Nyílt cserbenhagyás és félreinformálás – Sean Penn Cannes-ban állt bele újra Trumpba

Mintha egy gépfegyveres a Fehér Ház egy tornyából lövöldözött volna a legsérülékenyebb közösségekre,

olyan volt a Trump-érában a járványkezeléssel kapcsolatos hírekkel találkozni, fogalmazott Sean Penn, amikor a tavalyi évéről kérdezték, amit a covid elleni védekezésnek szentelt. Emondta, hogy sokszor éjszakákba nyúlóan segített a tesztelésben, és így, hogy közelről látta a valóságot, csak még dühítőbb volt számára látni azt, ahogy Donald Trump kommunikál az eseményekről. Erről Penn a most zajló cannes-i filmfesztiválon beszélt, ahol új filmje, a Flag Day rendezőjeként van jelen.

Mindannyiunkat, nemcsak mint országot, hanem az egész világot cserben cserben hagyták, elhanyagolták és félreinformálták. Az igazságot és az értelmet támadta ez a minden értelemben obszcén vezetés

– fogalmazott a járvány kezelése kapcsán, amelyben csak akkor kezdett el látni reményt a javulásra, amikor Joe Biden hivatalba lépésekor létrejött az az akciócsoport, mely a járvány megfékezésére alakult.

Sean Penn nem először támadja Trumpot, néhány hónappal ezelőtt egyenesen úgy fogalmazott, hogy az egykori elnök gyakorlatilag bűnös gondatlanságból elkövetett tömeges emberölésben. Penn olyan komolyan vette a járvány elleni védekezést, hogy az alapítványa összes forrását arra csoportosította át, hogy a tesztelésben, majd az oltásban részt vegyenek.

A Flag Day szombaton debütált a cannes-i fesztiválon, és a rendező Sean Penn két gyereke, Dylan és Hopper színészként szerepel benne, Dylan Penn egyenesen a főszerepben. A film Jennifer Vogel memoárjának adaptációja, melyben börtönviselt apjával ápolt furcsa kapcsolatát meséli el. A film augusztus 20-án debütál az amerikai mozikban, magyar premierről egyelőre nincs hír.

The post Nyílt cserbenhagyás és félreinformálás – Sean Penn Cannes-ban állt bele újra Trumpba first appeared on 24.hu.

Forrás >>


További hasonló találatok:

Idén a világ legjobb filmjei menthetnek meg egy egész várost

Július 6-án, Leos Carax Annette című musicaljének vetítésével kezdetét veszi a 74. cannes-i filmfesztivál. Ennyi biztosnak tűnik, de sok minden más még most is bizonytalan a világ egyik legfontosabb filmfesztiválja körül. Nem tudni, hogyan vizsgáznak majd a koronavírus miatt életbe léptetett biztonsági és egészségügyi intézkedések. Senkinek fogalma sincs arról, felülírja-e az előzetes elképzeléseket a számos helyen, például a Cannes-ba hagyományosan sok filmszakmai látogatót delegáló Egyesült Királyságban rohamosan terjedő delta vírusvariáns. Kétséges, hogy a fesztivál újraéleszti-e a tengerparti városban bezuhant turizmust, és vele együtt a helyi gazdaságot. Az, hogy mindezek mellett melyik film nyeri a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát, jóformán részletkérdés. Pedig erre is érdemes odafigyelnünk, mert A feleségem ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


A politikai folyamatok kulcsa, hogy rettegjünk a kirekesztettek lázadásától

Látta az Élősködők című filmet? Nem. Koreai film, tavaly nyert Oscar-díjat. Egy szegény családról szól, amelynek a tagjai egymás után elkezdenek dolgozni egy gazdag család házában, és átveszik a helyüket. Mintha ennek a filmnek is lenne némi köze ahhoz, amiről az új könyve szól. Ahogy fogalmaz, „a kívül lévők lázadása elkerülhetetlennek látszik”. Egy ellentmondást szerettem volna megragadni a könyvben. Egyrészről olyan szakadások jönnek létre a világban „belül lévők” és „kívül lévők” között, amelyek folyamatosan azzal fenyegetnek, hogy a privilegizált terekből kirekesztett emberek fellázadnak. Ne csak arra gondoljunk, hogy a kerítések előtt rekedt menekülteknek előbb-utóbb elege lesz, vagy hogy folyamatosan milliók indulnak útnak a Föld elviselhetetlen helyeiről az élhető vidékek felé. Valójában már a ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Változásra kényszerítené Hollywoodot a norvég újságíró

A HFPA-botrány A Hollywood Foreign Press Association, azaz a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége körüli botrány egy bírósági perrel indult: interjúalanyunk, a norvég, de jó ideje Los Angelesben dolgozó újságíró, Kjersti Flaa az után indított pert a HFPA ellen, hogy az többszöri próbálkozás után sem vette fel a soraiba annak ellenére, hogy megfelelt a kiírt követelményeknek – egyébként nem csak őt, hanem négy másik jelentkezőt sem. Flaa ellen ráadásul zaklatásba torkolló ellen-kampányt folytatott a HFPA, ami már a szervezet egyes tagjainak is sok volt, erről a Wrap cikke számolt be (angolul). A kereset része volt egy trösztvád is: Flaa azzal vádolta a szervezetet, hogy illegális kartellként működnek, távol tartják a megfelelő jelentkezőket, ezzel monopolizálják a hollywoodi szórakoztatóipari hírek piacát. A per ...
További részletek >>


Bezárva a homályba – Magyarország egy éve a világjárványban

2020 első napjaiban még csak távoli hírnek tűnt, hogy „rejtélyes” tüdőgyulladásos betegség terjed egy Vuhan nevű kínai város környékén, aztán gyorsan megtanulta a világ a koronavírus szót. A tízmilliós Vuhant karanténba zárták, de január végére Európába is nagy erőkkel érkezett meg a vírus. Nincs koronavírusos beteg Magyarországon, és kevés az esélye a járványnak – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ aznap, amikor az első európai esetekről számolt be a média. Öt nappal később már kormányülésre hívták az akkor még szinte senki által nem ismert országos tiszti főorvost, Müller Cecíliát. Január 31-én, egy nappal azután, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi vészhelyzetet hirdetett, pedig megalakult az operatív törzs. „Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek ...
További részletek >>


G. Fodor Gábor: A Mészáros Lőrinc-sztori lényegtelen

G. Fodor Gábor, bár az Orbán-csapat tagja, állítása szerint Habony Árpáddal ellentétben nem tanácsadója a kormányfőnek. Önkritikusan beszél arról, hogy évekkel ezelőtt politikai terméknek nevezte a polgári Magyarországot, szerinte „ez hülyeség volt”. A politológussal Az Orbán-szabály című új könyve apropóján beszélgettünk, mely vállaltan elfogult kiadvány, de ígérete szerint segít megérteni, hogy mit miért csinált a kormányfő az elmúlt években. Szerint az orbáni politikát a hitből indulva lehet megérteni, aki kétellyel közelít, az kudarcra van ítélve. Nem tudja, hogy ha lenne egy baloldali Mészáros Lőrinc, akkor Orbán tematizálná-e ezt az ügyet. Egyébként is úgy látja: a Mészáros-sztori lényegtelen. Karácsony Gergelytől sok mindent meg kellene kérdezni, de nem kérdezik meg. Úgy látja, a Fidesz sose hergelte ...
További részletek >>


Hrutka János: Nem kis bátorság kellett Gulácsi tettéhez, ismerve a közeget

„»Kicsi, gyere ide, menjél fel az étterembe a kávémért, tudod, presszókávé, cukor nélkül, tejszínhabbal, ha visszaértél, akkor ott az a sporttáska, kapaszkodj bele, azt neked kell áthoznod Újpestre, ott majd megmondom, mit csinálsz vele.« Simon Tibi tudott vicces is lenni néha, de a tiszteletre nevelésben, az öltözői fegyelem terén és a fiatalok terelgetésében nem ismert ellenvetést. Én sem kérdeztem vissza, tettem, amit egy fiatalnak tennie kellett. Kiérve a Megyeri útra, üres stadion fogadott, csak a külön utakon, rendőri kísérettel érkező ferencvárosi szimpatizánsok voltak a szektorukban. »Kicsi, hozd a táskát, indulunk.« Átsétálva az üres pályán egy kifeszített rácsrész fogadott, ahol át kellett préselnem az irtó nehéz, hatalmas csomagot, el sem bírták kapni a másik oldalon, nagy csattanással esett a sivár, omladozó ...
További részletek >>


Hogy ejthetnék túszul Kate Winsletet a kosztümös filmek, mikor már a karrierje is vérben fogant?

Kate Winsletet pályája során többször meglegyintette annak veszélye, hogy beskatulyázzák, és élete végéig nagyszabású kosztümös drámák tragikus hősnőit kell majd játszania. Ez sem állt volna neki rosszul, ám végül mindig sikerült kitörnie a skatulyából valami meglepő szereppel, amiben új oldalait villanthatta fel. Jó példa erre a True Detective és a Top of the Lake nyomdokain járó Easttowni rejtélyek is, ami az idei év eddigi legütősebb bűnügyi sorozata. És hogy ez így van, az nem kis részben Winslet alakításának köszönhető, aki legalább olyan meggyőzőnek bizonyul a gyilkossági ügyekkel és a gyásszal egyszerre birkózó, renegát kisvárosi rendőrként, mint Shakespeare Ophéliájaként, 19. századi úrilányként vagy 30-as évekbeli háziasszonyként. Az HBO minisorozatáról szóló lelkes kritikánkban megkockáztattuk azt ...
További részletek >>


Visszaadott díjak, lemondott tévéközvetítés: dagad a botrány a Golden Globe körül

Nem tudok sem büszke, sem boldog lenni e díj birtokosaként. Elszomorító látni, hogy a HFPA, mely a filmkészítőkkel és színészekkel való együttműködései által nyert fontosságot és szépen profitált belőle, ellenáll annak a változásnak, amit azok a csoportok kérnek tőle, akik a HFPA titkolózó és kirekesztő szervezeti kultúrájának leginkább jogfosztottjai. Ezek a sorok Mark Ruffalótól származnak, aki számos jelölés után épp idén, az Ez minden, amit tudok című remek HBO-sorozatban nyújtott dupla alakítása nyomán lett friss Golden Globe-díjas. A Golden Globe, mint az sokszor elhangzott, az Oscar előszobája, a három legfontosabb mozgóképes szakmai díj egyike (az Emmy a harmadik), ám a díjátadó presztízsét idén komoly botrány rázta meg. Egy botrány, amely messze nem az első ugyan, de a jelenlegi állás szerint abban mégis ...
További részletek >>


Hunter Biden „szép dolgai” a drogfüggőség és a családi tragédiák árnyékában

2020 legfontosabb közéleti eseményének ígérkezett az amerikai elnökválasztás, és bár a koronavírus-járvány miatt némiképp háttérbe szorult, így is sokan követték figyelemmel az eseményeket az USA-n kívül is. Ez egyrészt Donald Trump sajátos stílusának köszönhető, másrészt annak, hogy gyakorlatilag négy éven keresztül kampányolt, miközben attól sem riadt vissza, hogy elnöki hatalmát a következő választási ellenfele ellen próbálja fordítani. Ez utóbbi lett a Trump ellen indított első alkotmányos vádeljárás (impeachment) alapja. A vádak szerint Trump visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai segítséget azért, hogy Ukrajna indítson vizsgálatot a demokrata elnökjelölt, Joe Biden fia ellen, aki az egyik legfontosabb ukrán cégben, a Burismában volt felügyelő-bizottsági (fb) tag. Az amerikai elnök és ukrán kollégája ...
További részletek >>


Klopp nyolc hónapot vett el a feleségétől a Liverpoolért

Nyomot hagyni „Mi más értelme lenne, ha nem az, hogy létrehozol valamit, amire aztán egész életedben emlékezhetsz, és olyasmit adsz a klubodnak, amire még a távozásod után is tudnak majd építkezni?” Jürgen Klopp   „Ennél a klubnál még évtizedek múlva is Jürgenről és a művéről fognak beszélni.” Adam Lallana   „A személyiséged átjárja az egész klubod… Megbocsátom, hogy hajnali fél négykor felhívtál csak azért, hogy velem is közöld, megnyertétek a bajnokságot!” Sir Alex Ferguson szavai Kloppnak   Jürgen Klopp edzői szerepfelfogása meglehetősen egyszerű: építsd fel a klubot, építsd fel a játékosokat, és építsd fel az örökséged! A trófeák fontosak ugyan, de még fontosabb egy olyan fenntartható környezet megteremtése, amelyben garantálható, hogy a csapat folyamatosan versenyben legyen a címekért. A serleg ...
További részletek >>


Ilyen a szex Észak-Koreában

Február végén az észak-koreai hatóságok sinidzsui otthonában elfogtak egy tizenéves fiút, miközben késő este pornót nézett, amikor a szülei nem voltak otthon – írta helyi forrásokra hivatkozva a szöuli székhelyű Daily NK. A fiút a deviáns viselkedés felszámolására létrehozott munkacsoport meglepetésszerű ellenőrzése során kapták el, büntetésül az egész családjával együtt vidékre száműzték, iskolaigazgatóját pedig közmunkára ítélték (amivel szerencsésen megúszta diákja kíváncsiságát, a törvény szerint ugyanis el is bocsájthatták volna állásából). Észak-Koreában eddig is tilos volt a szexuális tartalmú felvételek birtoklása, Kim Dzsongun azonban szükségesnek látta erősíteni az észak-koreai erkölcsök védelmét a „beteges külföldi hatásokkal” szemben. E háború részeként a 2020 végén életbe ...
További részletek >>


Molnár Áron: Hamarosan sokfejű lesz a sárkány

Itt van a forradalom? Igen. Szóval nemcsak művészi szövegként szerepel a legutóbbi noÁr-klipben az a sor, hogy „az ország egy Pilvax, itt a változást akarják”? Persze, hogy nem. Dörömböl az ajtónkon a változás. Egy tök egyszerű kérdést tegyünk föl magunknak: jó így, ahogy és amiben élünk? Ha a válaszom az, hogy nem, akkor közszereplőként kötelességem tenni valamit a közéletért, a változásért. Ha nem teszem meg, akkor Petőfiék, Batthyányék, Leöveyék, Takáts Éváék örökségét köpöm szembe. Ebből még csak az következik, hogy ön forradalmár. De hol van ön körül a tömeg? Megvan a tömeg is, csak a pandémia most a négy fal között tart minket. Azt állítja, ha vége lesz a járványnak, forradalmi tömegek lepik majd el az utcákat? Ön talán naivitásnak tartja, szerintem viszont reális az a vízióm, hogyha vége ...
További részletek >>


Tényleg jobb világ lenne, ha mind ugyanazt néznénk a tévében?

Bár mindannyian sokszor hallottuk már, és talán magunk is úgy gondoljuk, hogy régen minden jobb volt, azt is legalább ennyiszer elmondták, hogy a múltba vágyódás és a parttalan nosztalgia nem vezet sehová. Ám mindig sokat árul el az adott korról, hogy mi az, amit hiányolunk belőle, és a három forintos kenyér meg a fiatalságunk mellett egész biztos előkelő helyen szerepel a közös nyilvánosság iránti vágyakozás is. Közös nyilvánosság alatt azt értjük, hogy mindenki ugyanazt a tévét nézi, ugyanazt a rádiót hallgatja, ugyanazokat a filmeket látja a moziban, ugyanazokat az újságokat olvassa. Ezt a jelenséget nevezi a külföldi szakirodalom monokultúrának (a mezőgazdaságból kölcsönzött kifejezéssel), és ez többek között azt is jelenti, hogy ha szándékosan ki nem rekesztjük magunkat ebből a valóságból, ez nemcsak abban ...
További részletek >>


Tíz világsztár, aki még nem ment el szuperhősfilmbe bohóckodni

Kezdjünk névsorolvasással! Scarlett Johansson, Florence Pugh, Rachel Weisz, William Hurt, Margot Robbie, Idris Elba, Angelina Jolie, Salma Hayek, Kit Harington, Tom Hardy, Michelle Williams, Woody Harrelson, Benedict Cumberbatch, Jamie Foxx. Többek között ők azok a hollywoodi filmsztárok, akik feltűnnek a 2021-ben bemutatandó szuperhősfilmekben. Teljesen értelmetlen felsorolni, az utóbbi néhány évben a leghíresebb színészek közül kik szerepeltek még Marvel-, DC- vagy egyéb szuperhősös adaptációban, mert akkor csupa névből állna ez a cikk. Nézőként az lehet az érzésünk, Hollywood összes híressége felszállt már a szuperhősvonatra, ami pénzügyi szempontból mindenképp érthető is lenne. Az utóbbi tíz évben ötször is szuperhősfilm végzett az amerikai bevételi lista élén, ami teljesen egyértelműen mutatja, hogy ez ma a legnépszerűbb ...
További részletek >>


Amerika jó fej nagynénijét mindenképp gonoszságon akarjuk kapni

Ellen, csak így: Ellen Ellen DeGenerest a tipikus amerikai háztartásban csak a keresztnevén emlegetik, mint afféle távoli, közkedvelt rokont, akivel minden találkozás jó buli, hiszen sosem fogy ki a poénból és a támogatásból, és minthogy nem veszi magát sem túl komolyan, ő maga is épp annyira lehet vicceinek tárgya, mint bárki más. Ellen azonban rövidesen nem jön el többé a családi banzájokra: DeGeneres szerdán a Hollywood Reporternek nyilatkozva bejelentette, műsorából, a The Ellen DeGeneres Show-ból a 2022-ben adásba kerülő 19. évad lesz az utolsó. Kapcsolódó 19 évad után véget ér Ellen DeGeneres talkshow-ja Már rég ki akart szállni az egészből. Pedig Ellen mára olyan sarokköve lett az amerikai kultúrának, amiről sokan azt hitték, sosem ér véget. DeGeneres átlagos amerikai kertvárosi család ...
További részletek >>


25 éve az amerikai hazafiak földbe döngölték a barátságtalan űrlényeket

Az emberiséget évszázadok óta foglalkoztatja a kérdés, hogy értelmes lényekként egyedül vagyunk-e a világegyetemben. Úgy áll a helyzet, a tudomány válasza egyre inkább a „nem” felé tolódik, de még izgalmasabb az a kérdés, hogy milyen szándékkal látogatnák meg a Földet egy idegen civilizáció képviselői, ha egyik napról a másikra beállítanának. Az amerikai filmgyártás szereti ezt a kérdést évtizedes távlatokban legalább egyszer feldolgozni gigantikus filmprojektekben. Hollywoodban legtöbbször ugyanaz a kérdésre adott válasz: az idegenek barátságosan biztosan nem közelítenének felénk, egy ilyen támadás pedig egyféle kimenettel bír a filmvásznon évtizedek óta. Az emberiség fölülkerekedik a csapáson, a pacifizmus pedig a kanyarban sincs, ha van helyette sörétes puska, netán ufóktól elkobzott űrhajó. Annak ellenére, ...
További részletek >>


Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni

Egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el, hogy Békés Márton a „kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus”, írtuk előző könyvéről szóló cikkünkben. Ez a megállapítás és más, főleg baloldali véleményformálóktól származó, hasonló állítást megfogalmazó idézetek teszik ki a Kulturális hadviselés fülszövegét. Provokáció? Poén? Pimaszkodás, persze. Ha az ember könyvet ír, örül, ha észreveszik. Nem azért írok, hogy másokat provokáljak vagy kellemetlen helyzetbe hozzak, de ezeket a megjegyzéseket viccesnek találtam. Az elmúlt években kialakult egy olyan vélemény, hogy én lennék „a magyar etnonacionalista rezsim legtehetségesebb propagandistája”, ahogy Béndek Péter fogalmazott. Ez egyáltalán nem bánt, örülök a hasonló véleményeknek, de eltéveszti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, aki ...
További részletek >>


Hiller István: Nem valószínű, hogy a Fidesz gratulációval veszi tudomásul demokratikus vereségét

Legyen felcsúti per? Korrekt, jogszerű számonkérés legyen. Gátlástalan, agresszív pártból egy is sok ebben a hazában. Nem kell még egy Fidesz, akkor sem, ha baloldali lenne. A momentumos Fekete-Győr András szerint a remélt kormányváltás után „Mészáros Lőrinc akár napokon belül előzetes letartóztatásba kerülhet”, aztán meg kell rendezni „a rendszer felépítőinek, fő gazdasági, politikai aktorainak perét Felcsúton”. Gyurcsány Ferenc pedig a járványkezelés kapcsán fenyegette azzal a kormánypárti képviselőket, hogy „magukat el fogják vinni, egy év múlva, amikor győzünk, maguknak nem lesz kegyelem”. Erős mondatok, érthető okokból, olyan szövegek, melyek megragadnak az emberek fejében. De biztos vagyok benne, hogy egyikük sem kíván jogállamon túli eszközökkel élni. Szólt nekik, hogy fogalmazhatnának puhábban? A ...
További részletek >>


Komoly feszültséget okozhat, ha a családtagok eltérően gondolkodnak az oltásról

Napjaink leggyakoribb közéleti kifejezése alighanem az oltás, ami érthető is annak fényében, hogy nagyon úgy néz ki, csak azzal sikerülhet végre túljutni a járványon, és úgy-ahogy visszadöccenni életünk régi, lassan már el is feledett kerékvágásába. Nem véletlen, hogy mind a politika, mind az egészségügy meghatározó képviselői egyöntetűen arra buzdítanak mindenkit, ha végre lehetőségük nyílik rá, oltassák be magukat (még ha a különféle vakcinák alkalmazásáról meg is oszlanak a vélemények mindkét csoportban). Bár Magyarországon az oltási hajlandóság folyamatosan növekszik, a KSH legfrissebb mérése szerint még mindig csak a megkérdezettek 38 százaléka biztos benne, hogy beoltatná magát, ami korántsem elégséges arány a nyájimmunitás eléréséhez. Mivel húsba vágó, a társdalom egészét érintő és – mint a ...
További részletek >>


Hegedűs D. Géza: Nem olyan egyszerű, hogy valaki besétál az egyetemre azzal, hogy mostantól tanítani fogok

Kezdhetek egy idézettel? Persze. „Feladata a magyar színészet szolgálata. Az egyetemes magyar színjátszás szerves fejlődését elősegítő, értékközpontú, érdekközvetítő, -egyeztető és -képviseleti tevékenységet ellátó, továbbá a nemzetközi színházi kapcsolatok fejlesztését elősegítő, pártoktól, kormánytól független, nyilvántartott tagsággal rendelkező társadalmi szervezet”. Ez részlet a MASZK küldetési nyilatkozatából 1990-ből. Lefordítom a mai hétköznapokra. Magyarországon körülbelül ötven olyan színház, bábszínház működik, amely törvény által megszabott állami, önkormányzati vagy vegyes fenntartású. Emellett működik öt nemzetiségi színház. És legalább hetven–nyolcvan független és magánszínház is intenzív és nélkülözhetetlen része a magyar kulturális életnek. Ezek az intézmények, ...
További részletek >>


Csaknem a teljes zeneipart kifelejtették a nyitásból

Még egy hete sincs, hogy megnyitottak a teraszok, szombaton jön a nyitás következő fokozata, ami szintén elég nagy lépést jelent a régi, normális élet felé. A kormány egy hétfői rendeletben részletezte, mi minden változik majd, ha elértük a négymillió beoltottat. Például újra lehet kulturális rendezvényeket látogatni, a korábbi várakozásokkal ellentétben ráadásul nemcsak szabadtéren, de egyből belső terekben is. Így elvileg hamarosan újranyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és akár a hangversenytermek is, a közönségnek pedig még a maszkviselés sem lesz kötelező, csak a védettségi igazolványt kell felmutatni a belépéshez. A több mint egy éve hibernált állapotban leledző zeneipar szereplői mégsem lélegezhetnek fel, mivel egy fájó kivétel szerepel a kormányrendeletben: a zenés-táncos rendezvények továbbra is ...
További részletek >>


Hajdú Eszter: Azt remélem, új információk derülnek ki Barta Tamás haláláról

Barta Tamás halálának évfordulójához időzítve februárban egy hétre elérhetővé tették a Siess haza, vár a mamát a YouTube-on, ahol több mint 116 ezren nézték meg. Ha nincsenek a film körüli bírósági ügyek, valószínűleg nem jut el ennyi emberhez a film. Ezt sikernek élik meg? Barta Tamás szerintem rengeteg embert érdekel. Annak, hogy bepereltek, én semmilyen pozitív hozadékát nem látom, és engem rendkívül megvisel a pereskedés a film körül. Igazságtalannak és inkorrektnek tartom, Barta Tamás emlékével kapcsolatban pedig végképp megbocsájthatatlannak. Nem akarok emiatt sajnálkozni, mert nagyon örültünk annak, hogy ilyen sokan megnézték a filmet az egy hét alatt, amíg ingyenesen elérhetővé tettük. Viszont azt gondolom, ha nincs a koronavírus-járvány, és ez a film rendesen tud futni a mozikban, ott is nagyon sokan megnézték ...
További részletek >>


Krasznahorkai László: Megvesztegethetetlen elitista vagyok

Találkozott valaha farkassal? Élővel még nem. Halottal igen? Azzal igen. Ez kitömött farkast jelent? Kitömöttet, elütöttet, megöltet. Ezek a halott farkasok voltak önre akkora hatással, hogy ez az állat visszatérő motívummá vált a könyveiben, például a legújabban is? Ha a Sátántangó áldozati macskájára, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó haldokló kutyájára, vagy a Báró Wenckheim hazatér hűséges kisdögjére gondolok, nehéz megmagyarázni, miért épp a farkas emelkedik ki megkülönböztető erővel néhány könyvemben. Sosem gondolkodtam ezen. Talán mert az ember-farkas viszonylatban először nem is az állatok, hanem az emberek rendítettek meg, akiknek súlyos történetük volt farkasokkal. Ezek hatására ez a különös állat mélyebb jelentést kapott, és szép lassan átalakult számomra azzá, akin a ...
További részletek >>


Schiffer András: A közösség média egyetlen kattintással képes puccsot csinálni

Donald Trump elnöki ciklusának egyik legnagyobb bűne, hogy a technológiai óriásvállalatok ma gyakorlatilag bármit megtehetnek: nem csak vele, nem csak az USÁ-ban, hanem bárkivel és az egész világon. Az előválasztásokon egyetlen elnökjelölt menetelt az óriásvállalatok feldarabolásának programjával: Bernie Sanders. A Wall Street és a Szilícium-völgy zsebében levő demokrata főáram tett is arról, hogy ne belőle legyen elnökjelölt. Trump elnök pillanatnyilag ugyan elszenvedője az óriásvállalati önkénynek, ám a globális kapitalizmus megregulázása tőle pontosan olyan távol állt, mint, mondjuk, Orbán Viktortól, vagy bármelyik másik populista barátjától. Ez annyiban nem meglepő, hogy Trumpot is az elszámoltathatatlan kapitalizmus repítette a csúcsra. Igaz, ő a természetvédelmi területeket az elnöksége utolsó napjaiban is ...
További részletek >>


Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


Mit tanulhatunk Barack Obamától Orbán Viktorról és a politikáról?

Imponálni tilos! – ez a felirat kapott helyet az emblematikus hatvani kocsmák egyikében, ami azért fontos, mert Barack Obama komplett karrierje, fiatalkora másként alakulhatott volna, ha ilyen normák uralta helyen nő fel. Legalábbis ez derül ki a korábbi amerikai elnök monumentális emlékiratából. A 760 oldalas, Egy ígéret földje című könyv csupán a részletgazdag dolgozat első része, de  legalább megtudjuk belőle, hogy a politikus korai olvasmányélményeit jelentősen meghatározta, kinek udvarol éppen, milyen érdeklődésű lánynak szeretne megtetszeni, így került alkalmilag érdeklődése fókuszába Herbert Marcuse vagy éppen Karl Marx. E gondolkodókat tehát elkerülhette volna, ha imponálásmentes övezetben múlatja szabadidejét, ám meglehet, akkor meg nem vált volna nyolc évre a világ legnagyobb hatalmú emberévé. És nem írhatta ...
További részletek >>


Sharon Stone-t már nem érdeklik azok, akik szerint túl kövér, túl vékony, túl szőke, túl barna, túl fiatal, túl öreg

Az ikonikus szerepeknek is megvannak a maguk veszélyei. Egyrészt beírhatják a színész nevét a filmtörténet nagykönyvébe, ugyanakkor túszul is ejthetik a karrierjét. Így járt annak idején Anthony Perkins a Psychóval, de erre példa Sharon Stone és az Elemi ösztön esete is. A modellként induló Stone már több mint tíz éve a színészi pályán volt, várva a nagy kitörési lehetőséget, amikor 1992-ben az erotikus thriller egy csapásra gigantikus filmsztárt és szexszimbólumot csinált belőle. Ebben persze hatalmas lehetőségek rejlettek, amiket az onnantól rekordgázsikat kérő Stone ki is aknázott, cserébe viszont úgy beskatulyázták, hogy alig tudott szabadulni az szexéhes, jéghideg és kíméletlen femme fatale-szerepektől, amit nemcsak a filmesek osztottak rá következetesen, de a média is. Akadtak olykor helyzetek és szerepek, amikben ...
További részletek >>


Mi lesz a sérült vak gyerekekkel, akiknek Orbán minden húsvétra küld egy bárányt?

Hosszú éveken át húsvét hetében mindig egy egész bárány érkezett egy sérült vak gyerekeknek otthont adó budai intézménybe. A konyhakész bárányból ünnepi ebéd lett, kivéve az idei évet, ugyanis az intézmény egyik új alkalmazottja azt mondta, hogy inkább kidobja a bárányt, mintsem hogy a gyerekek kapjanak belőle. A történetet a bárány „feladója” teszi még izgalmasabbá, ugyanis Orbán Viktor miniszterelnökről van szó. A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona Óvodája és Általános Iskolája jövőre lesz 40 éves, azonban belső információink szerint nem jó hangulatú, az évfordulóra való készülődéssel telnek a mindennapok. Az alapító Fehér Anna, azaz Anna nővér januári halála óta olyan változások történnek, amelyek miatt a (korábbi) vezetőség és a pedagógusok is aggódnak. A katolikus egyházhoz ...
További részletek >>


Szólj hozzá!