Olyan küldetést hajtott végre az amerikai haderő, amelyre a második világháború óta nem volt példa

Történelmi akcióra került sor.
Forrás >>


További hasonló találatok:

Libazsíros spiritisztából lett betörő László László, a filmvászonra való kalandor

A két világháború közti Magyarország tele volt érdekes emberekkel, akik saját korukban egy-egy magyar város mindenki által ismert alakjai voltak, mostanra azonban szinte mindenki megfeledkezett róluk. Ilyen volt a harmincas évek első felében Magyarország, illetve Erdély legnagyobb városaiban ünnepelt sztárrá vált kötéltáncos, Strohschneider Artúr, vagy épp az Ismeretlen magyarok sorozatunk mai epizódjában bemutatkozó, leginkább betörőként ismertté vált László László is, akinek élettörténete szinte könyörög azért, hogy valaki filmre vigye. Kapcsolódó Az adakozó kötéltáncos, aki pillanatok alatt bevette a Kárpát-medencét Strohschneider Artúr a harmincas évek első felében számos magyar és erdélyi város lakóinak mutatta be elképesztő tehetségét, majd nyom nélkül eltűnt. A rejtélyes életút nyomában. ...
További részletek >>


Békés Márton: Jobboldali, magyar konzervatív pozícióból mindig lesz mi ellen lázadni

Egy gondolatkísérlet erejéig fogadjuk el, hogy Békés Márton a „kormányzati kultúrpolitika mögötti főideológus”, írtuk előző könyvéről szóló cikkünkben. Ez a megállapítás és más, főleg baloldali véleményformálóktól származó, hasonló állítást megfogalmazó idézetek teszik ki a Kulturális hadviselés fülszövegét. Provokáció? Poén? Pimaszkodás, persze. Ha az ember könyvet ír, örül, ha észreveszik. Nem azért írok, hogy másokat provokáljak vagy kellemetlen helyzetbe hozzak, de ezeket a megjegyzéseket viccesnek találtam. Az elmúlt években kialakult egy olyan vélemény, hogy én lennék „a magyar etnonacionalista rezsim legtehetségesebb propagandistája”, ahogy Béndek Péter fogalmazott. Ez egyáltalán nem bánt, örülök a hasonló véleményeknek, de eltéveszti a jelenlegi magyar politikai rendszer logikáját, aki ...
További részletek >>


Sherlock már a múlté, 2021 a Lupin éve – de miért?

2021 egyelőre a Lupin éve a Netflixen. A francia sorozat első öt részét januárban 70 milliónál is több háztartásban nézték, és rögtön a Netflix legsikeresebb nem angol nyelvű sorozata lett, megelőzve még a spanyol bankrablós La casa de papelt (A nagy pénzrablást) is, és az első negyedév legnézettebb netflixes produkciója is a Lupin lett. A Netflix ráadásul rendhagyó tagolásban mutatta be az első évadot: az első öt epizódot januárban, majd az évad második fele ugyancsak öt részben júniusban került a nézők elé. Ezzel sikerült elérni, hogy fél éven belül kétszer is téma legyen a Lupin, de ez önmagában még nyilván nem lett volna elég a sorozat sikeréhez. Kapcsolódó Színtiszta szórakoztatás a Lupin, pedig a rendszerszintű rasszizmusról mesél Végre úgy tűnik, rehabilitálódhat Omar Sy – egy repülőrajt ...
További részletek >>


Hamarosan eljöhet az űrgyarmatosítók kora

Milliók nézték élőben, ahogy 2018 februárjában az Elon Musk vezette SpaceX hatalmas csinnadratta közepette felbocsátotta a rakéták rakétájának kikiáltott Falcon Heavyt, fedélzetén egy tűzpiros Tesla Roadsterrel, illetve az abban utazó bábuval. Valószínűleg sokaknak az is emlékezetes lesz, amikor Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere 2021 júliusában saját űrvállalata, a Blue Origin gépén, testvérével együtt indul el a világűrbe. Spacex / leemage / Leemage / AFPA hidegháborús űrversenyt követően napjainkra az űrtechnológia ismét az érdeklődés középpontjába került, ez pedig az állami szervezetek mellett a különböző vállalatoknak is köszönhető. Úgy tűnik, az űrben is kezdetét veszi a magánszektor térnyerése, ami a földi gazdaságot és politikát is jelentősen befolyásolhatja. Mérföldkőhöz érkeztünk Noha a ...
További részletek >>


Ismét komoly küzdelem indulhat a Holdért

Az űrversenyt a hidegháború egyik meghatározó fejezetének tartják, kezdetének a leggyakrabban a szovjet Szputnyik–1 műhold felbocsátását tekintik – az űreszköz 1957-ben állt pályára. Az űrverseny rengeteg pénzt emésztett fel, cserébe óriási technológiai fejlődést, komoly eredményeket hozott, ebben a korszakban jutott el például az első ember a Holdra. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közti rivalizálás végét általában 1975-re, a szovjet-amerikai Szojuz–Apollo-program kezdetére teszik, a versengés ugyanakkor igazán csak a Szovjetunió felbomlásával, illetve a Shuttle–Mir és a Nemzetközi Űrállomás (ISS) programjával ért véget. Évekig úgy tűnt, hogy bár számos nemzet kísérletezik az űr meghódításával, a vezető pozíció mégis az Egyesült Államoké. Az elmúlt időszakban azonban mintha ismét fokozódna a ...
További részletek >>


Megmutatta a világnak a háború igazi arcát a magyar kalandor

Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel – szól Robert Capa leghíresebb, szállóigévé vált mondása, amit ugyanúgy közhellyé koptattak már, mint Churchill vagy Oscar Wilde frappáns beszólásait. Szavakkal mégis nehéz lenne ennél tömörebben megragadni Capa fotóinak átütő erejét: őt ugyanis tényleg az az egyszerűnek tűnő gesztus tette a 20. század egyik legnagyobb fotóriporterévé, hogy közel ment ahhoz, amit be akart mutatni. Akkor is, ha lőttek, akkor is, ha mindenki, aki tehette, menekült onnan, akkor is, ha ehhez az életét kellett kockáztatnia. Ezzel nemcsak magát a fotózást változtatta meg, de a háborúról alkotott képünket is. Merészsége, elszántsága és persze emberi és kompozíciós érzékenysége is kellett ahhoz, hogy képes legyen arcot adni a háborúnak, kirángatva azt a száraz tudósítások és a propaganda ...
További részletek >>


Százával látják az ufókat a vadászpilóták, de hihetünk-e nekik?

A 2010-es években úgy nézett ki, hogy eltűnnek az ufók. Pedig az ufóhívők épp az ellenkezőjére számítottak: azt várták, hogy a HD-videók és a nagy felbontású fényképek készítésére kifejlesztett okostelefonok elterjedése elhozhatja az ufóészlelések aranykorát. Hogy végre nem teljesen életlen pacákat és homályos foltokat mutató felvételeket kell majd nézegetnünk, mint mindent elsöprő bizonyítékot arra, hogy földönkívüliek űrhajói repkednek a Föld légterében. Ám hiába van több milliárdnyi földlakó zsebében okostelefon, nem özönlötték el a közösségi oldalakat a nagyvárosok felett lebegő, majd gyorsan eltűnő csészealjakról készült videók és fényképek, sőt, a háromszög alakú űrhajókról sem készültek tömegével a felvételek. Ha mégis felbukkant egy-egy, azokról hamar kiderült, hogy az ufóvideókkal ...
További részletek >>


Trianon: hangosan felzokogtak a templomokban

A trianoni békediktátum sokként érte a magyar társadalmat 1920. június 4-én: színmagyar területek, történelmi tájak, városok elcsatolása, a gazdaságra mért óriási csapás, az ezer éve fennálló ország „megalázása” indokolatlanul túlzónak, érthetetlennek, emészthetetlennek tűnt. A szerződés rendelkezései régóta közismertek voltak, mégis az utolsó percig mindenki abban reménykedett, hogy valaminek még történnie kell, sikerülhet változtatásokat kiharcolni – Magyarország ilyen mértékű megcsonkítása egyszerűen nem történhet meg. Az utolsó pillanat aztán május utolsó napjaiban jött el, a közvélemény számára ekkor vált végképp világossá, hogy nincs tovább. Az aláírás napján – péntek volt, mint most – a magyarság egy emberként, némán gyászolt, a korabeli beszámolók szerint a fővárost „zokogó, ...
További részletek >>


„Lincseljünk négert ma este!” – több száz afroamerikait mészároltak le száz éve a „fekete Wall Streeten”

A huszadik század elején Oklahoma az ígéret földje volt a rabszolgaságból felszabadított afroamerikaiak számára, akik egymás után alapították a fekete városokat a telepesek által csak a 19. század végén elfoglalt területen, és sokan közülük – mai értéken számolva – milliomosok lettek. Különösen igaz volt ez az olajlelőhelyekből meggazdagodó, a világ olajfővárosaként emlegetett Tulsára, ahol az 1900-as évek elején két gazdag fekete vállalkozó, O.W. Gurley és J.B. Stradford létrehozta a Greenwood nevű, feketék lakta negyedet, ami gazdagságával kivívta a fehérek irigységét. A Fekete Wall Street 1921-ben már több mint tízezer fekete, nagy többségük fehéreknek dolgozó kétkezi munkás élt a 35 háztömbnyi területen elterülő kerületben, ahol kialakult egy gazdag fekete elit: a vállalkozók elkezdtek vagyont felhalmozni, ...
További részletek >>


Cicák a CIA-től, romantika a rendőröktől – vicceskedő szervek a közösségi médiában

A CIA, azaz az 1947-ben alapított Központi Hírszerző Ügynökség mindig is tudatosan foglalkozott azzal, hogy pozitív kép alakuljon ki róla – és ebben már a kezdetektől fogva befolyásos New York-i és hollywoodi médiaszereplők segítették. Az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségi hírszerző szervezetének minden oka megvolt a PR-építésre, hiszen rengeteg titkolnivalójuk volt. Gondoljunk az olyan nagy vihart kavart ügyekre, mint például amikor 1953-ban a brit MI6-szel közös titkos akcióban megpuccsolták Mohamed Moszadek iráni miniszterelnököt. Ugyanebben az évben az ügynökség MK Ultra nevű, agymosással és LSD-vel kísérletező programját lebuktatni szándékozó tudós, Frank Olson is a CIA tevékenységének áldozata lett. (A program vezetője, Sidney Gottlieb titokban LSD-t adott neki, pár nappal később Olson pedig ...
További részletek >>


Moonwalkolással és láncfűrésszel nyomulnak a magyar politikusok a TikTokon

Az elmúlt évtizedben a politikai kommunikáció meghatározó elemeivé váltak a közösségi médiumok. Talán Donald Trump megválasztása és elnöki karrierje a legjobb példa erre, aki 2016-os győzelmét követően azt nyilatkozta, hogy a Twitter és a Facebook segítségével nyert: Aztán mégis felfüggesztették a hivatalos, korábban elnöki Twitter-fiókját a 2020-as bukása, pontosabban a Capitolium januári ostroma után. Mostanra a magyar politika szereplői is – pártállástól függetlenül – belátták, hogy ez egy olyan hatékony eszköz, amit nem szabad kihasználatlanul hagyniuk. Orbán Viktor az évente sok tízmilliárddal kitömött közmédia helyett általában Facebookon jelenti be a legújabb járványügyi intézkedéseket (az első ilyen élő videós bejelentését annyian akarták egyszerre nézni, hogy lefagyott), az ellenzéki politikusok ...
További részletek >>


Tényleg Kína váltja az Egyesült Államokat Afganisztánban?

Az amerikai katonák végül 2021. szeptember 11-ére tervezett afganisztáni kivonulása kapcsán természetesen beindultak a találgatások arról, hogy mi lesz azután. Az Egyesült Államok húsz éven keresztül dominálta a közép-ázsiai országot, miközben annak jelentősége a terroristák elűzése után minimális lett. Egy dolog persze felismerni ezt a tényt, és egy másik dolog végrehajtani egy vereséggel felérő kivonulást. Washingtonnak több mint tíz évébe telt, mire az első ötlettől eljutott a megvalósításig, amelyhez azt a keserű pirulát is le kellett nyelnie, hogy azzal a Talibán mozgalommal kellett megegyeznie, amely felszereltségében és működésében kőkorszaki állapotú a high-tech amerikai haderővel szemben. Kapcsolódó Összeomlik-e Afganisztán, ha kivonulnak az amerikaiak? A kivonulás lezárhatja a terrorizmus ellen ...
További részletek >>


Amikor magyar zene hódított Jugoszláviában: muskátlizene, avagy a lakodalmas rock felemelkedése és titkos csodái

A 3+2 együttes első lemezének, a Halvány őszi rózsa című albumnak a megjelenése 1986 márciusában ma már felfoghatatlan mértékű, azonnali hatást váltott ki. Egyrészt három hónap alatt elfogyott belőle még a hivatalos adatok szerint is több mint 330 ezer példány. Ehhez jött még később további sok százezer, amivel örökre az egyik, ha nem a legtöbb példányban elkelt magyar nyelvű lemez. Másrészt gombamód szaporodni kezdtek nyomában a hasonló mulatós zenekarok és albumok, először csak jugoszláv lemezcégek kiadásában, majd 1987-től Magyarországon is, felfokozott tempóban. Harmadrészt ma már szintén nehezen értelmezhető hőfokú kulturális-társadalmi diskurzus indult meg a lakodalmasrock-jelenségről, elsősorban annak vélt káros hatásairól – magas- és tömegkultúra, giccs, szellemi igénytelenség és hasonló esztétikai, ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Festett egyet Churchill a világháború tán legfontosabb tanácskozása után

Marokkó Winston Churchill lelkes amatőr festőművész volt, legalábbis azt megelőzően, hogy összeakasztotta volna a bajszát Hitlerrel, s hogy kinevezték volna miniszterelnöknek. Olajfestményei segítették leküzdeni a depresszió „nagy fekete kutyáját”. A háború után Sir Winstonnak újra maradt elég ideje arra, hogy ecsetet vegyen a kezébe, ám miniszterelnöksége és hadügyminiszteri megbízatása alatt egyetlenegy vásznat fejezett be: 1943 januárjában egy Marrákesben, Marokkóban készített képet. „A legszebb hely a világon, ahol kellemesen el lehet tölteni egy délutánt” – mondta a városról. Mi az a Matiné? Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a ...
További részletek >>


Máig sok a rejtély a leghíresebb magyar luxusprostituált meggyilkolása körül

Amikor elindultam, hogy készítsek egy riportot a Kiscelli Múzeumban, nem gondoltam, hogy hamarosan – sok történelmi érdekesség mellett – bizarr részleteket tudhatok meg egy perverz milliomos szexuális szokásairól. Az egész úgy kezdődött, hogy a kezembe került egy könyv, Templomséták Budapesten a címe. A téma alapján nem biztos, hogy rávetettem volna magam, de a szerzőt ismerve biztos voltam benne, hogy nem száraz leírásokból álló sablonos, unalmas útikönyvről van szó, úgyhogy belelapoztam, és jól tettem, mert megtudtam például, hogy a fővárosban többi között gumijavító és autószerelő műhelyt, kocsigyárat, lakást, mozit is alakítottak át templommá, van itt olyan buddhista központ, amelyet katolikus szentek szobrai díszítenek, léteznek a fővárosban templomtornyok templom nélkül, van egy templom, amit másfél méterrel ...
További részletek >>


Elisa Lam eltűnése igazi rejtély – lenne, ha nem 2021-et írnánk

Egy hotel virágzása és csúfos elbukása 1924-et írunk: Los Angeles belvárosa virágzik, sorra nyílnak a luxusszállodák, Hollywood első aranykorát éli a nagy világháború után, miközben még senki nem számít arra, hogy majd lesz egy második is másfél évtizeddel később. Ekkor épül meg art déco stílusban a Cecil Hotel, mely hatszáz szobájával, csillogó, díszes halljával a nyitástól kezdve rabul ejti az ott megszállni kívánó embereket. ROBYN BECK / AFPUgyan nem luxusszállodaként lesz ismert, hanem egyszerű, megfizethető, az átutazók pénztárcáját kímélni igyekvő hotelként, ahol üzletemberek, neves színészek és a társadalom középosztályába tartozók is örömmel szállnak meg. Egészen a nagy gazdasági világválságig. Ekkortól érezhető hanyatlás következett a Cecil Hotel működésében: apadni kezdett a jómódú ...
További részletek >>


A koronavírus csak hátráltatni tudta a női rendezők áttörését, megakadályozni nem

Magyar idő szerint hétfő hajnalban, 78. alkalommal átadják a Golden Globe-díjakat. A díj gazdája, a Hollywoodban dolgozó külföldi szakújságírók szervezete (HFPA) a mai napig átláthatatlan döntési mechanizmusok szerint, némiképp megkérdőjelezhető szakmai hitelű tagsággal működik. A Golden Globe-ról hosszú évek óta széles körben elterjedt vélemény, hogy az Oscar-gáláig tartó amerikai díjszezonban szakmai értelemben a legsúlytalanabb rendezvény, amely elsősorban a meghívott hírességek körbefotózásáról szóló bulváreseményként tartható számon. Idén ráadásul komoly korrupciós vádak is érték a HFPA-t. Ám van egy körülmény, ami miatt az idei évben a Golden Globe mégis élénk szakmai érdeklődést váltott ki: a legjobb rendezők kategóriájában öt jelölt közül hárman nők és ketten férfiak. Hasonlóra korábban ...
További részletek >>


Krasznahorkai László: Megvesztegethetetlen elitista vagyok

Találkozott valaha farkassal? Élővel még nem. Halottal igen? Azzal igen. Ez kitömött farkast jelent? Kitömöttet, elütöttet, megöltet. Ezek a halott farkasok voltak önre akkora hatással, hogy ez az állat visszatérő motívummá vált a könyveiben, például a legújabban is? Ha a Sátántangó áldozati macskájára, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó haldokló kutyájára, vagy a Báró Wenckheim hazatér hűséges kisdögjére gondolok, nehéz megmagyarázni, miért épp a farkas emelkedik ki megkülönböztető erővel néhány könyvemben. Sosem gondolkodtam ezen. Talán mert az ember-farkas viszonylatban először nem is az állatok, hanem az emberek rendítettek meg, akiknek súlyos történetük volt farkasokkal. Ezek hatására ez a különös állat mélyebb jelentést kapott, és szép lassan átalakult számomra azzá, akin a ...
További részletek >>


Mit keresnek öntörvényű rendezők a tévésorozatokban?

A sorozatipar erejét és jelentőségét jelzi az a trend, miszerint a mozifilmes rendezők közül sokan próbálják ki magukat a sorozatok világában, vagy éppen át is nyergelnek oda. A legfrissebb hír szerint az egyik legelismertebb magyar filmrendező, Enyedi Ildikó egy kémsorozat tervén dolgozik éppen. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy az elmúlt évtized jó részében a Terápia című sorozat epizódjait rendezte, viszont az mégis külföldi licenszen alapult, most viszont már vezető rendezőként kezdettől fogva részt vesz a projektben, azaz ezúttal sokkal inkább döntő szava lehet, még akkor is, ha a sorozatoknál a rendező szerepe más, mint a filmek esetében. Enyedi Ildikó tehát nincs egyedül, számos elismert rendező sodródott a sorozatok felé az utóbbi években. Ez a trend olyan szempontból nem új, hogy amióta van tévézés, volt ...
További részletek >>


Meghalni a cárért vagy Leninért? Akkor már inkább Lettországért

Aleksandrs Grīns életútja tökéletesen szemlélteti Lettország sorsát a 20. század első felében: érettségi után jelentkezik az orosz hadseregbe, és részt vesz az első világháború néhány véres csatájában, majd kitör a forradalom, besorozzák a Vörös Hadseregbe, ahonnan megszökik, és beáll az önálló lett hadseregbe, mely végül kivívja az ország függetlenségét. A háború után sikeres író lesz, legismertebb regénye pedig a Lélekvihar (Dvēseļu putenis), melyben nagyrészt a saját tapasztalataira támaszkodva írja meg a lett fiú történetét, aki még középiskolásként kerül a frontra, harcol a cárért, később a bolsevikokért, míg a végén mindből kiábrándulva rájön, hogy a független Lettország az egyetlen, amiért megérné meghalni. Ebből a regényből készült most egy nagyszabású film, melyet Lettországban még 2019 ...
További részletek >>


Lázár János: Orbán Viktor állja és adja is a pofonokat, de amint korrektül viselkednek vele, simulékonyabbá válik

Gyakran mond olyat, amivel nem ért egyet? Mikor mondtam olyat? 2018 márciusában a világ tán legélhetőbb városa, Bécs egy szegletében arról készített drámai zenei aláfestésű videót, hogy migránsok róják a koszos utcákat, s már senki nem beszél németül. Másfél évvel később, 2019 novemberében Horthy kormányzó kenderesi sírját koszorúzta azzal, hogy „bajtársaival és szövetségeseivel megmentette Magyarországot… hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk”. Vállalható videók, senki nem kényszerített az elkészítésükre. Mindkét mű előtt pár nappal önkormányzati választást bukott Hódmezővásárhelyen. Véletlen egybeesés. Mondják, azért igyekezett fideszesebb lenni a legfideszesebbeknél, nehogy a párton belüli ellenfelei, kihasználva meggyöngülését, a torkára tegyék a kést. Inkább ...
További részletek >>


A történelem végét ígérték, helyette újra falakat építenek

Harminc évvel a rendszerváltás után egyre több film és sorozat készül az elmúlt emberöltő legfontosabb régióbeli történelmi eseményéről, mely egyrészt azért lehet érdekes, mert erről a korszakról sokunknak vannak már saját emlékei is, de jóval inkább azért, mert észrevehetően árnyaltabb lett a kommunizmus bukását kiváltó eseménysorozat megítélése, különös tekintettel az államhatalom és a titkosszolgálat szerepére, illetve azért is, mert a korszak rendkívüli optimizmusa élesen szembeállítható azzal az általános borúlátással, amely a jelenlegi korunkat jellemzi. Jó példa volt erre a cseh Eszmélet, mely egy paranoiás kémjátszma keretei közé szorította be a bársonyos forradalom történetét, míg a német Deutschland 89 konkrétan rá is játszik erre a kontrasztra, és az utolsó epizódja címét is a sokat emlegetett ...
További részletek >>


Egyre kevésbé van türelmünk a végtelenségig nyújtott sorozatokhoz

A tévésorozatokat sokféle szempont alapján lehet felosztani, de a drámasorozatok két fő csoportját a folytatásos, rétestésztaként nyúló, nem egyszer évtizedes hosszúságot megérő sorozatok és a kerek, lezárt sztorit elbeszélő, belátható hosszúságú minisorozatok jelentik. Ezeken belül is lehet még különféle alkategóriákat felállítani, de a műfajon belüli választóvonal itt a legerősebb. Ennek megfelelően az iparág történetében is megfigyelhető, hogy a két sorozattípus közötti egyensúly hol az egyik, hol a másik felé tolódott el. Jelenleg a reneszánszát éli a minisorozat, melyet pedig alig egy évtizede még temettek és a letűnt idők műfajának tartottak – hogyan lett a minisorozat újra menő, és milyen utat járt be a kezdetektől mostanáig? A minisorozatok első nagy időszaka Bár az amerikai és az európai ...
További részletek >>


„Gyilkolni könnyebb, mint gondolnád, csak nem szoktál hozzá” – nagykorú lett Anglia legfiatalabb terroristája

A tizennyolcadik születésnapját tavaly decemberben ünneplő Jack Reed jelenleg is a 6 év, 8 hónapos börtönbüntetését tölti, ezzel hivatalosan ő az Egyesült Királyság történetének legfiatalabban elítélt terroristája. A hónapok múltával egyre több részletre derült fény az ügyéből, ami végig vezet minket azon, miként lesz egy okos és tehetséges középosztálybeli kamaszból neonáci az internet segítségével. Vicc Jack és a családja Durhamban, egy Anglia északkeleti részén található kisvárosban élt rendezett családi körülmények között. Tanulmányait a helyi Johnstonban végezte, ami Anglia száz legjobb állami iskolájának egyike. Az ügyészek a tárgyalás során intelligens, olvasott, jó eszű gyereknek írták le, aki azonban a vallomások szerint ideje nagy részét a szobája rejtekében töltötte a laptopjával kettesben. A ...
További részletek >>


Saját sírját is áshatja a stúdió, amelyik feldühíti a sztárjait

2020 a filmipar számára is fekete év volt, Hollywoodot még a vásznakat évek óta uraló szuperhősei sem tudták megmenteni a mélyrepüléstől. A tavaszi leállás pár hét alatt térdre kényszerítette az összes akcióhőst és igazságosztót, a stúdiók sorra halasztották el kitűzött premierjeiket – James Bondtól a Fekete Özvegyig minden húzónevet próbáltak átmenteni a biztonságosnak tűnő jövőbe, ahol már újra lehet rendesen moziba járni. A járvány így sikerrel nullázta le a nyári blockbuster-szezont, amit csak még jobban kiemelt a mozik megmentőjeként beharangozott Tenet szerény teljesítménye augusztus végén. A fő reménysugarat az jelentette, hogy karácsonyra talán rendeződik a helyzet, és lehet egy erős hajrát produkálni a pénztáraknál, de a második hullám ezt a reményt  is elsöpörte. A box office-számok a maguk ...
További részletek >>


Saját sírját is áshatja a stúdió, amelyik feldühíti a sztárjait

2020 a filmipar számára is fekete év volt, Hollywoodot még a vásznakat évek óta uraló szuperhősei sem tudták megmenteni a mélyrepüléstől. A tavaszi leállás pár hét alatt térdre kényszerítette az összes akcióhőst és igazságosztót, a stúdiók sorra halasztották el kitűzött premierjeiket – James Bondtól a Fekete Özvegyig minden húzónevet próbáltak átmenteni a biztonságosnak tűnő jövőbe, ahol már újra lehet rendesen moziba járni. A járvány így sikerrel nullázta le a nyári blockbuster-szezont, amit csak még jobban kiemelt a mozik megmentőjeként beharangozott Tenet szerény teljesítménye augusztus végén. A fő reménysugarat az jelentette, hogy karácsonyra talán rendeződik a helyzet, és lehet egy erős hajrát produkálni a pénztáraknál, de a második hullám ezt a reményt  is elsöpörte. A box office-számok a maguk ...
További részletek >>


Nézünk még ma egyáltalán videóklipeket?

Volt idő, amikor fiatalok tömegei voltak képesek akár órákon át videóklipeket bámulni a tévében. Akkor ezt sokan nehezen tudták megérteni, főleg az idősebb nemzedék tagjai közül, ma viszont már a fiatalok számára lehet furcsa ez, hiszen az általános figyelemzavar miatt ma már egy négy-öt perces videó is túl hosszúnak számít. Mindeközben a videóklip látszólag ugyanúgy él és virul: több százmilliós nézettséget produkálnak a legnézettebb új klipek, és a YouTube-on messze a zene a legnézettebb kategória (igaz, a legnézettebb zenés videók listáján három évvel ezelőtti a legújabb versenyző). Hogyan oldható fel ez az ellentmondás, és mennyit változott a videóklip szerepe? Költs klipre, visszajön a lemezeladásból – de hogyan, ha nem vesznek már lemezt? Bár a videóklip, azaz a zeneszámokhoz készült promóciós rövidfilm ...
További részletek >>


Az atombomba nyomait is eltávolító szerként reklámoztak hetven éve egy egy amerikai szappant

A hat éven át húzódó második világháborút két amerikai atombomba zárta le, az Egyesült Államok azonban csak négy éven át maradt a világ egyetlen atomhatalma, 1949. augusztus 29-én ugyanis a Szovjetunió sikeres robbantást hajtott végre a negyedmillió ember lakta sztyeppe közepén. Az RTS-1 kódjelű projekt sikere még mérgesebbé tette a két nagyhatalom közti rivalizálást, hosszú éveken át pedig mindkét ország lakói tartottak attól, hogy az életük bármelyik pillanatban veszélybe kerülhet. A legnagyobb félelmet nyilvánvalóan mindkét oldalon az atombomba bevetésének lehetősége váltotta ki, így a vezetők oktatófilmek kiadásával, tömeges előadásokkal, valamint óvóhelyek építésével próbálták minimalizálni a veszélyt. A változásra természetesen a különböző vállalatok is felfigyeltek, és megpróbálták ezt ...
További részletek >>


Dr. Máté Gábor: Az alkohol fájdalomcsillapító – azért van ennyi alkoholista Magyarországon, mert rengeteg a fájdalom

Egy előadásában arról beszél, hogy a kapcsolatok hiánya, a magány nemcsak az egészségünkre hat, de a politikai élettel, az egész társadalom működésével is összefügg. Mit ért ez alatt? Tudományos szempontból nem lehet elszakítani a testet a lélektől, az érzelmi életünktől. És mivel az érzelmi életünket nem egyedül éljük, hanem társas viszonyainkban, ezért a társadalmi és kapcsolati kontextus kihat az egészségünkre. Amint a fogamzás megtörténik, az anya lelkiállapota máris hatással van a magzat fiziológiai fejlődésére, ezért fontos kérdés az, hogy mennyi stressz éri az anyát. Mármost az anya nem egyedül él a világban, hanem családban és társadalomban él, és a társadalmi-gazdasági-politikai körülmények, amelyek hatnak a családra és benne az anyára, azok ugyanúgy hatnak a gyerekre is. És ez így marad életünk ...
További részletek >>


Szólj hozzá!