Újabb országban fogadják el a magyar védettségi igazolványt

A Magyar Közlönyből derült ki, hogy újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány.
Forrás >>


További hasonló találatok:

Újabb országban fogadják el a magyar védettségi igazolványt

A Magyar Közlönyből derült ki, hogy újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány.
További részletek >>


Újabb országba utazhatunk magyar védettségi igazolvánnyal

Újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány, így mostantól Kazahsztánba is szabadon lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal, ahogy mi is elfogadjuk a kazah oltási igazolásokat – derül ki a Magyar Közlönyből. A Kazah Köztársasággal együtt így már 17 országgal állapodtunk meg: Marokkó, Albánia, Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Grúzia, Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, Szlovénia, Szlovákia és Törökország ugyancsak elismeri a magyar igazolást, és viszont. A várhatóan július elsejével hatályba lépő uniós védettségi igazolvány azonban jelen állás szerint csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákra vonatkozik majd, így akit orosz vagy kínai vakcinával oltottak, annak negatív Covid-tesztre lesz majd szüksége az EU-n belüli utazáshoz. Koronavírus ...
További részletek >>


Hogy lehet igényelni? Ki jogosult rá? Így működik az uniós digitális Covid-igazolvány

A magyarországi vakcinaigazolás adattartalmát összhangba hozzuk az uniós igazolással, így a július 1-jei határidőig a magyar applikáció minden olyan információt tartalmaz majd, ami szükséges lesz az EU-n belüli közlekedéshez. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón. Ezzel az uniós vakcinaútlevél néven ismert dokumentumra célzott, aminek a tervezetét a hét elején hagyta jóvá az Európai Parlament. Ennek értelmében júliustól a beoltottak, a negatív teszttel rendelkezők és a fertőzésen bizonyítottan átesettek egyszerűbben tudnak majd az egyik EU-s tagállamból a másikba utazni, nem kell az adott országok beutazási feltételeit kibogarászni, hiszen a rendszer néhány részlettől eltekintve egységes lesz. Hogyan fog ez kinézni a gyakorlatban? Szerepel majd rajta az oltás típusa? Kell fizetni érte? És ...
További részletek >>


Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2021. június 23., szerda Friss hírek: A pandémia után megroppanni látszik az idősgondozás Elbukik Joe Biden oltási terve Amerikában. A függetlenség napjára nem lehet a felnőttek 70 százalékát legalább egyszer beoltani a koronavírus ellen. Az állam az egyházi szeretetszolgálatoknak ajándékozza a kimentett devizahitelesek lakásait. Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által létrehozott nonprofit cégnek. Újabb kétoldalú megállapodást kötött a kormány, így mostantól Kazahsztánba is szabadon lehet utazni magyar védettségi igazolvánnyal. Szigorítanak a járványügyi előírásokon szerdán Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban azt követően, hogy koronavírusos lett egy ausztrál látogató. Babos ...
További részletek >>


A Fidesz az uniós vakcinaigazolvány ellen kampányolt, majd képviselői megszavazták azt

Az EUrologus cikke szerint nagy többséggel megszavazta az Európai Parlament az uniós digitális Covid-igazolvány bevezetését. Az új dokumentum július 1-jétől lesz elérhető minden uniós polgár számára, aki rendelkezik oltással, vagy friss negatív teszteredménnyel, vagy már átesett a koronavírus-fertőzésen. A jogszabályt még el kell fogadnia a tagállamok tanácsának, de ez már csak egy formális döntés, a tartalomban nem lesz változás. Az uniós védettségi igazolvány egy QR-kódot tartalmaz, amelyet a tagállamok nemzeti hatóságai térítésmentesen állítanak majd ki digitális vagy papírformátumban. A jogszabály értelmében az igazolvány birtokosait nem lehet az utazások során, a határok átlépésekor további tesztre vagy karanténra kötelezni. Ilyen korlátozásokat csak akkor léptethetnek életbe, ha azokat a népegészség védelme ...
További részletek >>


Hova utazhatunk nyáron, és mire lesz jó a magyar védettségi igazolvány?

Biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen korlátozás nem lesz. Az uniós igazolvány meg vagy lesz vagy nem lesz. Ha lesz is, csak hetek, de inkább hónapok múlva, és mi arra nem akarunk várni. Ha majd lesz uniós igazolvány, akkor majd azt is használjuk, addig azonban használjuk a nemzeti igazolványunkat és kölcsönösségi alapon megállapodásokat kötünk a szomszédokkal. Tehát akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen utazhat, ha utazni akar. Erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a múlt pénteki rádióinterjújában. Szijjártó Péter bejelentései szerint eddig négy országgal született meg a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, ami lehetővé teszi az állampolgárok karantén- és tesztmentes utazását. Ide tartozik Szerbia, Montenegró, Bahrein és Szlovénia, de más államokkal, ...
További részletek >>


Ausztria egyik tartományában már nyolc embernél mutatták ki a delta variánst

Pénteken derült ki, hogy Alsó-Ausztria tartományban a koronavírus előszor Indiában azonosított delta variánsával fertőzött személyt találtak, a Kronen Zeitung cikke szerint pedig szombaton hét új, egymástól független esetre derült fény. Az osztrák hatóságok szerint öt érintett öt különböző országban fertőződött meg a vírussal. A pénteki, első esetet a mödlingi járásban azonosították. Az új fertőzöttek közül négy személy a St. Pölteni járásban, egy-egy érintett pedig a mödlingi, a gänserndorfi, a korneuburgi és a Bruck an der Leitha-i (lajtabrucki) járásban él. Öt személy külföldről utazott Ausztriába, Ulrike Königsberger-Ludwig, állami egészségügyi tanácsos szerint az érintetteket „Oroszországban, a Maldív-szigeteken, Nepálban, El Salvadorban és Olaszországban fertőzték meg.” Három személyt ...
További részletek >>


Itt a vakcinabőség, de félmillió regisztrált még kivár

Múlt heti számításaink szerint Magyarországon több tízezer olyan ember volt, aki nem kérte a második oltását. Akár mert így is megkapta a védettségi igazolványt (bár Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy érvényteleníthetik azét, aki nem veszi fel a másodikat), túl súlyosnak érezte a mellékhatásokat, megbetegedett, mire aktuális lett volna a második dózis. A múlt héten 22 ezer ember kapta meg az AstraZeneca második adagját, amit március 1-jétől tizenkét hétre adnak. Mivel az első 84 napra adott oltások ezen a héten esedékesek, így az említettek mind előre hozatták a második dózist – erre május eleje óta van lehetőség. Pfizerből, Modernából és Szputnyik V-ből majdnem pontosan ugyanannyit adtak be a múlt héten, mint amennyit (az első oltásokat tekintve) kellett volna, egy kivétellel: a kínai ...
További részletek >>


Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

2021. május 21., péntek Friss hírek: Orbán: megszűnik a korlátozások nagy része, vége a kijárási tilalomnak, viszlát maszk! 58 millió forintot különített el az idei költségvetésben a kormány arra, hogy megünnepeljék az Alaptörvény elfogadásának tizedik évfordulóját. Július közepén nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt az Eiffel-torony azt követően, hogy a koronavírus járvány miatt hónapokig zárva volt. Irán terrorcselekményt követett el azzal, hogy 2020 januárjában lelőtt egy Teheránból induló ukrán utasszállító repülőgépet – döntött csütörtökön egy kanadai bíróság, megnyitva ezzel az utat az áldozatok családjainak kártérítési igénye előtt. Az izraeli biztonságpolitikai kabinet megszavazta a palesztin Gázai övezet iszlamista szervezetei elleni Falak őrzője hadműveletet lezáró tűzszünet ...
További részletek >>


Csaknem a teljes zeneipart kifelejtették a nyitásból

Még egy hete sincs, hogy megnyitottak a teraszok, szombaton jön a nyitás következő fokozata, ami szintén elég nagy lépést jelent a régi, normális élet felé. A kormány egy hétfői rendeletben részletezte, mi minden változik majd, ha elértük a négymillió beoltottat. Például újra lehet kulturális rendezvényeket látogatni, a korábbi várakozásokkal ellentétben ráadásul nemcsak szabadtéren, de egyből belső terekben is. Így elvileg hamarosan újranyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és akár a hangversenytermek is, a közönségnek pedig még a maszkviselés sem lesz kötelező, csak a védettségi igazolványt kell felmutatni a belépéshez. A több mint egy éve hibernált állapotban leledző zeneipar szereplői mégsem lélegezhetnek fel, mivel egy fájó kivétel szerepel a kormányrendeletben: a zenés-táncos rendezvények továbbra is ...
További részletek >>


A kínai vakcinával pörgeti fel az oltási kampányt a kormány, szinte már csak annak nem jut, aki nem kér

Hétfőtől háromnapos tömeges oltás veszi kezdetét, amelyre már a háziorvos nélkül, önállóan is lehet időpontot kérni – igaz, egyelőre csak a kínai Sinopharm-vakcinára –, 70 ezer embert pedig SMS-ben biztattak foglalásra. Ezzel új fázisába érkezik a lakosság vakcinációja, a következő tömeges oltási kampányok szervezését a jelek szerint már nem az alapellátó orvosokra bízzák. Lóhalálában a kínai vakcinával Február elején a legidősebbek oltásával indult a lakosság oltása, azóta a háziorvosok feladata, hogy rendelőjükbe hívják a pácienseiket, vagy kórházi oltópontokra, szakrendelőkbe küldve megszervezzék – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Alapkezelő által összeállított lista alapján – a regisztráltak vakcinálását. A mostani tesztüzemben azonban SMS-t kapnak azok, akik regisztráltak, de eddig még ...
További részletek >>


Százmilliárdokkal hizlalták megkerülhetetlenné a kormányközeli elitképzőt

Két hónappal a 2010-es országgyűlési választás után a kormányra kerülő Fidesz majdnem a legmagasabb szinten képviseltette magát egy kis oktatási intézmény diplomaosztóján. Az ellenzéki frakcióvezetőből miniszterelnök-helyettessé előrelépő, hosszú ideje az ELTE jogi karának Politkatudományi Intézetében oktató Navracsics Tibor beszédéből a résztvevők arra emlékeznek a legjobban, hogy úgy fogalmazott, „eddig ellenszélben kellett működnötök, de most jön a hátszél”. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) alapítója, Tombor András maga is arról beszélt a diákoknak, hogy a szűk után jönnek a bő esztendők. De azt akkor még senki sem tudhatta, hogy az onnantól évenként menetrend szerint érkező több százmilliós kormányzati dotációk csak a kezdetet jelentik, és tíz év múlva az oktatási szférában korábban nem látott ...
További részletek >>


Izraelben már látszik, hogyan térhet vissza az élet a tömeges oltással

Miközben az Európai Unió legtöbb tagállama, köztük Magyarország is súlyos vakcinahiányban szenved, a 9,3 millió lakosú Izraelnek márciusra több oltóanyaga lesz, mint amennyire szüksége van. A világ leggyorsabban oltó országában elképesztő ütemben halad a vakcinázási terv megvalósítása. December 20-a óta a lakosság több mint 30 százaléka kapta meg az oltás első dózisát, és a másodikat is beadták már több mint egymillió embernek. Izraelben a legveszélyeztetettebbek, így az idősek és a krónikus betegek élveztek elsőbbséget, de csütörtöktől minden 35 éven felüli állampolgár jelentkezhet az oltásra. Az izraeli eseményeket árgus szemekkel követi mindenki, mert azon túl, hogy rengeteget tanulhatunk tőlük, most derül ki, mennyire hatékony éles helyzetben a Pfizer vakcinája, és ízelítőt kaphatunk abból is, miként ...
További részletek >>


Mindössze négy diák kapott ösztöndíjat a több milliárd forint közpénzből épült elitiskolában

Csaknem négymilliárd forint közpénzből hozta létre az állam a Debreceni Nemzetközi Iskolát (International School of Debrecen), az eddig eltelt két tanév során mégis csupán négy tanuló kapott önkormányzati ösztöndíjat az évi több millió forintos tandíjat beszedő elitintézményben – értesült a 24.hu. Tizenegy évfolyamon összesen 129 diák járt az eredetileg magániskolának nevezett intézménybe a múlt tanévben, közülük négyen részesültek ösztöndíjban, azaz a tanulók három százaléka. Ösztöndíjat most osztottak először, mert a támogatási program részleteit nem dolgozta ki időben a debreceni önkormányzat. A következő évben ugyanakkor újabb négy ösztöndíjas tanuló csatlakozik az iskolához, őket tizenhat pályázóból választották ki. Az intézmény tájékoztatása szerint a diákok negyede külföldi, és összesen ...
További részletek >>


Ontja a nyereséget az autópályák üzemeltetése, Rogánék mégis szabadulnának tőle

7-8 milliárd euróra (2500-2800 milliárd forint) becsülik útépítő körökben a kormánydöntéssel piacra dobott gyorsforgalmi úthálózat koncessziós értékét. Ezt európai cég nem vállalja be – mondta az egyik nagy külföldi útépítő cég vezető szakembere, hangsúlyozva, hogy a becslés tisztességes árazásra vonatkozik. Informátoraink szerint alaposan meglepte a szakmát a nemrég napvilágra került közbeszerzési kiírás, amelyben az ország teljes, csaknem 2000 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózatának (1662 kilométernyi alaphálózat, és 381 kilométernyi kiegészítő hálózat) koncesszióba adásáról van szó. Az állam, azaz a Rogán Antal fennhatósága alá tartozó Nemzeti Koncessziós Iroda harmincöt évre adná át az utakat az üzemeltetőnek, aki az üzemeltetést, a felújítást és a hálózat bővítését, új szakaszok ...
További részletek >>


Újabb ország fogadja el a magyar védettségi igazolványt

A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet, derült ki az egészségügyi miniszterhelyettes, Erlan Kijaszov országos tisztifőorvos által szombaton kiadott rendeletéből. Az MTI által idézett dokumentum értelmében az egészségügyi és járványügyi ellenőrző szervek a határátkelőhelyeken utasítást kapnak arra, hogy a három ország állampolgárait a védettségi igazolványok felmutatása mellett beengedjék Kazahsztánba. A rendeletben a hatóságok egyben szakmai ajánlásokat tettek a lakosság beoltására, valamint a vakcinák tárolására és szállítására. Kazahsztánban február elsején kezdődött el az oltási kampány az orosz Szputnyik V védőoltással. Április 26-ától megindult a koronavírus ellen helyben kifejlesztett vakcina, a KazVak beadása ...
További részletek >>


Újabb országban érvényes a magyar védettségi igazolvány

A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet.
További részletek >>


Csütörtöktől újabb országban fogadják el a magyar védettségi igazolványt

14 országra bővül így a lista.
További részletek >>


Sokat ártott a politika a járványkezelésnek

Karanténfáradtság vagy karantén-kifáradás: egy olyan kifejezés, ami egy évvel ezelőtt még nem létezett, ma viszont már szinte mindenki ismeri, sőt nagyon sokan át is élik. A koronavírus-járvány harmadik hullámának végére a tűrőképességünk határához értünk, szinte mindenki nehezen viselte a lezárásokat. Még az is, aki érti, hogy a járványügyi intézkedések java az ő érdekét szolgálja, úgy érezheti, nem bírja tovább ezt a helyzetet – nem csoda, hogy egyre kevésbé vagyunk szabálykövetők, ha az intézkedések betartásáról van szó. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara felmérést készített az első és a második hullám idején arról, ki mennyire tartja be a szabályokat, és milyen motivációk rejlenek az együttműködés mögött. A járvány elején sem volt túl magas azok aránya, akik azt állították, hogy abban ...
További részletek >>


Japánban évtizedek óta csillapíthatatlan az oltásellenesség, ami most óriási bajt okoz

3,7 százalék és 59,7 százalék. Jelenleg ez a két legfontosabb mutató Japánban, bő két hónappal a tavalyról erre az évre halasztott tokiói olimpiát megelőzően. Az első szám azt jelzi, a lakosság hány százaléka kapta már meg a koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, a második pedig azt, mennyien ellenzik az ötkarikás játékok megrendezését. A szervezők szemszögéből mindkét adat lesújtó, és várhatóan ilyen rövid idő alatt jelentős javulást nem is lehet elérni egyikkel kapcsolatban sem. A japánok többsége nem akar a járvány közepén olimpiát, de múltbeli okoknál fogva az oltást sem kívánják a legtöbben felvenni. Kapcsolódó Szigorú szabályrendszer és napi koronavírusteszt vár a sportolókra az olimpián A NOB közzétette a tokiói játékokra vonatkozó szabálykönyv második verzióját. ...
További részletek >>


Védettségi igazolvány: lehet-e büntetni egy hamis közokirat meghamisítását?

Ki ne ismerné a „minden krétai hazudik, mondta egy krétai” logikai paradoxont, mely a Kr. e. 600 körül élt filozófustól, Epimenidésztől származik. Az én logikai paradoxonom – mely bizonyára nem fog évezredekig fennmaradni – úgy hangzik: „lehet-e büntetni egy hamis közokirat hamisítását”. Márpedig a mi igen fejlett jogrendszerünkben bizony lehet. A kormány rendelete alapján kibocsátott „védettségi igazolvány” ugyanis tartalmában hamis. Vagy éppen nem hamis. A baj az, hogy ránézésre senki nem tudja eldönteni, hogy a kettő közül melyik. Az enyém például hamis volt akkor, amikor megkaptam, de ma már valós. További rébuszok helyett hadd idézzem ide azt a februári (márciusban már módosított) kormányrendeletet, amely a védettségi igazolványok kibocsátásáról szól. Egyebek mellett azt rögzíti ez a rendelet, hogy aki ...
További részletek >>


OLAF-vizsgálat és házkutatás után hirtelen vége lett a vizsgálatnak a kétszer kifizetett tanácsadó cégnél

A magyar hatóságok röviddel a 2018-as parlamenti választás után megszüntették a Mészáros Lőrinc érdekeltségű cégek fontos pozícióit betöltő Antal Kadosa tulajdonában lévő Provital közbeszerzési tanácsadó cég elleni, és Tiborcz István egykori cégét is érintő nyomozást. A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával indított eljárás befejezéséről annak idején nem adtak hírt a hatóságok, arra csak most, a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának leveléből derült fény. A Provital Zrt. és jogelődje, a Pro-Vital 2000 Kft. voltak egykoron a fideszes közbeszerzési piac királyai. Rengeteg önkormányzati tender és nagy országos projekt előkészítésében működött közre a cég, amelynek felfuttatása leginkább Homolya Róbert volt miniszterelnökségi államtitkár (jelenlegi MÁV-elnök) nevéhez ...
További részletek >>


India előre eladta külföldre a vakcináit, nagy baj lett belőle

Pokoli a járványhelyzet Indiában, napokon át több mint háromszázezer új koronavírusos esetet diagnosztizálnak, és bár a fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga még mindig nem olyan rossz, mint például Magyarországon volt a harmadik hullám csúcsán, a számok nem teljesen fedik a valóságot. Az egészségügy romokban hever, az oxigén folyamatosan fogytán van a kórházakban, és bár az orvosok küzdenek a betegek életéért, sokszor már helyet sem tudnak biztosítani nekik, az emberek gyakran saját maguk próbálják megmenteni a hozzátartozóikat. Kapcsolódó Rémálommá vált a járvány pusztítása Indiában Naponta több mint 300 ezer ember betegszik meg. A járvány brutális terjedésben nagy felelőssége van a kormánynak, de a kettős mutáns is közrejátszhat a rendkívüli mértékben emelkedő számokban. Ez a katasztrófa ...
További részletek >>


Két ország már biztosan elfogadja a magyar védettségi igazolványt

Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta, ha minden jól megy, hamarosan elmondható, hogy már 4 millió magyart sikerült beoltani és ezáltal megvédeni őket a járványtól. Újabb lépést tehetünk tehát a normalitás irányába, ami lehetővé teszi, hogy egyes országokkal megállapodjunk az állampolgáraink karantén- és tesztmentes utazásáról – emelte ki. Azt írta: Nikola Selakovic szerb és Djordje Radulovic montenegrói külügyminiszterrel csütörtökön megállapodtak arról, hogy országaik oltási igazolványait kölcsönösen elismerik. Így a beoltottak péntektől szabadon utazhatnak Magyarország és Szerbia, valamint Magyarország és ...
További részletek >>


Újabb Álmok Álmodói-kiállítást szervez a kormány, átépítik miatta a Millenáris egy részét

A Millenáris az elmúlt húsz évben a magyar kultúra fontos részévé vált: könyvfesztiválok, művészeti események, koncertek, változó minőségű kiállítások, illetve színházi és táncelőadások kaptak helyet a Ganz egykori csarnokaiban, illetve annak parkjában. Az 1844-ben életre hívott vállalat 1897-ben nyitotta meg a Lövőház utcai elektrotechnikai gyárát, ami körül a következő évtizedekben számos újabb csarnok, illetve kiszolgáló épület született. A két világháború közt a hazai villamosítás egyik legfontosabb tényezőjeként – előbb Ganz-féle Villamossági Rt. (1906-1929) néven, majd az anyacégbe visszaolvadva – sorra jelentette be az újdonságait, amelyek a világ legtöbb országába eljutottak. A felfelé ívelő pályát a második világháború pusztítása törte meg: az újjáépítés után Ganz Villamossági Gyár ...
További részletek >>


Néhány év alatt átformálja a Palotanegyedet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

A Makovecz Imre (1935-2011) által tervezett piliscsabai épületegyüttest mindössze huszonhat év után elhagyó Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) a fővárosban hozza létre az új központját – derült ki 2020 márciusában egy törvényjavaslatból, amiben a kormány kijelentette: a Palotanegyed számos épületét a Szentkirályi utcában már az ezredfordulón megjelent egyetemnek kívánja ajándékozni, cserébe pedig átveszik a megüresedő Makovecz-féle épületeket. A hosszú időn át a Magyar Rádió munkatársainak otthont adó tömb tagjai, illetve néhány, a közvetlen környezetében álló épület azóta a PPKE-t fenntartó Magyar Püspöki Kar tulajdonába került, ami a kormányhatározatban kijelölt Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) segítségével nemrég megkezdte a kampuszfejlesztés előkészületeit, és ígéretet tett arra, hogy az ...
További részletek >>


Karácsony bemutatta, milyen diákvárost szeretnének a kínai egyetem helyett

Mi ilyen tervek megvalósulását szeretnénk ott, ahol a kormány kínai hitelből, a magyar adófizetők kárára és a kínai vállalatok hasznára, a kínai befolyásszerzés szolgálatára kínai elit kampuszt akar, írta vasárnap délelőtti Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, amelyben bemutatta a Snøhetta norvég építésziroda terveit a jövőbeni budapesti diákvárosról. A Direkt36 a napokban írta meg egy kormányzati dokumentumra hivatkozva, hogy a magyar állam 450 milliárdos hitelből építené meg a Fudan kínai egyetem budapesti kampuszát. Ehhez további 100 milliárd forintot a magyar állam állna. Karácsony azt írta, hogy a főváros a kormánnyal az érintett területre diákváros megépítésére kötött megállapodást, erről hozott egyhangú határozatot a Fővárosi Közgyűlés és Orbán Viktor korábban azt ...
További részletek >>


Két Magyarország találkozása: végleg leszámol ellenzékével Orbán Viktor, vagy leváltják a Fideszt?

Győztünk – mondta a mikrofonba Orbán Viktor 2018. április 8-án a Bálnánál felállított színpadon, és ezzel valójában keveset mondott el a Fidesz brutális sikeréről. A kormánypárt sorozatban harmadszor is megszerezte a mandátumok kétharmadát, az ellenzék pedig totális vereséget szenvedett. A kiütés másnapján megjelent elemzésünkben azt írtuk: „Az ellenzék minden értelemben megbukott, a Jobbik gyökeresen más politikával centire ott tart, mint négy éve, a baloldal pedig atomjaira hullott. (…) Ez Orbán Viktor és a Fidesz országa.” És most, három évvel később, éppen úgy elképzelhető, hogy szóról szóra közölhető lesz ugyanez az összegzés egy esztendő múlva a választások utáni reggelen, minthogy végül leváltják a miniszterelnököt, és felszámolják rendszerét. Miért ennyire megjósolhatatlan ma az eredmény? Azt ...
További részletek >>


A hetvenöt éves Bródy János hetvenöt fontos sora

75 éves lett a magyar pop-rock műfaj legtöbbet idézett szövegírója, aki a magyar nyelvű popzenei dalszövegírás megteremtője is egyben. Bár könnyűzene bőven volt már az Illés előtt is, az még egy egészen másik műfaj volt, mint a fiatalság tényleges hangját képviselő rock and roll, vagy ahogy azokban az években emlegették: beat. Bródy János és Szörényi Levente elsőként ismerték fel, hogy ebben a zenében sokkal több van annál, minthogy megtanulják és eljátsszák a menő angolszász slágereket, és gyorsan kiderült, hogy Bródynak kivételes érzéke van a szövegíráshoz. Mert ugyan számos dalszövegírónk lett a hatvanas évek közepe óta eltelt több mint fél évszázadban, de olyan, aki ennyire könnyedén intézett el társadalmi és nemzedéki problémákat, és rezonálni tudott a tizen-, huszonévesek tényleges problémáira, nem ...
További részletek >>


Megint szűken győzött Netanjahu, most sem lesz könnyű kormányt alakítania

Kedden – az elmúlt két évben negyedszerre – parlamenti választást tartottak Izraelben. A 2009 óta regnáló Benjámin Netanjahu győzött, már ha azt nézzük, kinek a pártja kapta a legtöbb voksot. Hogy ő alakíthat-e ismét kormányt, még nem egyértelmű. Mindenesetre számos szempontból nyert, ha mást nem, hát időt. Nem véletlenül mondják a kritikusai: Netanjahu kedvéért tartanak folyamatosan voksolást az országban. Így még az is lehet, hogy az idén egy ötödik választásra is sort kerítenek. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna Izraelben, hogy egy választási kampány fő témája ne Palesztina sorsa legyen, ez döntött el rengeteg voksolást az ország történetében. Ezúttal azonban szinte szó sem esett róla, sem Netanjahuék, sem az ellenzék részéről. Ez egyrészt Irán atomprogramjának és régiós törekvéseinek ...
További részletek >>


Szólj hozzá!