Nagyobb viharkárt hozott ez a hétvége, mint az elmúlt két hónap összesen

Bár a biztosítótársaságok arra számítanak, hogy az elkövetkező napokban még akár sokszorozódhatnak is a hétvégi viharokhoz köthető kárbejelentések, de már hétfő délelőtt is másfél milliárd fölé emelkedett a várható számla, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Forrás >>


További hasonló találatok:

Csaknem a teljes zeneipart kifelejtették a nyitásból

Még egy hete sincs, hogy megnyitottak a teraszok, szombaton jön a nyitás következő fokozata, ami szintén elég nagy lépést jelent a régi, normális élet felé. A kormány egy hétfői rendeletben részletezte, mi minden változik majd, ha elértük a négymillió beoltottat. Például újra lehet kulturális rendezvényeket látogatni, a korábbi várakozásokkal ellentétben ráadásul nemcsak szabadtéren, de egyből belső terekben is. Így elvileg hamarosan újranyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és akár a hangversenytermek is, a közönségnek pedig még a maszkviselés sem lesz kötelező, csak a védettségi igazolványt kell felmutatni a belépéshez. A több mint egy éve hibernált állapotban leledző zeneipar szereplői mégsem lélegezhetnek fel, mivel egy fájó kivétel szerepel a kormányrendeletben: a zenés-táncos rendezvények továbbra is ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


7 magyar cég felel a hazai kibocsátások több mint feléért

Az ETS lényege, hogy széndioxid-kvóták vásárlására kötelezi a kibocsátókat (Magyarországon jelenleg több, mint 170 ipari létesítményt), ezzel ösztönözve az alacsonyabb kibocsátásra való átállást vagy akár a bezárást. A megújítandó rendszer várhatóan több céget érintene és nagyobb költséget jelentene a kibocsátóknak, így könnyen előfordulhat, hogy egyes termékek áremelkedését hozza, de Magyarország jól is járhat a szabályozással. Bart István és Muth Dániel elemzése a Másfél fokon. Az elmúlt években az EU a korábbinál ambiciózusabb klímavédelmi célokat fogalmazott meg. Először 2019 decemberében az EU elhatározta, hogy 2050-re eléri a nulla üvegházgáz-kibocsátást, 2020 decemberében pedig arról is döntés született, hogy a 2030-as 40%-os kibocsátás-csökkentési célt 55%-ra emelik (az 1990-es szinthez ...
További részletek >>


Hiába döntötték el, ki lesz Merkel utódja, a háttérben forrnak az indulatok

A következő választásnak már Angela Merkel kancellár nélkül nekifutó CDU – némi meglepetésre – Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökét, a párt nemrég megválasztott új elnökét, Armin Laschetet indítja kancellárjelöltnek, akinek a csapatába – a hírek szerint – bekerült a korábbi ellenfele, Friedrich Merz is. Ami azért meglepő, mert keresve sem lehetett volna egy párton belül két különbözőbb embert találni. Merz – kissé sarkítva – kemény, agresszív politikus, Laschet puhább, tárgyalóképesebb, Merz kulturálisan konzervatívabb, gazdaságilag liberálisabb, Laschet kulturálisan és gazdaságilag is szociálisabb. Jól jön neki támogatóként Merz, mert a költségvetés kiegyensúlyozott kereszténydemokrata kezelése erősen megcsúszott, így Laschet éppen a koronavírus által okozott gazdasági kihívások leküzdéséhez ...
További részletek >>


Százhúsz új lakás születik a XII. kerületben, még tömöttebbé válik a környék

Az elmúlt évtizedek budapesti városfejlesztései sokszor egyáltalán nem pozitív irányban befolyásolták a fővárosi utcák, utak és terek élhetőségét. Olyan változások történtek, amik növelték ugyan a lakások számát, a régi és új lakók azonban gyakran csak rosszabbul érezték magukat tőlük: zöldterületek és barátságos házak tűntek el, helyüket pedig egymáshoz közel helyezett óriások, vagy környezetükbe egyáltalán nem illő, az évek, évtizedek múlásával sem beolvadó épületekkel. A folyamat mostanra sem állt meg: első-, másod- és harmadvonalas, egy felújítás után még hosszú évtizedeken át jól használható épületek esnek áldozatául a maximális lakásszámra törekvő ingatlanbefektetőknek, a kormányközeli köröknek, intézményfejlesztéseknek, vagy épp az önkormányzatoknak. Kevés olyan nagyszabású, a város ...
További részletek >>


A streamingháború új szakaszában akár a Netflix trónja is meginoghat

Hosszú idő óta először kaphattak rossz híreket a Netflix vezetői: a streamingszolgáltató elmúlt egy évtizede folyamatos sikertörténet volt, megállíthatatlannak tűnő növekedéssel, és a cég mára megkérdőjelezhetetlenül az első számú tartalomszolgáltató lett a piacon. A Netflix már-már monopolhelyzetét az sem ingatta meg, hogy 2019 végén látványos átrendeződés indult meg a streamingpiacon, ahová olyan komoly játékosok léptek be, mint a Disney és az Apple. A CNBC épp a héten nyilvánította a másfél éve kitört streamingháború legnagyobb győztesének a Netflixet: az ő részvényeik értéke emelkedett messze a legtöbbet az összes streamingcég közül, a cég tavaly a koronavírus-járványnak köszönhetően a vártnál is sokkal sikeresebb évet zárt, rekordmennyiségű új előfizetővel, és átlépte a 200 millió előfizetőt is ...
További részletek >>


Százmilliárdokkal hizlalták megkerülhetetlenné a kormányközeli elitképzőt

Két hónappal a 2010-es országgyűlési választás után a kormányra kerülő Fidesz majdnem a legmagasabb szinten képviseltette magát egy kis oktatási intézmény diplomaosztóján. Az ellenzéki frakcióvezetőből miniszterelnök-helyettessé előrelépő, hosszú ideje az ELTE jogi karának Politkatudományi Intézetében oktató Navracsics Tibor beszédéből a résztvevők arra emlékeznek a legjobban, hogy úgy fogalmazott, „eddig ellenszélben kellett működnötök, de most jön a hátszél”. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András maga is arról beszélt a diákoknak, hogy a szűk után jönnek a bő esztendők. De azt akkor még senki sem tudhatta, hogy az onnantól évenként menetrend szerint érkező több százmilliós kormányzati dotációk csak a kezdetet jelentik, és tíz év múlva az oktatási szférában korábban nem látott ...
További részletek >>


Új terápia született egy gyógyíthatatlan betegségre, de ez sem hoz áttörést

18 év után először hagyott jóvá egy, az Alzheimer-kór előrehaladását lassító gyógyszert az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA). A hír elsőre nyilván reményeket ébreszt a demens betegekben és a hozzátartozóikban, ám nagy valószínűséggel nem ez fogja elhozni az áttörést a betegség kezelésében. A Biogen gyógyszergyártó cég által kifejlesztett és a jövőben Aduhelm néven forgalmazott terápia már a kísérleti fázisokban komoly vitákat váltott ki a tudóstársadalomban, és sokak szerint most sem teljesen bizonyított a hatékonysága. Mivel az Alzheimer-kór a tudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan betegség, mert senki nem tudja pontosan, mi okozza azt, az Aduhelm is csak a folyamat lassításában játszhat szerepet, az azonban még kérdéses, hogy milyen hatásfokon. Visszafordítani nem tudja a betegséget ...
További részletek >>


Világsztárrá tette őket a Jóbarátok, de azóta sem tudnak szabadulni tőle

Az eredetileg kitűzött premierhez képest ugyan egyéves csúszással, de a múlt héten végre bemutatták a Jóbarátok: Újra együttet, amelyben tizenhét évvel a kultikus sitcom lezárása után ismét összeült a hat sztár, hogy közösen emlékezzenek a legszebb pillanatokra – és a daliás időkre, amikor még botox nélkül is fiatalnak lehetett tűnni. A nagy találkozástól nyilván senki nem várt mást, mint másfél órányi tömény nosztalgiát, és ezt alapvetően meg is kaptuk, még ha a bugyuta talkshow-formátum és a házigazda, James Corden ezt igyekezett is megnehezíteni az agresszív vidámságával. Kapcsolódó Majdnem sikerült bugyuta talk show-ba fojtani a Jóbarátok-nosztalgiát A Jóbarátok: Újra együtt legjobb pillanatai, amikor nem történik semmi különös, csak hagyják közösen emlékezni a megilletődött szereplőket ...
További részletek >>


Nem lehet oltással megfékezni a nők elleni erőszakot

Tavaly április elején, nem egészen három héttel a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások elrendelése után írtunk arról, hogy akadnak, akiknek a karanténlét még a koronavírusnál is nagyobb veszélyt jelent, például a családon belüli erőszak áldozatainak. Már akkor sejteni lehetett, hogy ugrásszerűen megnő majd a családon belüli erőszaknak minősülő esetek száma, és valóban elég volt néhány hét arra, hogy világszerte jelentősen megszaporodjanak az ilyen bejelentések. Franciaországban alig három hét leforgása alatt több mint harminc százalékkal nőtt ez a bejelentések száma, Brazíliában ekkorra már majdnem megduplázódott a regisztrált családon belüli bántalmazások száma, míg Kínában nemcsak a segélykérő telefonhívások, de a válások száma is száma is vészjóslóan emelkedett. Világszerte aggasztó adatok Az ...
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Szállodává válhat a Király utca legijesztőbb állapotú épülete

Pest egyik forgalmas utcája, a Király utca a rendszerváltás óta jókora átalakuláson ment át: a 2010-es évek elejére pedig a bulinegyedként emlegetett terület egyik ütőerévé változott, aminek házaiban kocsmák és hostelek váltották egymást, egyre kellemetlenebbé téve az itt élők mindennapjait. A koronavírus-járvány miatt hónapokra kiürült utca és környéke mostanra újra megtelt élettel, a tömeg a jövőbeli enyhítésekkel pedig csak még nagyobbá válhat, hiszen sorra nyitnak majd ki a terézvárosi, illetve erzsébetvárosi oldalhoz tartozó üzlethelyiségek. A lényegen mindez nem változtat: a Király utca ma a belváros mételye, hiszen annak Nagykörúton belüli részét befektetők sora próbálja számtalan projekttel élhetővé, sokszínűvé vagy az alkoholfogyasztáson kívül bármi másra nyitott turisták számára is vonzóvá ...
További részletek >>


Az iráni urándúsítót ért támadás leginkább az irániaknak kedvezhet

Látszólag véletlennek tűnt, de Irán Izraelhez köthető szabotázsnak titulálta, hogy vasárnap a natanzi nukleáris létesítményben tűz ütött ki és elment az áram, ami károkat okozott az uránium dúsításához szükséges centrifugákban. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter – oldalán az éppen az országban tartózkodó orosz kollégájával, Szergej Lavrovval – „terrorista ostobaságként” jellemezte a történteket, ami nekik csak kapóra jött a Bécsben jelenleg is folyó tárgyalásokon. Ahol arra próbálnak megállapodást találni az Európai Unió közvetítésével – Irán a legfelsőbb vezetője, Ali Hámenei ajatollah megtiltotta a közvetlen kapcsolattartást az amerikaiakkal –, hogy az Egyesült Államok és Irán állítsa helyre a 2015-ben megkötött atomalkut. Ezzel egy időben Irán főtárgyalója, Abbász Aragcsi arról ...
További részletek >>


Összeomlóban a szlovák koalíció, miniszterei távozásába bukhat bele a kormányfő

A szlovák kormánykoalíción belüli viták az orosz Szputnyik V vakcina beszerzése miatt bontakoztak ki március elején. Igor Matovic kormányfő lemondását ezért követelik egy hete már saját jobboldali és populista koalíciós társai is. Sőt, kedd délután a köztársasági elnök, Zuzana Caputová is felszólította a miniszterelnököt, hogy oldja meg a kialakult kormányválságot, és távozzon posztjáról. A krízis kiváltó oka, hogy a legnagyobb kormánypártot (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek, OLaNO) irányító kormányfő állítólag még saját szövetségeseit, koalíciós társait is csak az utolsó pillanatban értesítette arról, hogy megállapodott az orosz vakcina beszerzéséről. Már amikor a kétmillió vakcina vásárlását (és megérkezését) bejelentették március elején, akkor is a koalícióból való kilépéssel ...
További részletek >>


Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó ...
További részletek >>


Lantos Gabriella: Nem hiszem, hogy a kormány az uniótól kérne segítséget. Oldják meg a kórházak, ahogy tudják, és főleg hallgassanak

Eltelt egy év az első magyarországi megbetegedések óta, több, mint 15 ezer halottnál tartunk, és még mindig nem látszik a koronavírus-járvány vége. Ön szerint hogyan tovább? Január környékén voltak legutóbb hasonló adatok, de valójában azt érdemes vizsgálni, mikor volt először ilyen a helyzet: november eleje és közepe között. Akkor már annyira felfutóban volt a második hullám, hogy november 11-én korlátozásokat kellett bevezetni. Ezek vannak ma is érvényben, a szentestén kívül nem lazítottak rajtuk. Ennek ellenére ugyanott tartunk, mert a második hullám nem is ért véget, hanem a felénél elkapta a harmadik hullám. Tehát folyamatosan megyünk vissza oda, ahonnan a második hullám elindult. Ahhoz, hogy a korlátozásokról vagy az enyhítésről dönteni lehessen, szükség van egy olyan szabályrendszerre, ami megmutatja, milyen ...
További részletek >>


Most polgármesterként használja az áldoktoriját, korábban az MNB közpénzmilliói tették hírhedtté

Kertész-Bakos Ferenc 2019 októbere óta vezeti a Veszprém megyei Rigácsot, miután a 117 érvényes szavazat majd kétharmadának megszerzésével elnyerte el az apró falu polgármesteri posztját. A férfi – a sajtó által korábban alaposan taglalt – előélete akkor válik újra érdekessé, amikor felmegyünk a falu honlapjára, és azt láthatjuk, hogy Kertész-Bakos a neve előtt doktori címet használ. Rigács község honlapjaRáadásul a nemzeti jogszabálytár tanúsága szerint doktorként is szignózza a település önkormányzati rendeleteit, ahogy neve doktori címmel együtt szerepel az önkormányzat 2020-as költségvetése alatt, de más alkalommal is. (Vagy lásd még itt.) Ezen ez okmányon pedig az látszik, hogy Kertész-Bakos doktorként tette le a polgármesteri esküt, amelyben az a kitétel is szerepel, hogy polgármesterként Magyarország ...
További részletek >>


Most polgármesterként használja az áldoktoriját, korábban az MNB közpénzmilliói tették hírhedtté

Kertész-Bakos Ferenc 2019 októbere óta vezeti a Veszprém megyei Rigácsot, miután a 117 érvényes szavazat majd kétharmadának megszerzésével elnyerte el az apró falu polgármesteri posztját. A férfi – a sajtó által korábban alaposan taglalt – előélete akkor válik újra érdekessé, amikor felmegyünk a falu honlapjára, és azt láthatjuk, hogy Kertész-Bakos a neve előtt doktori címet használ. Rigács község honlapjaRáadásul a nemzeti jogszabálytár tanúsága szerint doktorként is szignózza a település önkormányzati rendeleteit, ahogy neve doktori címmel együtt szerepel az önkormányzat 2020-as költségvetése alatt, de más alkalommal is. (Vagy lásd még itt.) Ezen ez okmányon pedig az látszik, hogy Kertész-Bakos doktorként tette le a polgármesteri esküt, amelyben az a kitétel is szerepel, hogy polgármesterként Magyarország ...
További részletek >>


Klopp nyolc hónapot vett el a feleségétől a Liverpoolért

Nyomot hagyni „Mi más értelme lenne, ha nem az, hogy létrehozol valamit, amire aztán egész életedben emlékezhetsz, és olyasmit adsz a klubodnak, amire még a távozásod után is tudnak majd építkezni?” Jürgen Klopp   „Ennél a klubnál még évtizedek múlva is Jürgenről és a művéről fognak beszélni.” Adam Lallana   „A személyiséged átjárja az egész klubod… Megbocsátom, hogy hajnali fél négykor felhívtál csak azért, hogy velem is közöld, megnyertétek a bajnokságot!” Sir Alex Ferguson szavai Kloppnak   Jürgen Klopp edzői szerepfelfogása meglehetősen egyszerű: építsd fel a klubot, építsd fel a játékosokat, és építsd fel az örökséged! A trófeák fontosak ugyan, de még fontosabb egy olyan fenntartható környezet megteremtése, amelyben garantálható, hogy a csapat folyamatosan versenyben legyen a címekért. A serleg ...
További részletek >>


Suhajda Szilárd: Nincs menekülő út, de úgysem tudnál futni

Dávid hirtelen felült. Öklendezni kezdett, majd az ölébe hányt, ami a -35 fokos hidegben szinte azonnal ráfagyott a hálózsákjára. Ápolgattam, simogattam, próbáltam tenni valami hasznosat ebben a szerencsétlen helyzetben. Az éjszaka lényegében alvás nélkül, a társamat folyton itatva, a ruháját tisztogatva, a remény pislákoló lángját égve tartva telt el. Reggel dönteni kellett a hogyan továbbról. 7400 méteren, a K2 3-as táborában nincs helye a köntörfalazásnak. Itt nem létezik olyan, mint a filmekben. Nem kapod fel a sérült társad, és nem viszed le a hátadon a hegyről. De olyan sincs, hogy a hóna alá nyúlsz, és úgy támogatod tovább felfelé. Ebben a magasságban az ember örül, ha létezni tud. A társmentés a legtöbb esetben lehetetlen küldetés. Nem bármi áron, bizonyos módon A K2 az extrém magasság okozta terhelés, az ...
További részletek >>


„Elképesztő bátorság, hogy valaki önhatalmúlag feltölti a Balatont”

Balassa Balázs 2020-ban mondott le a szigligeti polgármesteri posztról, korábban pedig a Balatoni Szövetség elnöki pozícióját is elengedte, amit ön vett át. Tartja vele a kapcsolatot, kialakult barátság a közös munka során? Nagyra tartom a munkásságát, de – sajnos – a saját döntése miatt lemondott a tisztségéről. Szigligeten megvolt a választás, a fia lett a polgármester. Balázzsal igazándiból nincs kapcsolatom, előtte természetesen mint a szövetség elnökével, sokat beszéltünk. Amikor a helyére megválasztottak 2019 decemberében, én kértem, hogy a továbbiakban segítse a munkánkat, akár társelnökként. Ez úgy szokott lenni, hogy egy megye rotációban ellátja az elnöki tisztséget, a másik kettő társelnököt ad. Azt gondolom, a Balatoni Szövetség jó példa arra, hogy nem foglalkozunk azzal, kinek milyen elkötelezettsége, ...
További részletek >>


Schiffer András: A közösség média egyetlen kattintással képes puccsot csinálni

Donald Trump elnöki ciklusának egyik legnagyobb bűne, hogy a technológiai óriásvállalatok ma gyakorlatilag bármit megtehetnek: nem csak vele, nem csak az USÁ-ban, hanem bárkivel és az egész világon. Az előválasztásokon egyetlen elnökjelölt menetelt az óriásvállalatok feldarabolásának programjával: Bernie Sanders. A Wall Street és a Szilícium-völgy zsebében levő demokrata főáram tett is arról, hogy ne belőle legyen elnökjelölt. Trump elnök pillanatnyilag ugyan elszenvedője az óriásvállalati önkénynek, ám a globális kapitalizmus megregulázása tőle pontosan olyan távol állt, mint, mondjuk, Orbán Viktortól, vagy bármelyik másik populista barátjától. Ez annyiban nem meglepő, hogy Trumpot is az elszámoltathatatlan kapitalizmus repítette a csúcsra. Igaz, ő a természetvédelmi területeket az elnöksége utolsó napjaiban is ...
További részletek >>


Hiába mentőöv az éttermeknek a házhoz szállítás, egy újabb évig ezt már senki nem bírja ki

A 2020-as év alaposan betett a vendéglátóiparnak: a tavaszi első hullám idején három hónapra, majd néhány hónap átmeneti időszak után november 11-től meghatározatlan időre újra kénytelenek voltak bezárni az éttermek, és jelenleg senki sem tudja megmondani, meddig tart ez az időszak. Az éttermek azóta csak elvitelre adhatnak ételt, vendégeket nem fogadhatnak, amire kétféleképpen reagáltak: egy részük bezárt (átmenetileg vagy végleg), mások pedig átálltak házhoz szállításra. Bár a házhoz szállítás lehetőségével számos étterem már korábban is élt, sokaknak teljesen új a műfaj. Az éttermek profiljából adódóan is érthető, hogy voltak, amelyek csak helyben szolgáltak fel ételt, már csak azért is, mert ellentétben például a legtöbb fajta pizzával vagy hamburgerrel, sok olyan étel is van, amelynek nem kedvez a ...
További részletek >>


Lázár János nyugat-európai élelmiszerszemetet lát, a kormány brutális pénzt szán az agrámiumra

Alapanyagot termesztünk, amit eladunk, és feldolgozott terméket hozunk be az országba, amit külföldi tulajdonban lévő kiskereskedelmi láncokban megveszünk. Nyugat-Európa ezáltal képes a saját élelmiszeripari szemetét eladni a hódmezővásárhelyi Lidlben vagy Aldiban – mondta a hódmezővásárhelyi Rádió 7-nek nemrég Lázár János korábbi miniszter, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke, emellett a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa, valamint az alapítványosított agráregyetemi monstrum kuratóriumának a tagja. Az élelmiszer-szemetezés nem új keletű, azt már a szocialista időkben Gráf József agrárminiszter is elsütötte, igaz ő megelégedett egy etikai kódexszel, hogy ne legyen Magyarország „az unió élelmiszerszemetének a lerakóhelye”. A fideszes időkben sem került le a napirendről a kérdés, ...
További részletek >>


A kormány visszamenőlegesen listáztatja a civil szervezetek támogatóit, de a pártalapítványok megnyugodhatnak

A Magyar Közlönyben szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos új kormányrendelet megtiltotta az anonim adományozást a civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére. Ráadásul visszamenőlegesen: a rendelet szerint a teljes 2021-es üzleti évre vonatkozóan meg kell adni a támogatók adatait. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok, akik az idén a névtelenség tudatában segítettek valamely szervezetet, jövőre ott találhatják magukat egy nyilvánosan elérhető dokumentum, a beszámoló, illetve a közhasznúsági jelentés felsorolásában. A feltételes módot az indokolja, hogy van, aki kerek-perec kijelentette, hogy a kisebb összeget adományozók kilétét ahogyan most, a jövőben sem fedi  fel. A rendelet hasonlít a botrányos civiltörvényre: 2017-ben szigorították a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról, és ...
További részletek >>


Orbán lépni akar, mielőtt felzabálja a lakástámogatásokat az építőanyagok drágulása

Piaci hírek szerint az építőanyagok kivitelének korlátozása is szerepel abban a csomagban, amelyet a kormány a héten megtárgyal az elszállt építőanyagárak miatt. Orbán Viktor miniszterelnök gyors intézkedést ígért kedden, és mindjárt meg is adta az irányt, amikor úgy fogalmazott, nincs rendben, hogy a támogatásokat a gyártók és a forgalmazók átszivattyúzzák a saját oldalukra. Így ugyanis nem ott landolnak, ahová a kormány szánta őket – utalt a jellemzően a családosokat célzó lakásépítési és felújítási támogatásokra, amelyek fontos elemei a választás előtti fideszes pénzosztásnak. A program összege idén és jövőre akár ezermilliárd forint is lehet, ha a felméréseknek megfelelően 650 ezer család vesz részt benne, átlagosan másfél millió forint körüli támogatással. Nem mindegy tehát, hogy a szavazási kedvet ...
További részletek >>


Hunyadi: Volt olyan gazda, aki nyolc szem kajszit hozott megmutatni, amit a 62 fájáról „szüretelt”

A 2020-2021-es tél enyhe volt, arra jött a fagyos tavasz, főleg áprilisban, ami sok gyümölcsfajt virágzás közben ért. Előfordultak mínusz 10 Celsius fokos éjszakák, hajnalok is – mondta a gyümölcsárakról író Népszavának Hunyadi István, FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) ügyvezető-igazgatója. Ez még az úgynevezett hidegfóliás szamócatermelőknek is álmatlan éjszakákat okozott. A fényszegény május sem kedvezett a virágzásnak. Már eleve rosszul indult a szamóca szezon, és a szabadföldi termesztés is három hetet csúszott. A szakember szerint a hazai szamóca a napokban eltűnhet a piacokról. A búcsúárak 1200-1500 forint között mozognak. A lengyel gyümölcs még meghosszabbíthatja a szezont, ők ugyanis az olcsónak számító ukrán és belarusz vendégmunkások miatt valamivel a hazai termés árai ...
További részletek >>


Egyre hízik Orbán Viktor választási puttonya

Bár számos bejelentett intézkedésre a gazdaságvédelmi akcióterv címkéjét ragasztották, az egyes csoportoknak (nyugdíjasoknak, fiataloknak, gyereket nevelőknek, lakásfelújítóknak) beígért tíz- és százmilliárdok időzítése alapján elmondhatjuk: a kormány – főleg a kommunikáció szintjén – már belekezdett a választás előtti pénzosztásba. A már ismertetett ígéreteket összegezve az idei évre még „csak” bő 550 milliárd forint az intézkedések hatása, 2024-re azonban elérheti vagy meghaladhatja a 2700 milliárdot. És akkor nem említettük a mezőgazdaságnak szóló, kilenc év alatt 7,5 ezer milliárd forintosra tervezett csomagot, ami részben uniós támogatásokat, másrészt az őstermelőknek szóló gáláns adókedvezményeket tartalmaz. A választás előtt a legtöbb kormány alkalmaz költségvetési élénkítést – mondta ...
További részletek >>


Szólj hozzá!