taps, amiért az LG bevállalta ezt a formabontó telefont

Mielőtt belevágnánk az LG Wing kivesézésébe, még egy kicsit nosztalgiázzunk: emlékszünk még, másfél évtizeddel ezelőtt milyen jó érzés volt használni a különböző kinyitható, kicsúsztatható mobilokat, főleg, ha rugós volt a mechanika? A dél-koreai gyártó készüléke részben ezt hozza vissza napjaink egyre unalmasabb okostelefonos világába. A Winget kézbe véve az első benyomásunk, hogy nagy, viszonylag vastag, nehéz (ezt amúgy szeretjük, és a 2000-es Blöff óta tudjuk, a súly a megbízhatóság jele), illetve elég csúszós készülékkel van dolgunk. Az előlapon egy kamera és szenzorsziget nélküli, 6,8 hüvelykes OLED kijelző fogadja a felhasználót. Oldalt ott vannak a szokásos gombok, hátul pedig három kamerát találunk – ezekre később külön is kitérünk. Mindez persze még nem annyira extra, de amennyiben a kijelző jobb ...
További részletek >>


Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó ...
További részletek >>


Ekkora sor állt este hétkor a Péterfy kórház előtt

Így nézett ki a Péterfy Sándor utcai kórház előtt az utca vasárnap este: Egyik olvasónktól kaptuk ezt a videót, ami nem sokkal 19 óra után készült a fővárosban a Péterfy Sándor utcai kórház előtt. Mint látható, még ekkor is hosszú sor kígyózott az intézmény előtt, az emberek arra vártak, hogy oltáshoz jussanak. Olvasónk beszámolója szerint 19 órakor rendőrök és katonák álltak be a sorba, jelezve, hogy, aki rajtuk túl vannak, már nem juthatnak be ma az épületbe. Ekkor még nagyjából 30-an várakoztak a rendőrökön túl. Olvasónk azt írta, vasárnap délben jelent meg a Péterfy Sándor utcai intézményben, hátha sikerül bejutnia. Sikerült is neki kereken 5 óra alatt sorra kerülnie. „Először a bejáratnál kellett sorba állni (itt kb. 20-an álltunk), itt egy katona irányította az embereket tovább egyesével. Ezután ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


A 100 pontos kosárcsoda, amit ugyanúgy nem hittek el, mint a holdra szállást

Adjátok a labdát Wiltnek! Adjátok a labdát Wiltnek! – követelte egyhangúan a 4124 néző, aki 1962. március 2-án szemtanúja volt annak az NBA-mérkőzésnek, amelyet a Philadelphia Warriors és a New York Knicks vívott a pennsylvaniai Hershey sportcsarnokában. A meccsből három negyed már lepörgött, amikor a Philadelphia sajtósa, egyben a csapat statisztikáit vezető Harvey Pollack megsúgta a helyi műsorközlőnek, Dave Zinkoffnak, hogy a Warriors centere, a 216 centis Wilt Chamberlain az utolsó felvonás előtt 69 pontnál tart. Zinkoffnak több sem kellett, egyből tudatta a nézőkkel, hogy Chamberlain valami nagy dologra készül, bár a 69 pont nála nem számított kirívónak, mivel az ezt megelőző három találkozón 67, 65, valamint 61 pontig jutott. Most viszont még egy negyed hátra volt, és a közönség teljesen lázba jött, miközben a ...
További részletek >>


„Nagy kő esett le a szívemről, amikor azt mondta, megtalálták a férjem. Aztán hozzátette: felakasztva”

A belarusz fociról nem túl gyakran esik szó errefelé, talán a BATE Borisov csapatára emlékezhetünk a közelmúltból, amely kétszer is a Videoton (ami néha Vidi FC, most épp MOL Fehérvár) ellenfele volt a nemzetközi kupákban. Ezúttal az ország futballélete a téma, de sajnos nem parádés gólokról és szemet gyönyörködtető cselekről lesz szó, hanem egy megrázó riportfilmről, amely bemutatja, mi történik azokkal az emberekkel – jelen esetben a labdarúgásban és más sportágakban tevékenykedőkkel –, akik szembe mernek szállni a Lukasenka-rezsimmel. Január elején Jevgenyij Szavin orosz blogger, korábbi labdarúgó Belaruszba utazott, hogy filmet forgasson a fehérorosz foci helyzetéről az országban, ahol az augusztusi választások óta szinte folyamatosak a tüntetések. Az eredmény: február 1-jén megjelent a КраСава (KraSzava) ...
További részletek >>


Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

Dávid hirtelen felült. Öklendezni kezdett, majd az ölébe hányt, ami a -35 fokos hidegben szinte azonnal ráfagyott a hálózsákjára. Ápolgattam, simogattam, próbáltam tenni valami hasznosat ebben a szerencsétlen helyzetben. Az éjszaka lényegében alvás nélkül, a társamat folyton itatva, a ruháját tisztogatva, a remény pislákoló lángját égve tartva telt el. Reggel dönteni kellett a hogyan továbbról. 7400 méteren, a K2 3-as táborában nincs helye a köntörfalazásnak. Itt nem létezik olyan, mint a filmekben. Nem kapod fel a sérült társad, és nem viszed le a hátadon a hegyről. De olyan sincs, hogy a hóna alá nyúlsz, és úgy támogatod tovább felfelé. Ebben a magasságban az ember örül, ha létezni tud. A társmentés a legtöbb esetben lehetetlen küldetés. Nem bármi áron, bizonyos módon A K2 az extrém magasság okozta terhelés, az ...
További részletek >>


Felrobbantott híddarab és elsüllyedt uszály is fekszik a vízben a Szabadság híd alatt

A Duna által kettéválasztott Budapestet ma tizenhárom közúti és két vasúti híd köti össze, állandó átkelőhelyet azonban hosszú évszázadokon át nem találhattunk volna az 1873-ig külön városokként működő Buda és Pest között. Az első kőhíd gondolata ugyan már 1436-ban kipattant az udvarát alig három évtizeddel korábban Budára költöztető Luxemburgi Zsigmond fejéből, de sem ő, sem a trónon őt követő I. Mátyás nem valósította meg a nagy álmot, sőt, az négy évszázadon át pihent. Az ügyet gróf Széchenyi István karolta fel újra: munkájának köszönhetően 1842-ben letették a Lánchíd alapkövét, hét évvel később, 1849. november 20-án pedig át is adták a forgalomnak. A hajóhidak kora ezzel örökre lejárt – gondolták Pest és Buda vezetői, és rövidesen lebontották az akkor negyvenhárom dereglye által ...
További részletek >>


Éreztük, hogy jó, amit csinálunk, mert nem tetszik a baromarcú hatalomnak

Haska Béla három évig volt hajléktalan, két telet egy fűtetlen fáskamrában töltött. Amikor azonban beköszöntött a decemberi hideg, megjelent a Facebookon egy poszt arról, hogy segíteni kéne a CPg egykori énekesén. Aztán alakult e célra egy Facebook-csoport, és ami azután történt, amiatt Béla most is hitetlenkedve rázza a fejét, ahogy mászkálunk a szélben az újszegedi Tisza-parton. Rohadt nagy sár van, foltokban áll a hó, Béla nem engedi el a kutyát. Mudi, okos bogárszemekkel; vigyázni kell vele, mondja Béla, mert tud hamis lenni. „Volt egy katonai hálózsákom, abban mínusz harminc fokig nem fagysz meg. Az újszegedi állomáson állt egy toi-toi vécé, oda sétáltam föl rendszeresen a kutyával. Feketemunkákból nagyjából fent tudtam tartani magam, nem éheztem túlzottan, és ettem a vitamintablettákat, így hálistennek elkerült a ...
További részletek >>


Simonka György: Kétkedve fogadom, hogy a miniszterelnök kevesebb tud az ügyemről, mint én

Nem fél? Mitől? Az ügyészség nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta ön ellen a többi között korrupciós bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken zajló büntetőperben. A legtöbbeknek ilyen helyzetben azért megremegne a keze. Bizonyos mértékben nekem is, nehéz elviselni, hogy három év vegzálás után olyan eljárás alá vontak bennünket, mint a legkomolyabb gyilkosokat. Heti szinten voltak házkutatások, édesanyámat reggel hatkor motozták meg, levetkőztették, az autista kisfiam perselyét elvitték, a gyerekeimet nem vihettem iskolába, rendőrautóval vitték őket. Az ilyesmi megborítja az ember elméjét, és mentálisan meggyengíti. Ha ezt nevezzük félelemnek, akkor igen, ez egy félelem attól, hogy esetleg ez megint elölről kezdődik. Ugyanakkor próbálunk ellenállni a nyomásnak, szerencsére van két jó ...
További részletek >>


Még a harmadik generáció is megőrzi a vészkorszak szörnyűségét

A társadalmi traumatizáltság abban különbözik az egyéb traumáktól, hogy mindennél ha­tékonyabb rombolást végez, továbbá, hogy ez nemcsak az érin­tett egyénben hoz létre tudattalanul is fájdalmas sérülést, hanem képes hatni a második, sőt a harmadik generációra is – mondja ki a KÚT szel­lemi alapvetésként. Mi a társadalmi és az egyéni traumatizáltság közti különbség? Kicsit távolról kell kezdenem, hogy a válaszhoz eljussunk. Édesanyám, Virág Teréz gyermekpszichológus, pszichoanalitikus – a KÚT alapítója – általában a megfigyelései alapján fogalmazott meg elméleti összefüggéseket. Bár nincs két egyforma eset, a nyolcvanas évek elején kezdte megfigyelni, hogy a gyerekek neurotikus tüneteinek a hátterében a nagyszüleik által közvetített, elszenvedett múlt lehet. Ezek alapján állt össze benne a felismerés: ...
További részletek >>


„Mostanra szinte lehetetlen, hogy egy európai vezető pozitívan beszéljen Kínáról. Az egyetlen kivétel Orbán Viktor”

A koronavírus megjelenését követő másfél évben változott bármi abban, ahogy a Nyugat és Kína a befolyásért küzd a közöttük fekvő országokban? Már előtte is. Szerintem 2019 elején kezdődött a változás, amikor az Európai Unió Kínát rendszerszintű vetélytársnak nevezte. Akkor éppen Pekingben éltem, és a kínai hatóságokat láthatóan sokkolta a dolog. Rengetegen kérdezték tőlem, hogy mit jelent ez. A változás mögött az áll, hogy az európaiak rájöttek: Kína valódi hatalom. 2016 környékéig az volt az általános álláspont, hogy Kína próbál minket utolérni, de nem tud, mert egy kicsit mindig le van maradva a gazdasági fejlődésben. Időbe telt, mire Európa rájött, hogy a technológia több területén gyorsabban fejlődnek a kínaiak, mint gondoltuk. Ezután pedig leginkább a nagy cégek, főleg a németek, kezdték el ...
További részletek >>


Osvárt Andrea: Harcolni fogok

Ki adja az interjút? Osvárt Andrea színésznő, producer vagy feltörekvő politikus? Magánember. Azért vettem bele a felsorolásba a politikust, mert közéleti téren sok minden történt önnel mostanában. Egy-két hónapon belül az ellenzéki vezetésű II. kerületben indított Margit-negyed program közösségi fővédnöke, majd Karácsony Gergely 99 Mozgalmának tagja lett. Ez úgy tűnik, mint egy kibontakozó politikusi karrier kezdete. Mindenki politizál, annak, hogy én is, csak nagyobb a visszhangja. Ezt megértem és fontosnak tartom, de a játszótéri anyukák is ugyanúgy politizálnak a Facebookon. Azért az önkormányzati program védnöksége meg egy miniszterelnök-jelölt nyilvános támogatása nem ugyanez a szint. Társadalmi szerepet vállaltam. Nem vagyok se képviselő, se politikus vagy párttag, az önkormányzatban pedig nincs szavazati jogom. ...
További részletek >>


Több ezresre nőtt a tömeg a Kossuth téren, hogy tiltakozzon a kormány homofób pedofil törvénye ellen

 Cikkünket frissítjük. Hétfőn este hat órára szervezett tüntetést a Kossuth térre több civilszervezet tiltakozva a kormány által beterjesztett, homofóbnak titulált pedofiltörvény ellen. A tiltakozás fő oka, hogy a gyerekek sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket összemossa a homoszexualitás kérdéseivel, társadalmi reprezentációjával, bizonyos témák például nem kerülhetnének adásba este 10 óra előtt. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civilek egy részét is. Orosz mintán alapuló, Európában példa nélküli propagandatörvényt vezetne be a Fidesz: a melegség vagy a transzneműség megjelenítését tiltanák meg az iskolákban és társadalmi célú reklámokban 18 éven aluliaknak. Pedig a melegség, biszexualitás vagy transzneműség nem az illető 18. születésnapján lapul ajándékpapírban: a szexuális ...
További részletek >>


„A rendőr beletérdelt az asszony hátába, hogy lebilincselje, közben itt volt az egész család, és néztük”

Azt akarják, hogy elmenjünk innen. El akarnak elüldözni, erről szól ez a háború, meg is mondták rég. A rendőrök meg a mezőőr. Kóka József a szoba közepén áll, jó órája ömlik belőle a szó. Egyik történetből ugrunk a másikba, hajmeresztő részletek követik egymást, verekedés, hatósági túlkapások, néha alig lehet követni, olyan lendülettel beszél a férfi az őket ért sérelmekről. „Nem csak rólam van szó, a családról is. Meg másokról, akik már elköltöztek innen. Például Kiss Józsefről, ő sem bírta már, menjen el hozzá is, ugyanezt elmondja, mint én. Tönkre akarnak tenni, nézze át a papírokat, abban benne van minden, lássa, én igazat beszélek.” Farkas Norbert / 24.huFelvezetéssel, hepehupás földúton bucskáztunk be Kókáék házához. Utánuk már nem lakik senki, csak a szabolcsi dinnye- és dohányföldek ...
További részletek >>


Szólj hozzá!